Osztálytalálkozó – ötven év múlva

Az iskolás évek meghatározóak az ember életében.

Azokból a kisgyermekekből, akik a világra rácsodálkozó szemekkel, együtt lépik át az iskola küszöbét, s együtt ismerik meg a számok, a betűk, majd lassanként a természet világát, akik az órák közti szünetekben együtt játszanak az iskolaudvaron, akik közül nem kevesen – barátokként – délutánonként is együtt tanulnak és játszanak, az évek során összetartó jó kis csapat kovácsolódik össze – az osztály. Majd különböző időközönként újra és újra összejönnek, öt, tíz, huszonöt év múlva. Ám ritkaságszámba megy az ötvenéves osztálytalálkozó, amilyen február 8-án volt Salánkon, a Zöld bárban.

„1963-ban huszonnégyen fejeztük be a magyar tannyelvű Salánki 1. sz. Általános Iskolát, de már többen elhunytak közülünk, s már csak tizenheten vagyunk. Tavaly lett volna az osztálytalálkozó, de áttolódott az idei esztendő elejére – meséli a résztvevők egyike, Bisi Róza. – A megrendezés ötlete Jankó – a férje után már sok-sok éve Csató – Anikótól származik, aki a szomszédos Feketepatakon lakik, s az osztályból egyetlenegyként tanult tovább felsőoktatási intézményben, az Ungvári Állami (ma már Nemzeti) Egyetemen, s magyar nyelv és irodalom szakos tanárként dolgozott nyugdíjba vonulásáig. Majd ahogy felvetette az ötletet, telefonon letárgyaltuk a teendőket, s február 8-án megtartottuk az osztálytalálkozót. A 8. osztály befejezése óta még egyszer sem jöttünk össze, régen nem volt olyan nagy divat az osztálytalálkozók lebonyolítása… Három osztálytársunk rég áttelepült Magyarországra, és különböző okok miatt nem tudtak eljönni, ketten pedig betegség miatt maradtak távol, így végül tizenketten gyűltünk össze a bárban a szépen megterített asztal mellett. Már mindannyian nagymamák, nagyapák vagyunk, sőt vannak köztünk dédnagymamák is, de sajnos, csak két egykori fiú osztálytársunk volt jelen a találkozón, öt fiú és két lány osztálytársunk már eltávozott a földi világból…”

Mint beszélgetőtársam elmondja, nagyon megörvendeztek egymásnak, hiszen vannak olyan egykori osztálytársak, akikkel évek óta nem találkoztak, s most felidézték iskoláskoruk emlékeit. Csató Anikó régi fényképeket hozott iskoláskorukból, melyek segítettek visszaemlékezni az egykori szép évekre, az ungvári várban, illetve az Ung völgyében tett kirándulásaikra, de még a régi-régi diákcsínyekre is jó volt visszagondolni. Osztályfőnökük, Kész Géza történelemtanár sajnos már két éve itt hagyta az árnyékvilágot, s már csak két egykori – ma már nyugdíjas – tanáruk él, Homoki István biológiatanár és Micskó Margit franciatanárnő. Természetesen őket is meghívták, aminek nagyon örültek, és természetesen el is mentek a találkozóra. Homoki István az összejövetel előtt megnézegette a régi fényképeket, hogy jobban visszaidézze az akkori időket, visszaemlékezzen az általános iskolát 1963-ban befejezett volt tanítványaira. Ő akkor még fiatal tanár volt, de – mint Bisi Róza kifejti – az osztályuk tisztelte, kedvelte őt, és hajdani osztályfőnöküket is szerették, mert jó volt hozzájuk. Hiába, a gyermekek régen otthon is jobb nevelést kaptak, és jobban tisztelték tanáraikat, mint ma…

„Nagyon összetartó osztály voltunk, kiálltunk egymás mellett, nem árultuk el, ha valamelyikünk valamilyen csínyt követett el – emlékezik vissza beszélgetőtársam. – A diákévek felidézése után pedig szóba került, hogy megrendezzük az 55 éves osztálytalálkozónkat is. Ha Isten is úgy akarja, öt év múlva ismét összejövünk. Szeretnénk…”