Tóthéknál jelenleg a bikatartás a favorit

A jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben, amikor a világválság hatására munkahelyek sokasága szűnik meg, vidékünkön is egyre többen térnek vissza a háztáji gazdálkodáshoz, hogy a növénytermesztés, illetve állattenyésztés révén megspóroljanak – népi köznyelven szólva – egy kis „kopeket.” A földművelésből meggazdagodni ugyan nem nagyon lehet – állítják sokan –, azonban megélhetést kínál azoknak, akik nem szégyellnek a mezőn kétkezi munkát végezni. A Beregújfaluban élő Tóth Bertalan, a KMKSZ helyi alapszervezetének elnökségi tagja családjával még a rendszerváltás kezdetén a mezőgazdaságra „voksolt”, és azóta is ebből élnek, miközben folyamatosan próbálják leküzdeni a gazdákat próbatételek elé állító nehézségeket.

Tóth Bertalannál természetesnek számít a földművelés szeretete: apjához és nagyapjához hasonlóan már korán eltanulta a falusi mezőgazdaság népi fortélyait. A szovjet éra utolsó éveiben aztán úgy döntött, hogy modernizál, és gépiesíti a családi portát. „Amikor 1989-ben törvényileg lehetségessé vált, hogy magángazdák is vásárolhatnak traktort, nem haboztam: volt egy kis spórolt pénzem, így megvásároltam egy „ócskavasat”, melyet a két kezemmel javítgattam, pofozgattam. Így kezdődött… A későbbiekben ezt a helyrehozott traktort eladtam, és az árából – kipótolva ismételten egy kis spórolt pénzzel, na meg némi kölcsönnel – vásároltunk egy JuMZ-t, mellyel már belevágtunk az intenzívebb földművelésbe. Közben jött a rendszerváltás, és a megváltozott viszonyok között úgy döntöttünk, hogy földművelésből, valamint állattenyésztésből próbáljuk magunkat fenntartani.”

Az ekkor még mindössze egyetlen traktorból álló „géppark” az elkövetkező évek során bővült egy kombájnnal is. Mindehhez kitartó munkára, a mezőgazdaságban döntő szerepet játszó megfelelő időjárásra, na meg némi szerencsére is szükség volt: a gazdaságból befolyt pénzt ugyanis „forgatni” kellett, na meg földet bérelni. „Jelenleg huszonhárom hektáron gazdálkodunk: ennek egy része kaszáló, a többin pedig zömmel szemesterményt termesztünk. A szemesterményt a jószág ellátására fordítjuk: jelenleg öt bikánk, egy kis üszőnk, három tehenünk, valamint húsz malacunk van. A már említett huszonhárom hektárból húszat bérlek: hektáronként két mázsa termény a bérleti díj. Akár van termés, akár nincs, ezt a díjat ki kell fizetni, de persze benne van a pakliban, hogy „soványan” jövünk ki a dologból, mint az elmúlt aszályos évben is. Összességében elmondható, hogy a földekről „befolyó” terménnyel mi magunk is biztosítani tudjuk a jószág ellátásához szükséges takarmányt, de persze néha előfordul, hogy vásárolnunk is kell. Próbálkoztunk lucerna termesztésével is, de ezen a téren nem volt szerencsénk: a helyi talajon ugyanis a lucerna nem fejlődik kellőképpen.”

A beregújfalui határban jelenleg sok föld parlagon áll. Tóth Bertalan elmondja, hogy ezek tulajdonosai megfelelő tőke és vállalkozókedv hiányában nem mernek gazdálkodni, ám a földet hajlandóak bérbe adni. S hogy miért nem indul el rajtuk mégsem a gazdálkodás? „Irreálisan magasak a bérleti díjak: ha az esetleges bérlők ezt terményben vagy pénzben kifizetnék, még a legbőségesebb termés sem hozná vissza a kifizetett összeget – magyarán: az üzletbe még annak megindulása előtt belebuknának.”

A család az év nagy részében elégséges a mezei munkák többségének elvégzésére: zömmel szénázásnál és szalmázásnál alkalmaznak napszámosokat. A szénázás és szalmázás egyébként üzletnek is jó: mint Tóth Bertalan elmondja, az évek során jó viszonyt alakítottak ki az ilosvai járási Zariccsa (Alsókaraszló) földműveseivel, akik helybe jönnek a bálázott szalmát felvásárolni, ami szép pénzt hoz.

Tóthéknál idén a bikatartás a favorit, de a húspiac mellett a tejpiacon is képviseltetik magukat. „Az állatokat a munkácsi és a beregszászi piac henteseinél szoktuk értékesíteni. Mi leginkább a munkácsi piacot részesítjük előnyben.”

„A három tehenünket jelenleg kézzel fejem, – csatlakozik a beszélgetéshez a feleség, Tóth Valéria is – de egy fejőgéppel sokkal gazdaságosabb lenne a munka. Nagy álmunk, hogy idővel beszerezzünk egyet.” Valéria a tej egy részét szeparálógéppel fölözi le, ebből túrót és tejfölt is készít. „A tejet, a túrót és a tejfölt bizonyos időközönként a beregszászi piacon próbálom meg értékesíteni, néha krumplit és más zöldségféléket is árulok a járási központban. Vannak „tejkontósaink” Kígyóson és a környező falvakban is. A falvakban egy liter tejet 5-6 hrivnyáért árulunk, ám a beregszászi piacon hét hrivnyát is el tudok kérni érte. Egyedi megfontolásból a beteg vagy nyugdíjas embereknek ennél is olcsóbban adjuk a tejet. A portéka nem mindig kel el a piacon, de sebaj: elvégre főzni is kell a családnak.”

A beszélgetés alkalmával jelen van a család legkisebb fia, a tizenkilenc éves Gergely, akire édesapja különösen büszke, hiszen elmondása szerint már igen korán állatokkal szeretett volna foglalkozni. Tizenöt éves korában a szülei Salánkon megvásárolták számára az első lovat, melyhez édesapja szekeret is készített neki. Így ő ennek révén segített a családi gazdaságban. Az elkövetkező két év alatt több lova is volt.

A lóval való foglalkozás aztán Gergelynél idővel „lecsengett”: jelenleg ő is a család borjaival, teheneivel és bikáival foglalkozik, no meg traktorral földet művel: szánt és vet. A földművelő tradíciók így a jövőre nézve biztosítva vannak. Ráadásul a fiatalember – édesapjához hasonlóan – kitűnően ért a gépek kezeléséhez és szereléséhez, így szerelőt sem kell hívniuk, ha valami meghibásodik: ez szintén jelentős költségmegtakarítás.

Természetesen a Tóth család is lépést tart a világ – és azon belül a mezőgazdaság – fejlődésével, számos új ötletük van a jövőre nézve. „Gondolkozunk egy háztáji fóliaházon, de az nem olcsó mulatság, hiszen a különböző komponensek együttesen sok pénzbe kerülnek – fejtegeti Tóth Bertalan. – Elkelne a gazdaságban egy trágyaszóró, valamint egy fejőgép is, nem beszélve egy új traktorról. Ez utóbbi kapcsán már tettünk tapogatózó lépéseket, csak hát, horribilisek az árak: egy új traktor ára Munkácson jelenleg 175 ezer hrivnya körül mozog. Új termesztési módszereket is szívesen kipróbálnánk. Ezzel kapcsolatban már nagyon sokat hallottunk a „Pro agricultura Carpathica” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány gyümölcsöző tevékenységéről. Heé Rolanddal, a KMKSZ helyi alapszervezetének elnökével fontolgatjuk az alapítvánnyal történő kapcsolatfelvételt. Tervünk, hogy tető alá hozzunk velük és a helyi gazdákkal egy találkozót. Az alapítvány munkatársait helyszíni szemlére is szívesen meginvitálnánk, hogy megvitassuk a Beregújfalura nézve aktuális lehetőségeket, s úgy vélem, ennek a találkozónak a tapasztalatai az itteni gazdálkodók számára igencsak gyümölcsözőek lennének.”