Őszi csemegénk, a körte
Amikor ősszel kisétálunk a kertbe, vagy a piacra, akkor a gyümölcsök széles választékában sokszor eltűnik egy régi társunk, a körte. Pedig ez nagy baj, mert amellett, hogy nagyon ízletes csemege, egy sor egészségügyi problémára is hathatós megoldást kínál. Ismerkedjünk meg egy kicsit közelebbről az ősz egyik királyával, a körtével.
Eredet
A körte az egyik legrégebb óta termesztett gyümölcsünk. A krónikák már időszámításunk előtt 3000-ből is említenek körtéket, és persze ezután sem tűnik el ez a gyümölcs az emberek látószögéből. Sőt! Homérosz például az istenek ajándékának nevezi a körtét, és magasztalja annak gyógyító tulajdonságait. Ráadásul már az ókorban is megkülönböztetik a vadon termett, és a nemesített, édes körtéket.
Fajták
A körtéknek számtalan fajtáját ismerjük az egyszerű vadkörtétől, vagyis a vackortól kezdve, az ízes és lédús császárkörtén át egészen a díszkörték szépséges egyedeiig. Mielőtt a kertben, vagy egy nagyobb cserépben a balkonon körtefa nevelésébe kezdenénk, nem árt egy gyors kört tenni a piacon, és kipróbálni néhány fajtát. Hiszen valóban mindenki megtalálhatja a neki tetszőt, függetlenül attól, hogy a mézédes, vagy a savanykás, frissítő gyümölcsöket szereti.
Milyen ételhez?
Ezt a gyümölcsöt magában is érdemes fogyasztani, hiszen nagyon finom és lédús étel. Köret gyanánt is használhatod, hiszen mint a legtöbb gyümölcs, a húsokat remekül kiegészíti. A desszertek között nem véletlenül van bebetonozott helye, hiszen például a fahéjas cukorral grillezett körteszeletek íze egyszerűen fantasztikus.
Vitaminok
A, B1, B2 és C-vitamin tartalma magas, emellett foszfor, vas, jód, kálium, magnézium és kalcium is nagy mennyiségben található benne. Ennek is köszönheti, hogy igen sok problémát lehet általa orvosolni. Egyes kutatások arra engednek következtetni, hogy a körte szerepet játszhat abban is, hogy a végbélrák elkerülhető legyen. Ráadásul a magas fruktóztartalomnak köszönhetően a cukorbetegek is kedvükre fogyaszthatják ezt a finomságot.
Hurut
A körte hathatós segítséget jelent a gyomor és a bél hurutos betegségei ellen is. Mint minden, A-vitamin tartalmú étel, ez a gyümölcs is nyugtatja a gyomrot – ehhez használd a kicentrifugázott levét, ami ráadásul kellemesen hűsít is. A bélpanaszok esetében is jól jöhet a körte, mivel a székrekedést és a hasmenést is helyre rakja, főleg, ha kúraszerűen fogyasztod.
Méregtelenít
A körte remek vértisztító hírében áll. Ez azt is jelenti, hogy egy méregtelenítő kúrához egyenesen tökéletes. Ahhoz, hogy az eredmény minél jobb legyen édes körtét válassz. Természetanya kegyes volt, mivel a legfinomabb körték a legjobb méregtelenítők.
Szépségápolás
Mint a legtöbb gyümölcs, a körte is alkalmas arra, hogy arcpakolást készíts a segítségével. A bőröd biztosan meg fogja hálálni, hiszen ennek a gyümölcsnek magas a vitamin és az ásványi anyag tartalma. A tápanyagok felszívódásának köszönhetően a bőr felfrissül, és az apróbb ráncok is kisimulnak.
A körtét olyan sokféleképpen lehet felhasználni, hogy az embernek hirtelen bőségzavara lesz. De persze nem kell mindenáron alkoholt, vagy lekvárt főzni belőle. Sokszor az is csodálatos, ha csak ücsörgünk a hulló, színes levelek között, és élvezettel majszolunk egy édes, lédús körtét.
Forrás: bien.hu