Ma van a Nemzetközi Macskanap
Augusztus 8-án ünnepeljük a Nemzetközi Macskanapot, amelyet a cicák tiszteletére és védelmére hoztak létre. Az esemény 2002-ben indult útjára az International Fund for Animal Welfare (IFAW) kezdeményezésére, azzal a céllal, hogy felhívják a figyelmet a házi macskák jólétére, felelős tartására és védelmére. A szervezés és a koordináció az International Cat Care nevű brit nonprofit szervezethez került, amely több mint hatvan éve dolgozik a macskák egészségének és boldogságának megőrzéséért.
Habár a nemzetközileg elfogadott Macskanapot augusztus 8-án tartjuk, vannak olyan ország is, ahol egy külön nappal is megemlékeznek a doromboló kedvencekre.
Oroszországban március 1-jén ünneplik a Nemzeti Macskanapot, míg az Egyesült Államokban október 29-én kaptak külön eseményt a cicusok. Február 22-én szintén van egy nemhivatalos macskanap, amely Japánból indult, és világszerte elterjedt.
Hét érdekesség a doromboló kedvencekről
- Kilencezer éves barátság
A macska háziasítása több mint kilencezer évvel ezelőttre nyúlik vissza. A legkorábbi ismert bizonyíték egy Cipruson talált sír, amelyben egy ember és egy macska együtt volt eltemetve. Ez a lelet nagyjából 9500 éves, és azt sugallja, hogy már akkor különleges kapcsolat lehetett az emberek és macskák között. - A dorombolás gyógyító hatású lehet
A macskák dorombolása 25–150 hertz közötti frekvencián történik, ami bizonyítottan elősegítheti a csont- és szövetgyógyulást. - A világ legidősebb macskája 38 évig élt
A Creme Puff nevű macska 1967-től 2005-ig élt Texasban, és ezzel a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült. - Felismerik a gazdájuk hangját
Egy 2013-as japán kutatás kimutatta, hogy a macskák a nevüket és a gazdájuk hangját is felismerik, csak nem minden esetekben van kedvük reagálni rá. - A macskák is lehetnek allergiásak az emberekre
Ritkán, de előfordulhat, hogy a házimacskáknál allergiás reakciót válthatnak ki az emberek, vagy akár más állatok is. - Életük legtöbb részét alvással töltik
Egy átlagos házimacska naponta 13–16 órát alszik, így akár életük 70 százalékát is átaludhatják. - A macskák bajusza a navigációban is segíti őket
A bajusz segít a macskáknak felmérni, átférnek-e egy szűk helyen. Ezek a szőrszálak olyan érzékenyek, hogy a levegő mozgását is érzik.
Forrás: hirado.hu
Nyitókép forrása: Kárpátalja.ma
