Pióca: Eltűnőben egy hasznos praktika

A minap egy idős nyugdíjas a betegségére felírt sok gyógyszer láttán keserűen jegyezte meg: „Ennyi sok? Régen elég volt egy pióca…” S valóban, egykoron, amikor még nem voltak modern gyógyszerek, bizony, az orvosi pióca (a népnyelvben nadály) jelentette az egyszerű ember „orvosságát”, mely patikában is kapható volt. De vajon kapható-e még patikában pióca?

Végigjártunk több beregszászi patikát is, de sehol sem akadtunk a keresett vérszívó nyomára. Mint az egyik alkalmazott elmondta: hiánycikkről van szó, ami után azonban időről időre érdeklődik egy-egy vásárló. Kereslet tehát lenne, magyarázta, de a viszonylag csekély érdeklődés miatt valószínűleg nem lenne kifizetődő az üzlet.

Popovics Péter beregszászi patikus lapunk érdeklődésére elmondta: „Beregszászban 25-30 évvel ezelőtt még lehetett kapni a központi patikában piócát, de később a vérszívók eltűntek, s helyüket átvették a korszerűbb gyógykészítmények”. Orvosilag változatlanul igen értékes a pióca, magyarázta, mivel azonban nem egy dobozos késztermékről, hanem élőlényről van szó, mely megfelelő körülmények közötti speciális tárolást és szállítást igényel, vidékünkön már nem foglalkoznak vele a gyógyszerszállításban érdekelt vállalkozások. Egyrészt nincsenek erre szakosodva, másrészt üzlet szempontjából sem éri meg belevágni.

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (KMF) diákjai körében a közelmúltban szintén keresetté vált a pióca: tanulmányaikhoz, illetve pedagógiai gyakorlatukhoz keresték a vérszívót. Beregszászban ugyan nem akadtak a nyomára, Munkácson viszont igen, ahol 15-20 hrivnyáért szerezték be darabját a központi, tehát államilag fenntartott patikában. Vagyis mégsem tűnt el végérvényesen az orvosi pióca!

Kertész Árpád beregszászi mentőorvos érdeklődésünkre elmondta: „A piócával történő gyógyítás hagyományai több ezer évre nyúlnak vissza. Már az ókori Keleten is nagy előszeretettel alkalmazták ezt a kicsiny vérszívót. A gyógyítás kapcsán belé vetett bizalmat mutatja az is, hogy vidékünkön még a múlt század közepe táján is igen elterjedt volt az egészségügyi használata. Egy időben ugyan féltek használni, amikor elterjedt a hír, hogy májgyulladást (hepatitis A, B, C és D) terjeszt, de ez az elmélet végül is nem igazolódott.”

A pióca gyógyászati célú felhasználásáról Kertész doktortól megtudtuk: „A nadály „nyála” hirudint, egy véralvadásgátló komponenst tartalmaz. Ez a vegyület feloldja az összecsomósodott vérrögöket, s ezért igen nagy orvosi jelentőséggel bír. Véleményem szerint még számos lehetőség kínálkozna az alkalmazására, például a hajszálerek eldugulásánál a pióca igen hatásos: miután rátapad a betegre, a már említett hirudint befecskendezi az izomrostok közé, majd elkezdi kiszívni a fölösleges, sűrű és rossz vért. A hirudin nyomban a szervezetbe való bekerülését követően kifejti hatását, feloldja az összecsomósodott vért, s így a hajszálerekben újra megindul a vérkeringés. Egyszóval egy nagyon értékes anyagról van szó.”

Kertész doktor számottevő tapasztalatokkal rendelkezik a piócákkal történő gyógyítás terén, hiszen, mint elmondta, praxisa során volt egy időszak, amikor széles körben alkalmazta őket a pácienseinél, igen kitűnő eredménnyel. „Számos területen a kezelés egyik lényeges elemeként alkalmaztam a piócát: hátgerincproblémáknál, derékfájásoknál, gyulladásoknál. Kevesen tudják, de a pióca igen jó a vérnyomás szabályozására, vérnyomáscsökkentésben néha a gyógyszereket is megszégyenítő a hatékonysága. Ezenkívül gyulladásos gócokat is meg lehet vele szüntetni, olyan betegségeknél is, mint például a tüdőgyulladás”.

Arra a kérdésre, hogy egy ilyen értékes tulajdonságokkal bíró élőlényt miért nem alkalmaznak szélesebb körben az egészségügyben, Kertész doktor elmondta: „Ez bonyolult kérdés, hosszan lehetne az okokat firtatni. Az emberiség túlzottan modernné vált: sokszor inkább bízik a pirulákban, mint a régi praktikákban. Óriáskonszernek uralják világunkat, igen erős a gyógyszerlobbi: ezek a cégek mindent megtesznek azért, hogy drága gyógyszereket hozzanak forgalomba. Manapság sok helyen még az olcsó gyógyszerek gyártása is visszaesett. A pióca nem tartozik a drága gyógyászati eszközök közé, újbóli alkalmazása számos területen visszavethetné a drágább gyógyászati cikkek iránti keresletet, ami jelentős bevételkiesést jelentene a gyógyszeriparban.”

Kész Margittól, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (KMF) tanárától, néprajzkutatótól megtudtuk, a magyar népi gyógyászatban hagyományosan igen elterjedt volt a piócával történő gyógyítás. „Szinte mindenféle betegségre felhasználták. Nálunk, Ugocsában főként a tiszántúli részen, Batárban volt igen elterjedt a „gyűjtése”. Ezt a munkát zömmel asszonyok végezték, mégpedig úgy, hogy beledugták a lábukat a vízbe, s a „vérre menő” pióca ráragadt. Viszonylag egyszerű beszerezhetősége miatt régen szinte minden család maga jutott hozzá a piócához. De amely település közelében nem volt vizenyős, a pióca élőhelyéül szolgáló környezet, oda is eljutott a vándorkereskedők által: ezek megérezvén a kínálkozó üzletet, üvegtégelybe gyűjtötték a piócát, amivel azután faluról falura vándoroltak”.

Szinte panáceaként használták egykor a piócát, állítja a kutató, leginkább csömörre, szélütésre, láb- és derékfájásra, mellhártya-gyulladásra, tüdőgyulladásra alkalmazták, de – megdöbbentő módon – még fogfájásra is: ebben az esetben a foghúshoz tapasztották az apró vérszívót. „Anyaggyűjtő munkám során megtudtam, hogy olyan komolyabb, napjainkban sem egyszerű lefolyású és nehezen gyógyítható betegségek kezelésére is felhasználták a piócát, mint pl. az agyhártyagyulladás: az ebben szenvedő páciensnek a homlokára ragasztották – meséli. – Miután a pióca kiszívta a vért, az állatot „kifejték”: az alvadt, fekete folyadékot „rossz vér”-nek nevezték, s ebből következtettek a betegség jelenlétére. Még a 20. század elején is volt olyan ember, aki kizárólag a piócákkal történő gyógyításra szakosodott: ő köpölyözéssel kombinálva használta a piócát, a betegen kisebb sebet ejtve, a sebre ragasztotta rá a nadályt. De az egyszerű paraszti háztartásokban „köpölyöző” nélkül is boldogultak, majd mindegyik családban tudtak piócával gyógyítani.”

A hivatalos orvoslás elterjedésével a piócázás fokozatosan eltűnt, bár az idősebb generáció még nagyon sokáig ragaszkodott ehhez a gyakorlathoz. „Én a 80-as évek végén, a 90-es évek elején kezdtem el néprajzi gyűjtéssel foglalkozni, s emlékszem, hogy számos idősebb nevetlenfalui adatközlőm megkért: lévén, hogy koruknál fogva ők már nem tudnak gyűjteni, a fiatalok pedig kinevetnék őket, hozzak számukra az ungvári patikából piócát” – meséli Kész Margit, aki szerint mára gyakorlatilag teljesen feledésbe merült a népi gyógyászatnak ez a fajta gyakorlata.

Rögtönzött közvé­le­mény­kutatást végeztünk arról, alávetnék-e magukat az emberek piócás kezelésnek. Az eredmény érdekes: tíz emberből ketten azért nem vállalnák a procedúrát, mert ők a modern gyógyszerekre tették le voksukat. Néhányan undorítónak találják a piócát, és pusztán ezért nem alkalmaznák. A megkérdezettek túlnyomó többsége viszont azon a véleményen volt, hogy ha használ és eredményes a piócás kezelés, minden további nélkül kipróbálnák, hiszen az egészség mindent megér.

Fischer Zsolt

Kárpátalja