Nagy reformátorok nyomában a nagyberegi líceisták

Közeledik a reformáció 500. évfordulója. A félezredes hitbeli megújuláshoz méltóan egy sor emlékprogram indul a protestáns világon belül, melyet itthon egyrészt a református egyház, másrészt a magyar kormány támogat. Egy ilyen program keretében jutott el a Nagyberegi Református Líceum 36 diákja és 9 tanára is a kálvinista hit bölcsőjébe, Svájcba. Legfőbb célunk volt a reformáció kezdeti színhelyeinek felkeresése, Zwingli, Kálvin és Béza nyomainak megtalálása. Mindezek mellett persze a jelenlegi Svájc szépségeit és érdekességeit is megcsodáltuk.
Svájc bizony messze van, hisz egy 18 órás buszon töltött utazás kellett ahhoz, hogy megérkezzünk első állomásunkhoz, Zürichbe. Zürich Svájc pénzügyi központja, Zwingli Ulrich városa. Rendezettsége, puritánsága már elsőre lenyűgözi az odalátogatót. A magyar szemmel talán kissé hidegnek tűnő város légkörében mégis érződik az elő múlt, ahogyan innen az egész világot megváltoztató folyamatok indultak el. Megnéztük a Grossmünster-t (a Nagykatedrálist) és a Fraumünster-t (az Asszonyok templomát) is, melyek jó példái a svájci történelem gazdagságának, hisz a hagyomány szerint a Grossmünster-t maga Nagy Károly alapította a 9. század végén, Felix és Regula vértanúk sírjai felett. A Nagykatedrális szószékéről prédikált Ulrich Zwingli is a reformáció tanait hirdetve. Ugyancsak itt található Heinrich Bullinger domborműve, akinek a nevéhez harminc magyar – hite miatt üldözött – gályarab kiszabadítása kapcsolható.
Lassan esteledett, s a líceisták népes serege elindult az esti szálláshelyre, Kilchberg-be, ahol vacsora és svájci vendégszeretet várt minket. A szállásunk egy valamikori óvóhely mélyén volt ugyan, de a fáradtság miatt ez senkit sem zavart, s mivel vendéglátóink keresztyéni szeretetből fogadtak minket, így a szűkös költségvetésünk az egész útra elég volt.
Másnap újra lelkesedéstől duzzadva értünk Sankt Gallen városába, ahol megtekintettük a világörökséghez tartozó barokk stílusú katedrálist. Sankt Gallen-ben járva az ember úgy érezte, hogy a múlt összemosódik a jelennel, hiszen a csodálatos középkori városkép a modern világ köntösében megunhatatlan volt.
A következő megállónk Schaffhausen, az óragyártás központjat. Ennek ellenére mégsem órákat néztünk, hanem Európa legnagyobb zuhatagát, a Rajna-vízesés 23 méter magas és 150 méter széles hömpölygését.
Maradt még egy város erre a napra: Luzern. Megérkezve teljes fesztiválhangulat fogadta az arra járót, annak ellenére, hogy szakadt az eső. Mindenki nagyon jól érezte magát egyrészt a közelben zajló koncertek, másrészt a leírhatatlan alpesi panoráma, majd pedig a városi körút miatt, amikor átsétáltunk a Luzern jelképének számító középkori fedett fahídon is.
Svájc alig fél magyarországnyi, számunkra mégis bejárhatatlannak tűnt, s talán az is volt, hiszen a hatalmas 2-3 ezer méter magas hegycsúcsok alázatot parancsolva néztek a mindent látni akaró turistára.
Bern – a Confoederatio Helvetica jelképes fővárosa. Jelképes, hiszen a svájci kantonok és félkantonok mindegyike saját magát irányítja. Szinte teljesen függetlenek egymástól, más nyelvet beszélnek – németet, franciát, olaszt, rétorománt – s ki tudja miért, de mégsem akarnak elszakadni egymástól. Talán azért, mert ezt ők választották, méghozzá szabadon.
Bern sem marad el a többi svájci várostól. Igazi különlegességei a mindenütt megtalálható, fából faragott díszítéssel ellátott szökőkútjai, melyek úgy néznek ki, mintha az éppen arra járó uralkodó inni készülne belőlük. A múlt és a jelen egyszerre való érzékelhetősége egész Svájcra jellemző, hiszen az ország a semlegesség párti és tartózkodó politikája miatt kimaradt a nagy világégésekből, falvait és városait nem bombázták repülőgépek és nem lőtték tankok. A töretlen európai fejlődés és a béke szigete.
Továbbutazva nyugat felé francia Svájc két nagyvárosát, Lausanne-t és Genfet vettük a nyakunkba. Lausanne több nemzetközi szervezet és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság székhelye is. Genfet pedig idegenvezetőnk, a mindig mosolygós Török Zoltán, Sopronhoz, a hűség városához hasonlította, hiszen önként csatlakozott Svájchoz, noha földrajzilag inkább Franciaországhoz kapcsolható. Genfben ellátogattunk a Reformátorok falához, ami már csak a monumentalitása miatt is lenyűgöző. Itt nem maradhatott el a csoportkép sem, a reformáció legfontosabb kezdeményezőinek – Kálvin Jánosnak, Béza Tódornak, John Knox-nak, Guillaume Farel-nak – a fényében állva. Természetesen a falra sok más név és domborvéset is felkerült, de mi legbüszkébben Bocskai Istvánnak, Erdély fejedelmének alakja mellett mentünk el, aki jelentős szerepet játszott a magyarországi reformációban.
Genf után már hazafelé vezetett az utunk Liechtenstein-en – Európa egyik miniállamán – és Ausztrián keresztül. Innsbruck-ban még egy városnéző sétát is sikerült beiktatni és kicsit belelesni az egykori Habsburg császárok egyik kedvelt városának mindennapjaiba.
Hat nap után értünk haza élményekkel telve, s talán jobban megismerve azt, hogy milyen nagy és világrengető esemény volt a reformáció félezer évvel ezelőtt. Ennek ma már a gyümölcseit élvezzük, egykor viszont sokan akár az életüket is odaadták érte, mert hittek abban, hogy ez Istentől való, s szükséges. Csak imádkozni tudunk azért, hogy a sok fénykép mellett ezt a lelkületet is magunkkal hoztuk a mi kis Svájcunkba, Kárpátaljára!
Köszönet a program anyagi megvalósításában nyújtott segítségért: Magyarország Emberi Erőforrások Minisztériuma Emberi Erőforrás Támogatáskezelő, Magyarország Kormánya Reformáció 500 Emlékbizottság, Rákóczi Szövetség, Gesellschaft Helvetia – Hungaria Nordwestschweiz, Paul Andreas Burckhardt-Heusser, Stichting Tabitha Ridderkerk, Nagyberegi Református Líceum. Továbbá köszönet a szervezésért Tóth Andrásnak, a Nagyberegi Református Líceum földrajztanárának. Viszont mindenekelőtt Soli Deo Gloria.

Orbán László