Táplálkozzunk egészségesen a karantén ideje alatt

A Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége, a Védőnőkért, új szülők- és újszülöttekért Alapítvány, valamint a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége közös programot indít. A program szakmai szempontok figyelembevételével ad ötleteket a családok egészséges táplálkozását segítve.

A mindennapi élet átrendeződött, de az életünk alapvető feltétele most is a megfelelő táplálkozás, amire nagyobb hangsúly került, mint bármikor, így ebben a különleges járványügyi helyzetben is.

Ami örök érvényű: az étel és az étkezés alapvető életszükségletünk, de egyben egyik örömforrásunk is. Nemcsak az ételek elfogyasztása, de elkészítése is, főleg, ha ezt családban tehetjük és oszthatjuk meg.

Mire figyeljünk, mi változott?

Kevesebbet mozgunk, megváltozott az életritmusunk, együtt van a család minden nap otthon. A mindennapi táplálkozással kapcsolatban sok minden előkerül: mi és mennyi legyen készleten, milyen heti étlapot állítsunk össze, hogy ne össze-vissza étkezzünk, ami épp eszünkbe jut. Meg kell szervezni, ki szerzi be a szükséges alapanyagokat. Milyen higiéniai szabályokra figyeljünk a vásárlástól az étkezésen át a mosogatásig? Hányszor étkezzünk, miből mennyit együnk, milyen ételeket készítsünk a családban?

Új szempontok:

Jó, ha segítséget, megerősítést keresünk ehhez az egyszerűnek tűnő kérdéshez. Minden családban van, aki vállalja a vásárlást, van, aki főz, van, aki süt inkább, van, akinek a saláta, az innivalók, vagy a szendvicskészítés megy jobban. Jó, ha az ételek elkészítése is közös program, és igyekezzünk a közösen készített ételeket együtt elfogyasztani. Ha valaki eljár dolgozni, örömet jelent a közösen elkészített ételből enni, ha elviszi magával.

A KCSSZ indítványozta, hogy a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége (MDOSZ) mint szakmai közhasznú szervezet, amelynek évtizedek óta kiváló együttműködése van a védőnő szakemberekkel is, adjon támpontokat a lakosság egészségi állapotának jobbítása, a változások segítése, az egészséges döntések választásának támogatása területén a tagszervezetek számára is.

A kiváló, szakmai és tudományos háttérrel rendelkező szervezet, Kubányi Jolán elnök asszony képviseletében szívesen ajánlotta fel az általuk fejlesztett anyagokat, melyek a lakosság számára feldolgozható ismereteket és módszereket tartalmaznak.

Amit már az MDOSZ ajánlani tud a családoknak:

Honlap:

Az új táplálkozási ajánlás, amely az OKOSTÁNYÉR® , elnevezést viseli önálló honlapján (www.okostanyer.hu), nemcsak a tányér infografikája érhető el, hanem az ahhoz kapcsolódó, különböző élelmiszercsoportokra vonatkozó magyarázat, e mellett olyan hasznos funkciók is megtalálhatók, mint az energiaigény-kalkulátor, vagy a könnyen értelmezhető adagolási útmutató, amit a gyerekek is használhatnak. Egyéb gyakorlati ötletek, javaslatok, receptek valamint kislexikon is rendelkezésre áll ezen a honlapon.

A koronavírus és a táplálkozás témában is vannak ajánlások.
https://mdosz.hu/koronavirus-infografikan-a-legfontosabb-taplalkozasi-kerdesek/

Az MDOSZ Facebook oldala: Terítéken az egészség https://www.facebook.com/teritekenazegeszseg/

A fenti elérhetőségeken az MDOSZ folyamatosan további hasznos információkat tesz közzé, melyet szívesen megoszt mindnyájunkkal.