Mit rejtsen az uzsonnás doboz?

Nem tudja eldönteni, elég tápláló-e a tízórai és az uzsonna, amelyet iskolás gyermekének csomagol? Fél, hogy éhes marad a nap végére? A hét végéhez közeledve már alig van ötlete, hogy mi kerüljön az ételtartó dobozba? Mutatjuk a táplálkozási szakértő tippjeit.

„A legnagyobb félelmem az, hogy a gyermekeim éhesek maradnak az iskolában, ezért arra koncentrálok, hogy olyan ételeket is pakoljak nekik, amelyeket biztosan szeretnek és megesznek, és ne csak olyanokat, amelyekről remélem, hogy idővel megeszik majd. Arra törekszem, hogy megtaláljam az egyensúlyt az általuk kedvelt ételek és az általam előnyben részesített alapanyagok között, közben pedig minimalizáljam az élelmiszer-pazarlást” – írta a Motherly-n megjelent cikkében Jessica D’Argenio Waller táplálkozási szakértő.

Kiemelte, igyekszik elkerülni az egyhangú táplálást, ezért gyermekeit már egészen fiatal koruktól kezdve az ételek nagy választékával megismertette – íz, szín és állag tekintetében egyaránt. Emellett azt vallja, hogy „egyetlen étel sem rossz étel”, így például az édesség fogyasztását is megengedi a kicsiknek, a minőségre és a mennyiségre azonban nagyon odafigyel. A táplálkozási szakértő anyuka szerint az úgynevezett „mágikus képlet” a következő:

1 fehérjeforrás + 1-2 gyümölcs + 1 zöldség + 1 tejtermék vagy növényi alapú alternatíva + 1 ropogtatnivaló + 1 kis édesség

Az alábbiakban kategóriánként bemutatjuk, Jessica D’Argenio Waller mikből szokott válogatni, hogy megtöltse a korán reggel még üres uzsonnásdobozokat. Válasszon minden listáról egyet, és máris kész a tápláló menü!

Fehérjeforrás

  • sonkás-majonézes szendvics magvas kenyérből
  • pulykasonkás tortillatekercs
  • szalámiszeletek
  • tonhalsaláta (kenyéren vagy sós kekszekkel)
  • tojássaláta
  • tésztasaláta babbal
  • vajas-lekváros szendvics
  • sültcsirke-darabok
  • csirkefalatok (nuggets) mártogatós szósszal
  • főtt tojás
  • kókusztejből készült chiapuding
  • sült tofu teriyaki szósszal
  • töltött tésztagombóc (dumpling)
  • sült rizs
  • szójabab (edamame)
  • pirított csicseriborsó fahéjjal és sóval
  • hummusz zöldségrudakkal vagy sült pitadarabokkal

Gyümölcs

  • bogyós gyümölcsök
  • alma (néhány csepp citromlével megelőzhető a megbarnulás)
  • banán
  • narancs
  • szőlő (felezve)
  • görögdinnye
  • ananász
  • körte
  • mangó (friss vagy aszalt)
  • kivi
  • aszalt sárgabarack
  • aszalt áfonya
  • aszalt cseresznye
  • mazsola
  • aszalt és magozott datolya

Zöldség

  • uborka
  • zeller
  • sárgarépa
  • kaliforniai paprika
  • cukorborsó
  • koktélparadicsom (felezve)
  • avokádó

„Általában hétvégente felszeletelem a zöldségeket, hogy reggelente könnyebb legyen megtölteni az uzsonnásdobozokat” – fűzte hozzá a szakértő anyuka.

Tejtermék vagy növényi alapú alternatíva

  • joghurt fagyasztott áfonyával
  • bagel krémsajttal
  • sajtrudak, -szeletek vagy -kockák
  • a fentiek növényi alapú alternatívája

Rágcsálnivaló

  • perec
  • ropi
  • kukoricapehely
  • kukorica- vagy burgonyachips
  • szárított algalapok (nori)
  • puffasztott gabonák

„100 százalékig biztos vagyok benne, hogy a gyermekeim először ezeket eszik ki a dobozukból” – jegyezte meg Jessica D’Argenio Waller.

Édesség

  • étcsokoládéval bevont mazsola
  • müzliszelet
  • joghurttal vagy csokoládéval bevont perec
  • gyümölcsös gumicukor
  • kis mennyiségű cukorka
  • mini sütik

Forrás: hazipatika.com