Színház, ha bezár

A koronavírus terjedésének megfékezésére irányuló rendelkezések nem kímélték a színházakat sem.
A Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház életében is változást jelentettek a március 12-től életbe lépett korlátozások. Szünetelnek az előadások, elmaradnak a próbák, bizonytalan a jövő tervezése. A közönségnek hiányzik a színház, a színháznak pedig a közönség.

Jól jönnek most a korszerű eszközök ebben a soha nem látott, ismeretlen helyzetben. Az előadások felvételről történő közvetítését, mint lehetséges megoldást, a beregszászi színház is felhasználja, él ennek lehetőségével. A nézők már több darabot is megtekinthettek az elmúlt napok során. A Youtube- vagy Facebook-oldalon megjelenő előadáshoz írhatnak véleményt, kifejezhetik érzéseiket.
Egyfajta kapcsolatépítés, interakció az is, hogy most a cikk második felében a beregszászi színház néhány színésze szól az olvasóhoz, elmeséli, hogyan éli meg ezt a csendesebb időszakot, hogyan találja fel magát ebben az új élethelyzetben és hogyan viseli el, ha színpad, szerep, maszk helyett most csak szájmaszkja van.

Tarpai Viki:
Egy olyan helyzetben vagyunk, amit eddig el se tudtunk képzelni: nincs színház.
Egyrészt a karantén lényegében nem változtat meg engem: maradok színész, mert szerves részem, mélyen gyökeret vert bennem. Ott van a gondolatokban, a mozdulatokban, a hétköznapi létezésben, az ember lelkében.

Másrészt hosszúra nyúlik ez az idézőjeles szabadság. Még a két-három hétnek lehetett is volna örülni, mert nagyon felgyorsultunk. Ebben a világban is egy folytonos pörgésben van részünk, ami nagyon sokszor fárasztóan tud hatni és tényleg jól tud esni egy kis kiszakadás ebből. De most nem csak két hét nyári szünetről van szó. Beláthatatlan ideig nincs színház. Jópár nap elteltével kezdett ez ijesztőbbé válni.
Hiányzik a személyes érintettség, a kommunikáció, az impulzusok, a próbák, az együttgondolkodás, az alkotás, a nevetés, mert ennek azért van egy teremtő ereje. Az ember négy fal közt soha nem fog tudni olyan kreatívan és egészében megnyilvánulni, mint amikor ott vagyunk egymással szemben vagy egymás közelében.

Sokrétűen tud hatni ez a karantén. Ennek a karanténnak is megvan a jó és a rossz oldala. Attól függ, melyiket erősítem. Igyekszem a pozitív oldalát látni és úgy használni a hosszú szabadságot, hogy bepótolom az elhalasztott dolgok elvégzését: elkezdett könyvek elolvasása, filmek megnézése, az élettérben felhalmozódott s elhalasztott teendők, verstanulás, a közeljövőben esedékes szerepek átnézése. Sokat és másként létezem a csendben. Sokat gondolok azokra az időre, amikor az emberek egy-egy nehezebb időszakot éltek át: lágerek, háborúk, éhínség. Mi ahhoz képest egész jól vagyunk. Ez erőt ad.
Remélem és hiszem, hogy nem szűnik meg az, hogy adhatunk és kaphatunk. Hiszem, hogy nemsokára színpadon állva és nézőtéren ülve ez újra megtörténik.
Várom, hogy a karantén után kiteljesedjen az, ami bennem a csendben megfogalmazódott és megélt tapasztalatok. Várom a közelgő ünnepet, a feltámadás ünnepét, talán egy kicsit másképp, mint eddig.

Vass Magdolna:
Leginkább azok az emberi kapcsolatok hiányoznak, melyeket nap mint nap átéltem, azok az emberek, akikkel 25 éve együtt vagyok, akikkel megosztom örömömet, bánatomat. És természetesen a nézők is hiányoznak, a társulat, a színház minden egyes munkatársa. Hiányzik, hogy nem tudok a másik szemébe nézni, normális kapcsolatot létesíteni, csak telefonon tudom megosztani azt, hogy mi történt velem.
Úgy gondolom, hogy a színház akkor tud kapcsolatban maradni a nézővel ebben az időszakban is, ha megosztja az előadások felvételét, vagy egy-egy emléket, mindennapjaiból egy-egy szeletet.
Magam is a színház világnapján két olyan emléket osztottam meg az oldalamon, ami egy háttérfotó a kulisszák mögül, amit a nézők nem láthatnak.

Otthon ilyenkor igyekszem jól beosztani az időmet. Elég jól sikerül. Soha nem volt még olyan, hogy Húsvét előtt már készen legyek az ablak- és függönymosással. Többet olvasok, és nem vagyok állandóan fáradt. Olyasmit főzök, amire már nagyon régóta nem volt időm. Próbálok szöveget tanulni, hogy az agyamat is egy kicsit megdolgoztassam. Az az igazán fontos, hogy ilyenkor tudjunk befelé is fordulni, és meglátni az igazán lényeges dolgokat.
Nagyon reméljük, hogy minél előbb együtt lehetünk a nézőkkel, a kollégákkal, és újra együtt tudjunk örülni az életnek.

Ferenci Attila:
Hiányzik a színház, meg a társulat is. A Facebook-csoportunkon belül írunk egymásnak, fényképeket küldünk.

Hát előadások most nincsenek. Azok is hiányoznak nagyon.

Megpróbáltam eddig a TV21-es munkámba fektetni több energiát, egy kicsit előre dolgozni, több verses műsort elkészíteni, de most áprilistól a tévéműsorok nagy része is leáll, így az én napi verseim is. Sajnáltam, mert reméltem, hogy legalább ez a fajta tevékenység marad, ami tulajdonképpen szoros kapcsolatban van a színészi munkámmal.

Nem maradt más, mint a kertészkedés, a ház körüli munka, a család. Valójában unatkozni nincs időnk, faluban mindig van házimunka. Látom a szomszédokon is, hogy minden második ember festi a kerítést, javítanak ezt-azt. Megpróbáljuk hasznosan tölteni az időt.

Bunda Fehér Rita
Kárpátalja.ma