Nyolc ország 23 nap alatt kerékpáron

A nagyszőlősi Dénes Elemérnek – mint a legtöbb fiúnak – gyermekkora óta szenvedélye a biciklizés, ám azt sosem hitte volna, hogy egyszer két keréken járja be fél Európát. Pedig ez történt: barátjával, Kovács Tiborral együtt úgy vágott neki a több mint három héten át tartó, nyolc országot érintő, mintegy 3300 km-t kitevő európai körútnak, hogy mindössze 240 euró lapult a zsebükben…

– Hogyan kezdődött a kerékpározás iránti rajongás?

– Gyermekkorom óta szeretek kerékpározni, megtanultam az egykerekezést, más speciális akrobatikus trükköket, melyeket előszeretettel mutattam be az iskola sportpályáján és különböző városi rendezvényeken a BMX-kerékpáromon. De e mellett foglalkoztam breaktánccal, gördeszkázással is, általában az extrém sportokat kedveltem. A sportolást a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen sem hagytam abba, ahol érettségi után tovább folytattam a tanulást, és idén fejeztem be a második évfolyamot.

– Hogyan jött létre a nyolc országon átívelő kerékpártúra, s milyen felkészülést igényelt?

– A vásárosnaményi Kovács Tibor, aki diáktársam Debrecenben, meghirdette az egyetemen, hogy nyolc országot érintő kerékpártúrát szervez. Tizenöten jelentkeztek, ám később mindenki visszavonta a jelentkezését, lehetetlennek vélték a túra teljesítését. Hallottam, hogy Tibor keres egy vállalkozó szellemű bátor jelentkezőt, akivel kettesben nekivágnának a távnak, és elmondtam neki, hogy szívesen elmennék vele a túrára. Kevesebb mint egy hónappal a túra kezdete előtt nem volt még kerékpárom, egyéb kiegészítőkről nem is beszélve, sőt, jóformán pénzem sem volt az útra. 800 hrivnyáért sikerült egy jó minőségű használt hegyi sportkerékpárt vásárolnom Kárpátalján, aztán még további 500-600 hrivnyát költöttem a csomagtartóra, egyéb kiegészítőkre, a túratáskát pedig egyik barátomtól kaptam. Miután minden szükséges kelléket beszereztem, jelentkeztem Tibornál, és Debrecenben tettünk egy 35 kilométeres próbakört, hogy lássuk, ki milyen kondícióban van. Tudni kell még a felkészülésről, hogy egy-másfél héttel egy ilyen út előtt az embernek egyre kevesebbet kell ennie, hogy szűküljön a gyomra. Útközben is csak annyit ettünk, amennyi feltétlenül szükséges volt az éhségérzet csillapításához, főleg csokoládét és más édességet, amelyeknek magas a cukortartalma, valamint fontos volt a bő folyadékfogyasztás. Annyi élelmiszert vittünk magunkkal az útra, amennyi az első pár száz kilométer megtételéhez elegendő. Ezenkívül vittünk magunkkal gyógyszereket, sátrat, hálózsákot, ruhát, kerékpár-belsőgumit, egyéb apró alkatrészeket. Ami az anyagiakat illeti, összesen 240 euróval vágtunk neki Európának, a Magyarországot, Szlovákiát, Ausztriát, Németországot, Svájcot, Franciaországot, Monacót, Olaszországot, és végül Szlovéniát érintő utunknak, így aztán mindenütt igyekeztünk a legolcsóbb élelmiszereket vásárolni.

– Hol és hogyan vette kezdetét a kalandos túra?

– Debrecentől Budapestig, illetve a fővárostól Rajkáig, a szlovák határig vonattal utaztunk. Délután a magyar zászlóval díszített kerékpárjainkon átkeltünk a szlovák határon, majd a Duna mentén húzódó kerékpáros útvonalon haladtunk tovább. Még aznap átkeltünk Ausztriába. Az első este Bécstől 70 kilométernyire, egy kisváros közelében vertük fel sátrunkat. Éjszaka azonban hatalmas zuhét kaptunk a nyakunkba, mindenünk vizes lett. A további két nap során is esős időben kellett hajtanunk. A második napon felkerestük Bécs nevezetességeit. Ausztriában összességében négy napig „kerekeztünk”. Ez az ország nagyon pozitív benyomást keltett bennem, az ottani emberek kedvesek és segítőkészek, a települések pedig rendezettek.

– Hogyan folytatódott a túra?

– A következő állomás Németország volt, ahol kellemes meglepetésünkre több magyar kerékpárossal is találkoztunk. Túránk első és legfontosabb célja az volt, hogy eljussunk a Duna forrásáig, Donaueschingenig, amit el is értünk. Passauban, a dómban megtekintettük a világ egyik leghíresebb orgonáját – 16 744 sípja van, megfürödtünk a Dunában. Szerencsénk volt megtekinteni a páratlan szépségű ulmi székesegyházat is. Néhány nap múlva már Svájcban róttuk a kilométereket. Lehetőségünk nyílt a híres Neuchateli-tóban való fürdésre, majd felkerestük Bázelt és Genfet. Franciaország területére lépve kellemetlen meglepetésként ért minket, hogy itt már jóval szemetesebbek a települések, mint az eddig általunk felkeresett országokban. „Bringáztunk” a híres francia borvidékeken, melyek lankás hegyoldalai elvarázsoltak látványukkal, viszont a francia borok kóstolására nem nyílt alkalmunk. Azt a lehetőséget azonban nem hagytuk ki, hogy megkóstoljuk a híres francia Camember sajtot, melyből 250 grammnyi egy euróba kerül. Franciaországban egyik pihenőnkkor halálos ijedtséget éltünk át, amikor egy a bokrok közül kiugró kb. másfél mázsás vaddisznó ijesztett ránk. Szerencsére nem mi voltunk a célpontjai, csak elrohant mellettünk. Marseille-ben találkoztunk ott dolgozó és nyaraló magyarokkal, velük együtt felkerestük a híres futballstadiont. Éjszaka értünk a Földközi-tenger partjához, és a mólón található lócákon aludtunk, majd másnap áthaladtunk a francia Riviérán, ami egy életre szóló élmény marad számomra. Utunk következő országa Olaszország volt, ahol három napot töltöttünk. Örök emlék marad a Velencében eltöltött néhány óra, ám a Szent Márk térre nem sikerült eljutni kerékpárral. Keserű szájízzel emlékezem a következő országra – Szlovéniára, ahol barátságtalan bánásmóddal találtuk szemben magunkat, és az ország sem volt olyan szép, mint amilyennek beállítja a sajtó. A szlovén–magyar határ átlépését követően ujjongásban törtünk ki, hogy 23 nap után ismét magyar földön jártunk.

– Mi a következő kerékpáros útiterv?

– A következő célunk egy görögországi túra lenne – odáig busszal utaznánk, a visszautat pedig kerékpáron tennénk meg. Ez még azonban a jövő zenéje.

Kárpátalja