MegaRock – 2013: a főszervezőt kérdeztük

Pár nap múlva kezdetét veszi a kétnapos MegaRock fesztivál a kárpátaljai Beregszász amfiteátrumában.

Az eseménnyel kapcsolatban a rendezvény megálmodóját és főszervezőjét, Gál Istvánt kérdeztük.

Május 24-25. között másodszor kerül megrendezésre a Megarock. Hogyan sikerült az első?

Erre egyértelmű választ sajnos nem tudok mondani, mivel az éremnek is két oldala van. Így a tavalyi „két napos” rendezvénynek is. Egy részből sikeresnek mondható, mivel több, mint ezer fiatal vett részt rajta, másrészről a másnapra átrakott Tankcsapda koncert nem biztos, hogy mindenkiben jó nyomot hagyott.

Tavaly a Tankcsapda határátkelésénél gondok adódtak… Idén hogyan oldjátok meg a zenekarok gördülékeny, gondmentes kijutását a fesztiválra?
Tavaly sajnos egy napos késéssel tudtuk csak megoldani a fellépést, ezért az idén próbálunk olyan felszerelést biztosítani, hogy a fellépő zenekarok minél kevesebb technikát hozzanak magukkal. Ezenkívül a tavalyi problémákból okulva, igyekszünk felkészülni minden nagyobb és kisebb dologra, ami gondot okozhat az átkelésnél. Mindenképpen felhívjuk a fellépő zenekarok figyelmét arra, hogy 1-2 órás átkelési időt minimum kalkulálják bele az utazásukba a csúszás elkerülése végett.

Milyennek látod a kárpátaljai rock zenei életet? Szerinted megéri manapság rock/metal fesztivált szervezése?
Az utóbbi évekhez képest szerintem mindenképpen jobb, de még mindig elmarad a nyugati országokhoz képest. Arra a kérdésre, hogy megéri manapság rock/metal fesztivált szervezni, egyértelműen kijelenthető, hogy ebben a formában nem. Ahhoz, hogy kifizetendő legyen egy rockzenei fesztivál szervezése, ahhoz az kellene, hogy minél több pénzügyi támogatója legyen egy ilyen rendezvénynek. Ígéretek vannak mindig a rendezvény szervezésének kezdetekor, de mikor abba a stádiumba kerül a dolog, hogy a pénzügyi részre is kitérjünk, a sok ígéretből egy sem valósul meg.

Miért rock/metal zenekarokban gondolkodsz, hiszen a populárisabb (X-factoros fellépők) zene idehaza is könnyebben eladható lenne?

Nem csak rock/metal zenekarokban gondolkodom. Abban, hogy a fent említett populárisabb zene könnyebben eladható lenne, abban nem vagyok biztos. Ahhoz, hogy egy szabadtéri rendezvényt megtöltsünk, oda nem elég egy vagy több 20-30 perces playback sztár fellépése. Ennyi játékidő mellett legalább 4-5 fellépő szükséges, ami már anyagilag nem lenne kifizetendő. És mi van akkor, ha rossz az időjárás, és a közönség zöme otthon marad? Mi úgy gondoljuk ez a rock/metál koncerteken nem fenyeget minket, mert akármilyen az időjárás, a rockerek szép számmal megjelennek.

Mi alapján hívod meg a fellépő zenekarokat?

A nagyobb bandákat mi válasszuk ki, mivel mi látjuk, hogy mennyi az a kiadás, ami még vállalható. Persze általában tartunk közönségszavazást, de sok mindent az sem mutat meg. Azonban egy irányt mutat nekünk. Emellett idén közel 150 jelentkező zenekar közül választottuk ki azokat a fellépő bandákat, akik lehetőséget kapnak az idei Megarockon.

Nem gondoltál arra, hogy meghívsz egy nevesebb ukrajnai zenekart, ezáltal megcélozva az ukrán anyanyelvű közönséget?

Gondolkoztunk már ezen többször is, de hogy mi az oka annak, hogy ezidáig nem jött össze valami hasonló, nem tudom. Ebben közrejátszik az is, hogy nem annyira ismerjük az ukrajnai rockélet meghatározó zenekarait.

Látsz valami különbséget a hazai és a magyarországi közönség között? Szerinted nehezebb vagy könnyebb egy ilyen kaliberű fesztivált megszervezni nálunk, mint külföldön?

Mivel Magyarországon nem szerveztem még fesztivált, így 100 %-san nem tudnám megmondani. Mindenképp úgy gondolom, hogy adódhatnak különbségek, és ezek sokszor nem az anyagiaktól függnek. Úgy hiszem, hogy itt is és ott is van könnyű és nehéz oldala a szervezésnek. Ami itt nehézkessé teszi a fesztiválok megrendezését, hogy majdnem minden kifizetésünk nyugat-európai, az itteni bérek pedig kelet-európaiak. Nehéz összeegyeztetni a kettő találkozását, hogy ez a jegyárakban is megmutatkozzon. Értem itt azt, hogy nem tudunk kalkulálni a napi 150 hrivnyás jegyárral, de viszont el kell felejteni a 30 hrivnyás napijegyeket is. Ezért számoltunk idén úgy, hogy a 79 hrivnyás napi jegyár mindenkinek megfelelő legyen. Ami még a szervezésben nehézségekbe ütközik (a magyarországi nehézségekről annyira nem tudnék beszélni, mert ahhoz legalább egyszer ott is kellene egy fesztivált szervezni), a támogatók hiánya. Hosszú távon úgy gondoljuk, ahhoz hogy a fesztivál fejlődni tudjon, mindenképp szükség lenne szponzorokra, viszont ehhez sok mindennek változnia kellene.

A nevedhez fűződik – többek között – az Aréna fesztivál rendezése is. Jó néhány előadó fellépését köszönheti neked a hazai közönség. Tudnál említeni valami érdekes történetet?
Annyira különleges kívánságok nem voltak, egyet-kettőt leszámítva, de erről talán egy másik interjúban kellene foglalkozni.

Ha már az Aréna Fesztiválnál tartunk. Lesz valaha folytatása?

Nem mondom biztosan, hogy az Aréna Fesztiválnak vége. Talán egyszer lesz folytatása, de azt, hogy mikor és hol, azt most nem tudnám megmondani.

Van-e olyan zenekar, amit nagyon szeretnél elhozni a Megarockra?

– Vannak nagy terveink. Ehhez azonban azt is meg kell néznünk, hogy mire van felvevő piac itt Kárpátalján. Nagyon szeretném, hogy idővel a fesztivál programjában nagyobb külföldi zenekarok is helyett kapjanak.

Milyen terveid vannak a jövőre nézve? Szeretnéd fejleszteni, bővíteni a Megarockot?

Erre talán az idei kétnapos fesztivál után érdemes visszatérni. Több színpadon is ki szeretnénk szolgálni a fesztiválra érkező közönséget. Idővel el kell gondolkoznunk azon, hogy az ide érkező fiataloknak megoldjuk a sátorozási lehetőségét, mert egyelőre ez a helyszínen nem áll módunkban.

Mire számíthatnak az idén a Megarock fesztesek? Lesz változás, különleges program?

Körülbelül ugyanarra számíthatnak, mint eddig, annyi változással, hogy az idei Megarock programjában minden nap több nagyobb zenekar kapott fellépési lehetőséget, ellenben az eddigi bevált módszertől.

Milyen árakra számíthat a fesztre érkező nagyérdemű?
Az árakat megpróbáljuk helyi szinten tartani, és nem nagy árakkal dolgozni.

Dóca, Alka, Feca

Forrás: zenevilag.net