Valóban karácsonykor született Jézus?

Jézus Krisztus pontos születésének ideje régóta foglalkoztatja a kutatók fantáziáját. Ennek az egyik fontos, de nem kizárólagos oka, hogy az időszámításunk alapját a mai napig ez a dátum határozza meg, míg a keresztény kultúrkör számára ez az egyik legjelentősebb ünnep.

Egy nap mind felett

Manapság a nyugati keresztény kultúrkörben Jézus születésének ünnepe, szenteste december 25-re esik. Vannak azonban olyan keresztény egyházak, amelyek más időpontokban ünneplik meg Jézus születését, közülük is legismertebb az ortodox (pravoszláv) egyház, amely január 6-át tekinti a megfelelő dátumnak.

A bibliai források valójában igen kevés támpontot nyújtanak arra nézve, hogy pontosan mikor, az év melyik napján történt Jézus születése. A korai egyházatyák hagyománya a január 6-i születésnapot követte, de abban Lukács és Máté evangéliumának a leírása is megegyezik, hogy az újszülöttet a szabad ég alatt éjszakázó pásztorok látogatták meg – márpedig a Szentföldön ilyenkor gyakran előfordul fagy, sőt akár havazás is.

Közvetve ugyan, de van utalás arra, hogy Jézus pontosan mikor született. Lukács evangéliumában azt írja, hogy Erzsébet, Keresztelő János édesanyja hat hónapos terhes volt, amikor Szűz Mária híres látogatására sor került nála. Keresztelő János apját, Zakariást Lukács evangéliuma szerint egy júniusra eső ünnepen látogatta meg Gábriel arkangyal azzal a hírrel, hogy gyermeke fog születni.

Mivel Keresztelő János születése júniushoz képest kilenc hónappal később történhetett, vagyis márciusban, Jézus pedig hat hónappal utána született, ezért a pontos születési idő valamikor szeptember hónapra eshetett.

A korai keresztény egyházban ennek ellenére a születésnap hagyomány szerinti időpontja nem december 25-én, hanem a már említett január hatodikán volt. Ez a vízkereszt napja is volt, amikor három eseményről emlékeztek meg: a napkeleti bölcsek látogatásáról, Jézus megkeresztelkedéséről és a kánai menyegzőről.

A december 25-i dátum valószínűleg két pogány ünneppel van összefüggésben, bár a vallástörténészek között több magyarázat is létezik arra, hogy miért erre a napra került karácsony.

Az egyik a rómaiak december végén szokásos szaturnália ünnepe, amely december 17-én kezdődött, és a késő antikvitásban az ünnepségek egészen december 23-ig tartottak. Az évnek ebben a szakaszában van a téli napforduló is, amely jó alkalmat biztosított az ünnepre.

A késő római hagyományban a Sol Invictus, azaz a legyőzhetetlen napisten ünnepnapja december 25-re esett. Ez kiválóan rímelt arra az elgondolásra, hogy ha Jézus fogantatásának az ünnepét március 25-én tartották, akkor a születésének kilenc hónappal később kellett lennie. A dátumot mindenesetre a hagyomány szerint I. Gyula (337–352) pápa rögzítette, a vízkereszt ünnepe maradt január 6-án, a karácsony pedig december 25-re került.

Évtotó

Arról, hogy Jézus születése pontosan melyik évre esett, több teória és elképzelés született. Kevésbé ismert, ám a mindennapjainkban leggyakrabban használt számítás Dionysius Exiguus nevéhez fűződik, aki 525-ben tette közzé a Jézus születésétől számított kronológiát.

Addig ugyanis Diocletianus uralkodásának a kezdetétől számolták az éveket, ám ő egyúttal a legnagyobb keresztényüldözéseket végrehajtó császár volt, és a keresztény szerző méltatlannak gondolta ahhoz, hogy vele kezdődjön az időszámítás.

Csakhogy számításaiban elkövetett több hibát is. Az egyik, hogy Lukács evangéliumának egy megjegyzése alapján Jézus életkorát a megkeresztelkedése idején 30 évesnek gondolták, az evangélista pedig azt írja, hogy ez az esemény Tiberius császár uralkodásának 15. esztendejében történt. Csakhogy az eredeti szöveg valójában nem azt mondja, hogy Jézus pontosan harminc éves volt, hanem azt, hogy elmúlt ennyi idős.

A másik „hiba” a megállapított időpontban mindössze annyi volt, hogy ebben az időben a nulla fogalmát a kronológiában nem ismerték, így a Krisztus születéséhez igazított időszámításban a Kr. e. 1-et Kr. u. 1 követi, nulladik év pedig nem létezik.

Számításaiban ráadásul mind Augustus, mind Tiberius római császárok uralkodási évei helytelenül szerepeltek, mivel előbbi még Octavianusként is uralkodott, utóbbinál pedig nem vette figyelembe társcsászárként eltöltött esztendeit.

A Biblia, egészen pontosan Máté evangéliuma megemlíti azt, hogy amikor Nagy Heródes értesült a napkeleti bölcsektől, hogy megszületett Jézus, lemészároltatta az összes újszülött fiúgyermeket Betlehemben és környékén.

Heródesről azonban tudjuk, hogy i. e. 4-ben halt meg, így értelemszerűen a Jézus születéséhez kötött kronológia hibás. Igaz, egyáltalán nem biztos, hogy ez az esemény megtörtént, ebből csak az derül ki, hogy Jézus Nagy Heródes uralkodása idején született.

Nem segít rajtunk Lukács evangéliumának az a megállapítása sem, hogy Augustus császár népszámlálást rendelt el Quirinus helytartósága idején. Az egyik alapvető probléma, hogy Augustus alatt olyan cenzus, amely az egész birodalmat érintette volna, nem történt meg, hiába ír erről a Biblia. A római népszámlálásoknál egyébként sem kellett elhagynia a lakhelyét senkinek úgy, ahogy Máriának és Józsefnek kellett.

Helyi népszámlálások viszont voltak Júdeában. Szíriában Publius Sulpicius Quirinus két alkalommal volt helytartói jogkörű legátusként, először i. e. 3-ban, majd i. sz. 6-ban. Josephus Flavius szerint az utóbbi évben valóban tartottak egy népszámlálást, ám könnyen belátható, hogy ha ez Jézus születésével egy időben történt volna, akkor Nagy Heródesnek még életben kellett volna lennie a fenti években.

Csillagok háborúja

Van azonban Jézus Bibliában leírt születésének egy olyan momentuma, amely alkalmas lehet arra, hogy meghatározzuk a születési évét. Ez nem más, mint az oly sokszor emlegetett betlehemi csillag, amely útmutatóul szolgált a napkeleti bölcseknek, hogy megleljék az általuk várt királyt.

Már a késő antik szerzők egy része is úgy foglalt állást, hogy a csillag, amelyet a bölcsek láttak, egy üstökös volt. A legnépszerűbb jelölt a Halley-üstökös, amely történetesen i. e. 12-ben haladt el a Föld közelében, és Cassius Dio beszámol a felbukkanásáról.

Nem ez az egyetlen üstökös, amely ideális jelölt lehet a betlehemi csillag szerepére. Egy Han-dinasztia korából származó kínai forrás, amely feljegyezte a különböző égi objektumokat, i. e. 4-ben is egy üstököst látott az égbolton. Ez az üstökös a forrás alapján hetven napig volt látható, és alkonyatkor kelt fel a keleti égbolton. Mindez összevág a bibliai értesülésekkel.

A betlehemi csillagot üstökösnek vélő teóriákkal azonban két nagyobb probléma van. Az egyik, hogy a felbukkanásuk elsősorban háborúkat, járványokat, katasztrofális eseményeket jelzett előre, és nincs arra adatunk, hogy a Jézus születése körüli időkben kultúrtörténeti értelemben másképpen tekintettek volna rájuk. Egy üstökös felbukkanása pedig a korabeli csillagászati eszközökkel is észlelhető volt.

A másik gond, hogy amennyiben valóban egy üstökös lehetett a betlehemi csillag, úgy az ellentmond a Bibliának. A szövegben ugyanis az szerepel, hogy a napkeleti bölcsek követték a csillagot, amely megállt Betlehem felett, és ebből tudták, hogy ott kell keresni Jézust.

Ez viszont nyilvánvalóan nem vonatkozhat egy üstökösre, amely nem marad ott az égbolt egy adott pontján, hanem a földről nézve napról napra változtatja a helyét.

A szupernóva is szóba került, mint lehetséges magyarázat, mivel az általa okozott fényjelenség nem vándorol úgy az égen, mint egy üstökös. Már a 18. században is felvetették az ötletet, és manapság is többen úgy vélik, hogy a betlehemi csillag kérdésére a válasz egy szupernóva lehetett.

Egy ilyen csillagászati eseményt azonban a Föld több pontjáról is láthattak volna, márpedig a korabeli forrásokban nincs nyoma annak, hogy egy nagy erejű szupernóva bukkant volna fel az égbolton.

Kepler elmélete

Eleinte a híres csillagász, Johannes Kepler (1571–1630) is úgy vélte, hogy egy szupernóvát kell keresni, később azonban egy másik elmélettel állt elő.

Véleménye szerint i. e. 7 során a Halak csillagképben három alkalommal is bekövetkezett a Jupiter és a Szaturnusz rendkívül ritkának számító együttállása.

Ez az együttállás előfordult i. e. 861-860, i. e. 7, valamint i. sz. 1940–41-ben és 1981-ben. Kepler idejében, 1603-ban is volt egy háromszori együttállás, ezért a csillagász innen meríthette a betlehemi csillagot érintő ötletét.

Ez a magyarázat azért is vált népszerűvé, mert a Messiás csillagképe a Halak, a királyok szimbóluma a Jupiter, a zsidóságé pedig a Szaturnusz volt. Mindez magyarázatul szolgált arra, hogy miért is figyeltek fel a napkeleti bölcsek erre a csillagászati jelenségre.

Az ókorban ismerték ezt az együttállást, mert a babiloni agyagtáblákon csillagászati számítások alapján ki tudták számolni annak várható idejét.

A Szipparban talált agyagtáblákon azt is leírták, hogy a hármas együttállás várható ideje a mi időszámításunk szerint i. e. 7-re esik.

Manapság ez a dátum az, amelyet a tudósok a legszélesebb körben elfogadnak. Ez az év a legtöbb bibliai információhoz passzol, és kevesebb ellentmondást támaszt, mint a többi, ráadásul illeszkedett a napkeleti bölcsek újszülött királyról szóló filozófiájába.

De amikor karácsonykor Jézus születését ünnepeljük, nem kell elfelednünk, hogy a decemberi ünnepkör csak századokkal később alakult ki, az igazi születésnapot alighanem elnyelte a történelem homálya.

Forrás: Múlt-kor

Nyitóképen: Jézus születése Antonio da Correggio festményén (1530 körül)