Sok a kígyó megyénkben
A kígyók az állóvizek, folyók, tavak melletti köveken szeretnek a legjobban tartózkodni. Az Ung folyóban a legtöbb kígyót a leégett Ukrajna áruház hátánál lehet fellelni, viszont az állatszakértők véleménye szerint mérges kígyók nincsenek a városban.
A zoológusok azt tanácsolják a kirándulóknak, hogy járműveik ajtaját ne hagyják nyitva, valamint ne parkoljanak a víz közvetlen közelében, mert a kígyók becsúszhatnak az autókba, ezen kívül azok motorházába, ahonnan könnyen bejuthatnak a jármű szalonjába is. Mérges kígyókkal legfőképp a hegyi – elsősorban a Técsői, Perecsenyi, Ökörmezői és Rahói – járásokban találkozhatunk. A túrázóknak azt tanácsolják, hogy mindenképpen magasított lábbelit és vastag szövésű nadrágot viseljenek a kirándulásaik során.
A mérgeskígyó marása elleni szérumot a csípés utáni 5 órában be kell adni a sérültnek. Gabriella Bilinec, a megyei extrém egészségügyi központ orvosa elmondása szerint Kárpátaljára már második éve nem hoznak be ellenszérumot, utoljára 2014-ben kaptak. „A 2015-ös évben még nem volt problémánk, mert az előző évről maradt szérumokat használtuk fel. Jelenleg egyetlen ellenszérumunk sincs, s az információk szerint az államnak sincs egyáltalán ellenszere. Kérelemmel fordultunk a minisztériumhoz, meg kellett adnunk az adatokat, hogy hány ellenszerre lenne szükségünk. De azt, hogy mikor kapunk, nem tudjuk” – informált az orvosnő.
Az egészségügyi dolgozók arra kérik a lakosokat, hogy kisgyerekeket semmiképp ne vigyenek az erdőbe, mert a mérgeskígyók rájuk vannak a legnagyobb veszéllyel. „A kígyók szeretik a tejet, s mivel a csecsemők anyatejjel táplálkoznak, az illattal vonzzák a kígyókat, amelyek könnyen becsúszhatnak a tolókocsiba” – tájékoztatott Romanna Mikula, az ungvári extrém egészségügyi osztály orvosa.