Kézművesség és a húsvét
Az elmúlt hétvége ismét kézművességgel telt a Nagyberegi tájházban.
Ezúttal Kajdanóból és Mezőváriból érkeztek diákok. Az iskolások fél napig tartó foglalkozássorozaton vehettek részt, ahol a kézművesség több formájával is megismerkedhettek.
Csütörtökön a munkácsi járási Kajdanóból érkezett diákok körmönfonást tanultak és vásznat szőttek. Prófusz Marianna – a Nagyberegi Középiskola tanára – vezetésével szőni tanultak és szedett mintát készítettek a szorgos kezek. Sokuk most próbálta ki először a szövőszéket és ismerkedett annak működésével. Míg a gyerekek egy része a vászonnal foglalatoskodott, addig a többiek fontak, illetve – húsvét közeledtével – húsvéti kopogtatókat készítettek. Az ajtódíszként szolgáló kopogtatókat ágakból hajlították, száraz virággal és egyéb természetes alapanyaggal díszítették.
Pénteken a Mezővári II. Rákóczi FerencKözépiskola tanulói látogattak ki a tájházba. A napsütéses időben a foglalkozásokat az udvaron tartották. Közkedvelt foglalatosság volt az íjászkodás– főleg a fiúk körében. A csoport másik része gyöngyfűzéssel töltötte az időt. Az ügyesebbek és kitartóbbak fatojásokat fűztek körbe gyönggyel, ami igen időigényes munka volt. A legkitartóbbak gyönyörűen körbefont tojásokat vihettek haza.A többiek karkötőket és nyakláncokat fűztek. A foglalkozás során néhányan rongybabákat is készítettek maguknak.A vidám foglalkozások végén mindenki hazavihette az általa készített kopogtatót, karkötőt, fatojást és rongybabát. Senki sem távozott üres kézzel.
Az iskolás csoportok foglalkoztatása az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet szervezésében valósult meg.
Az iskolás csoportok foglalkoztatása az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet szervezésében valósult meg.
A szervezők továbbra is várják az iskolák és csoportok jelentkezését a tájház díjmentes foglalkozásaira, ahol a gyerekek megismerkedhetnek a hagyományos kézműves technikákkal. Az érdeklődők a Kárpátalja.ma programajánlójában folyamatosan tájékozódhatnak.
Gál Adél
Kárpátalja.ma
