Stoppolni veszélyes! – A verekedős gépkocsivezető és az elakadt nyomozás

Még az elmúlt év végén, egy decemberi koraestén, öt óra tájban, a Tiszabökényen áthaladó utolsó autóbuszjáratot egy elhúzódó munka miatt lekéső ismerősöm gyalogszerrel ballagott hazafelé az ugocsai faluból. Időnként meg-megállt, hátrapillantva, hogy nem jön-e valamilyen gépjármű, melynek vezetője megszánja az országút szélén poroszkáló embert. S jöttek is a gépkocsik, de megszánás nem történt… Hiába integetett, úgy húztak el mellette a járművek, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne faképnél hagyni az autóstoppost, pedig hát ő sem jókedvéből, hanem az elégtelen autóbuszforgalom miatt volt kénytelen stoppolni a korán leszálló sötétségben.

A község végén, egy utcai lámpa mellett állt meg éppen, amikor észrevette a felé tartó öreg Lada két elülső, kerek lámpáját, melyek nemcsak fényt szórtak a sötétbe, de reménysugarat is ébresztettek emberünkben. Hevesen integetni kezdett, mire a kocsi le is fékezett. Hősünk a beteljesült álom reményében nyitotta ki a hátsó ajtót, melyen át egy terepszínű ruhát viselő férfira esett a pillantása, a fejét viszont nem látta a ráhulló árnyék miatt. Az álomból pedig rémálom lett, mivel a fekete sísapkát és terepszínű ruházatot viselő gépkocsivezető – kiugorva a járműből – ordítozva esett neki az autóstopposnak, ütésre lendülő tenyere ismerősöm arccsontján csattant, amitől az megtántorodott, s még jó, hogy nem egy centivel feljebb érte az ütés, különben búcsút mondhatott volna a bal szemének. S mielőtt még magához térhetett volna, a tőle mintegy fejjel magasabb, 30-as évei végén vagy 40-es évei elején járó, enyhén kreol bőrű, keskeny arca száj felőli részén két mély ráncot viselő támadó – térdével – megrúgta jobb oldalbordái élét. Az autóstoppos megtántorodott, s bezuhant az útszéli árokba, rettenetesen megütve amúgy is megrúgott jobb oldalát. Feljajdult, s csak annyit látott, hogy a sötét színű Lada – melyről alakja is elárulta, hogy régi típusú – elhajt Tiszaújlak (vagy a határátkelő?) felé, rendszámát azonban nem tudta leolvasni, mert a rendszámtáblát beburkolta a homály.

A testileg is bántalmazott, lelkében, önérzetében is megsértett ember nagynehezen talpra állt, majd – miközben minden lépésnél hevesen belé nyilallt a fájdalom – folytatta útját, s mivel jószívű gépkocsivezetők is vannak a világon, végül is hazaért. Másnap reggel kivizsgáltatta magát a Nagyszőlősi Járási Kórház traumatológusánál, aki a fájdalomcsillapító és a gyógykenőcs felírása mellett a járási belügyi osztályt is értesítette a bűncselekményről, s pórul járt ismerősöm el is vánszorgott a klinikától a rendőrségig, ahol feljelentést tett, részletes személyleírást adva támadójáról. Ám a tévében látható nyugati krimiktől eltérően, itt szó sem esett róla, hogy fantomképet készítsenek az önmagából kivetkőzött, talán részeg vagy egyszerűen „csak” agresszív hajlamú gépkocsivezetőről. Pedig „jobb helyeken” korábban hivatásos rendőrségi rajzoló készítette el a fantomképet, ma pedig – a XXI. századot írjuk! – számítógéppel készítenek grafikát a gyanúsítottról. Így a feljelentés megtétele után egyszerűen elengedték a sértettet, s még csak azt sem mondták neki, hogy látleletet vétessen magáról a belügyi osztállyal kapcsolatot tartó, illetékes orvossal. Csupán másnap, szombat reggel hívta fel telefonon a tiszaújlaki körzeti megbízott (Tiszabökény is az ő körzetéhez tartozik), hogy utazzon be hozzá, pontosítani a bűncselekmény körülményeit, majd vétessen látleletet, amihez viszont a járási belügyi osztálytól kell beutalót kérni. Ám még a délelőtt folyamán be kellett utaznia Tiszaújlakra, majd Nagyszőlősre, faluja gyatra tömegközlekedési elérhetősége miatt pedig gépkocsit kellett fogadnia (hadd apadjon csak tovább a gyógyszerek megvásárlásával amúgy is megcsappant pénztárcája). Ám a körzeti megbízott ajánlotta: utazzon be hozzá, majd a járási központba is, hogy úgymond, friss nyomon indulhasson meg a nyomozás.

Az oldalát fájlaló, a gépkocsiba való beszálláskor, illetve kiszállás közben egyaránt fájdalmaival küszködő ember tehát sort kerített az utazásokra, majd hétfő reggel bedöcögött az autóbuszon Nagyszőlősre, ahol felvették a látleletet (mint az orvostól megtudta, a tettest – ha elfogják – garázdaság címén pár év börtönre vagy több ezer hrivnyás pénzbírságra ítélhetik), s betegszabadságot kapva, szorgalmasan kúrálni kezdte magát. Egy hónap múltán szerencsésen el is múlt a fájdalom, bár még mindig érzékeny az ütést kapott oldala. A nyomozás ellenben egy tapodtat sem haladt előre, hiába dobta ki az ablakon a pénzét a szombati „autókázásra”, hogy „friss nyomon indulhasson el a nyomozás”. Az bizony megrekedt, a sértett pedig sajnálhatja az orvosságokra meg az „autózgatásra” fordított pénzét, s még csak az az erkölcsi elégtétele sem lehet meg, hogy egy vadállatként viselkedő gazember megkapja a méltó büntetését.

Lajos Mihály

Kárpátalja