Menyire könnyű a pszichológusnak?

Nem mondunk azzal semmi újat, hogy egyre több a lelki beteg, és szerencsére az olyan páciens is, aki nem ódzkodik attól, hogy szakértői segítséget kérjen. De azzal már sokkal inkább, hogy a pszichológusoknak sincs aranyéletünk, legalábbis, ami a megélhetésüket illeti. Ennek ellenére évek óta töretlen a pszichológus képzés népszerűsége.

„Csak mítosz, hogy pszichológusként sokat lehet keresni, ha mögé nézünk kicsit a dolgoknak, máris kiderül, hogy nem is annyira vonzó a megkereshető összeg; évekig tart, amíg az ember egyáltalán visszakeresi azt a pénzt, amit a képzésére fordított” – szögezi le rögtön az elején Szajcz Ágnes klinikai szakpszichológus megkeresésünkkor. A felvételi statisztikák azonban nem arról árulkodnak, hogy az érdeklődők visszariadnának a pálya kihívásaitól. A pszichológus képzés évek óta az egyik legnépszerűbb bölcsész szak.

Kétségkívül sokan szenvednek lelki problémáktól, egyre több a depressziós, és sok a párkapcsolati probléma is, ahogy a szingli léttel sem mindig könnyű megküzdeni; ezt látva a fiataloknak valóban vonzó lehet-e pálya – ad gyors magyarázatot Szajcz Ágnes, a pszichológusi képzés töretlen népszerűségére. De az is egyfajta válasz lehet, hogy az elmúlt évtizedek alatt megváltozott a pszichoterápia megítélése, sokkal elfogadottabb lett a lelki segítségnyújtás létjogosultsága. Ma már nem feltétlenül degradáló, ha valaki szakember segítségét kéri, ha pé         ldául szorong a gyermeke. „Van olyan páciensem, aki a munkahelyéről úgy jön el korábban, hogy bejelenti, pszichológushoz megy; ez is jól jelzi a változó attitűdöt” – teszi hozzá a szakember. Majd gyorsan le is hűti a kedélyeket: hiába vonzó terület a klinikum – ahol ténylegesen a betegekkel lehet foglalkozni –, kórházi osztályok szűntek meg az utóbbi időben, így egyre inkább bezárulnak a lehetőségek. A közeljövőben valószínű sok végzős lesz kénytelen szembesülni azzal, hogy nem tud elhelyezkedni az áhított területen – jósolja Szajcz, aki dolgozott már a Rókus Kórház Pesthidegkúti Pszichoterápiás Osztályán és Szent Imre Kórház pszichiátriáján is.

De nézzük, hogyan is alakul a képzés. A bolognai rendszerben a pszichológia szak is osztott képzésként, azaz alap- és mesterszakként szerepel. Az alapszakot végzettek zöme folytatja is tanulmányait a mesterképzésben. De sokan még a diplomaszerzés után sem kerülnek ki a munkaerőpiacra, mert a továbbtanulást választják, ugyanis csak így tudnak elhelyezkedni majd a klinikumban. Az öt egyetemi év után megszerzett diplomán ugyanis csak annyi áll: pszichológus, attól függetlenül, hogy mire szakosodott – kriminál-, vallás- vagy klinikai pszichológiára – a hallgató az utolsó két évben. Csak az nem tanul tovább, aki megelégszik a közalkalmazotti állásal. Pedagógusként helyezkedhet el, kezdetben lehet középiskolai tanár, vagy akár egyetemi tanársegéd, de iskolapszichológus, esetleg nevelési tanácsadó is. Ezek az állások valóban nem kecsegtetnek túl sok pénzzel, bruttó százezer forint alatti kezdő fizetésre lehet számítani. De iskolapszichológusként például nem igéynel folyamatos készenlétet, általában egy délután kell bemenni, így ilyen állásból akár többet is el lehet vállalni, s akkor máris nincs gond a megélhetéssel.

A különböző terápiás módszerek alkalmazásához azonban külön tanfolyamokat kell végezni, plusz egy hároméves pszichoterapeuta képzést is. A legnépszerűbb a klinikai pszichológia szakképzés, a munkapszichológia, illetve a szervezetfejlesztés; de ezt már mindenkinek saját zsebből kell állnia. Csak egy példa, a Semmelweis Egyetemen 150 ezer forintba kerül egy félév, s a tanulási idő alatt munkát is kötelező vállalni a szakmában, többnyire ingyen.

„Mire mindenen túl van az ember, eltelik tíz év: az öt év alapképzés utáb további négy évet vesz igénybe a klinikai szakképzés, majd két évet a módszerspecifikus képzésre is szánni kell. S ha már az ötszáz órás önismereti képzéseken is túl van a a kitartó pszichológus, jó eséllye leülhet a beteg elé, beindítva saját praxisát is” – magyarázza Balogh Gabriella Kamilla, aki 2004-ben szerezte meg diplomáját a pszichológia szakon, magánpraxisa mellett pedig jelenleg a Kútvölgyi Kórházban dolgozik klinikai szakpszichológusként. Ő is azt erősíti meg, hogy illúzió a jó kereseti lehetőség, és „az sem könnyű pénz”. Az általában negyvenöt perces foglalkozások tarifái 6-15 ezer forint körül mozgnak, az egyéni terápiáért kérnek 6-10 ezret, míg a párterápiáért ennek a dupláját. Mint mondják, így is nehéz meggazdagodni, mert a nagyfokú lelki igényvbevétel miatt senki nem dolgozik napi tizenkét órában, általában maximum öt pácienst fogadnak egy nap. És az is igaz, hogy rengetegen próbálkoznak magánpraxissal – a kevesebb kórházi állások miatt van, aki csak ezzel –, de nincs mindenki könnyű helyzetben. Magánrendelést is csak olyan szakember tud sikeresen vinni, aki látott már jónéhány klinikai esetet, mert az hamar kiderül, ha valakinek nincs tapasztalata.

Balogh azt mondja, őt véletlenül sodorta erre a pályára a sors, ma már biztos, hogy másképpen döntene. Folyamatosan készemlétben kell lenni, „ezt a munkát nem lehet trehányul végezni”. Azt már Szajcz teszi hozzá, hogy ez a szakma egy életre szóló elköteleződés, és folyamatos tanulást jelent – és ez valóban nem túlzás: minden szakpszichológusnak ötévente kreditpontokkal kell megújítania szakvizsgáját. „És az már csak ráadás, hogy nem túl nagy a szakma megbecsülése” – fűzi hozzá.

Ha pszichológusra van szükségünk, előtte győződjünk meg róla, milyen szakemberről van is szó. Jó lélekbúvárt is hasonló módszerrel lehet találni, mint páldául nőgyógyászt: barátaink, ismerősünk ajánlásával. Egy biztos, minden terapeuta másképpen dolgozik, ám lényeges, hogy páciensként érezzük, hiteles szakemberrel van dolgunk. A jó szakembernek pedig vannak ismérvei: jó kérdéseket tesz fel, amelyeken el lehet gondolkodni, türelmes, nem kritizál, nem ítélkezik, nem számonkérő. Nem mondja meg, mit és hogyan csináljunk, de lehetőségeket mutat a megoldásokra.

Forrás: hvg.hu