Körömolimpia magyar győztese!
2012. szeptember 22-24. között 8. alkalommal rendezték meg a világ egyik legrégebbi és legrangosabb körmös versenyét, a londoni Körömolimpiát. A megmérettetésen idén több mint 20 országból érkeztek versenyzők és több mint 400 nemzetközi versenymunka csapott össze.
A Perfect Nails színeiben induló Darabos Évinek most először sikerült az, ami magyaroknak eddig még soha: a profi kategóriában elsőként nyerte el a a Winner of winners címet, amely abszolút győzelmet jelent.
Laikusként talán nem is gondolnánk, mennyi fontos szempontot vesz figyelembe a körmösünk, annak érdekében, hogy tartós és szép körmeink legyenek heteken keresztül. A londoni Körömolimpián profik mutatták be, hogyan is dolgoznak a hétköznapokon szalonjaikban.
A neves megmérettetésen a versenyzőknek a lehető legtökéletesebb (legtermészetesebb) körmöket kellett elkészíteniük. A zsűri külön értékelte a köröm hosszúságát, formáját és a mosolyvonalat (smile-line). A legfontosabb szempontként pedig a körmök egyformaságát emelték ki. Emellett figyelembe vették még a körmök tökéletes C ívét és az élek vékonyságát is, és nagy hangsúlyt helyeztek arra, hogy az épített körömnél legalább 40 százalékos legyen a hajlítás.
A verseny során a körömágy-hosszabbító anyag használata nem volt kötelező, ezzel is nehezítve a versenyzők munkáját a döntésben, hogy vajon milyen típusú munkával tudják majd elnyerni a zsűri tetszését.
A Perfect Nails versenyzője Darabos Évi többszörös magyar és Európa-bajnok, Világbajnoki ezüstérmes, most a Körömolimpián is bizonyított. Évi a profi dívizíóban épített porcelán kategóriában az aranyérmet hozta el, valamint összesítésben ő lett a Győztesek győztese -Winner of winners is, ami a kategóriák aranyérmesei között is az abszolút elsőséget jelenti!
Erre a kupára külön büszkék is vagyunk, mert profi kategóriában Évi az első magyar, aki elnyerte a Winner of winners címet, a londoni Körömolimpián! Évi mellett szintén nagyon büszkék vagyunk Assenbrenner Nikire, aki a haladó, 2. dívizióban épített porcelán kategóriában aranyérmet, zselés kategóriában pedig ezüstérmet gyűjtött be.- nyilatkozta Székely Imola a Perfect Nails körömmestere.
Forrás: bulvaros.hu