224 éve született Jedlik Ányos
1800. január 11-én született a Komárom megyei Szimőn (ma Zemné, Szlovákia) Jedlik Ányos István természettudós, feltaláló és akadémikus. Fizikai, kémiai és matematikai szókincsünk jelentős része tőle származik.
Tizenhét évesen lépett be a bencés rendbe, itt kapta az Ányos keresztnevet. 1822-ben Pesten doktorált bölcsészetből, 1825-ben áldozópap lett.
Pannonhalmán, majd a győri gimnáziumban tanított fizikát, ezután a Pozsonyi Királyi Akadémián, 1840-től pedig a Pesti Királyi Tudományegyetemen adott elő, rövid ideig az egyetem rektora is volt.
1878-ban nyugalomba vonult és visszatért Győrbe, ott halt meg 1895. december 13-án. 1858-ban lett a Magyar Tudományos Akadémia rendes, 1873-ban tiszteletbeli tagja, 1867-ben tanácsosi címet és Vaskorona-rendet kapott, s számos tudományos szervezet és egyesület munkájában vett részt.
Jedlik legismertebb felfedezése az „egysarki villámindító”, azaz az első unipoláris gép, ezzel való kísérletezései során fedezte fel a dinamó-elektromos elvet, hat évvel megelőzve Siemenst.
Találmányának leírását 1861-ben elküldte egy német lapnak, amely visszautasította, mondván: a gondolat nem új és az olvasók nem fogják megérteni. A kedveszegett Jedlik ezután nem publikált külföldön, ezért világszerte Siemenst tekintik a dinamó feltalálójának.
Elkészítette a „villámdelejes forgonyt”, az első, tisztán az elektromágneses hatás alapján működő elektromotort, cáfolva az akkoriban közkeletű véleményt, hogy elektromágnesek kölcsönhatását nem lehet forgó mozgás keltésére felhasználni.
E találmányát sem ismertette, mert megfelelő áramforrás hiányában nem tulajdonított neki gyakorlati értéket, s kézenfekvő volta miatt feltételezte, hogy már mások is megvalósították. „Csöves villámszedőkből alkotott villámfeszítője” a feszültségsokszorozó lökésgenerátorok előfutára volt, ezzel több mint félméteres elektromos ívet tudott létrehozni.
Megszerkesztette a világ akkor legtökéletesebb fénytani rácsait (ez olyan üveglap, amelyre hajszálvékony párhuzamos karcokat húznak, így a ráeső fehér fényt a prizmához hasonlóan színekre bontja), „osztógépe” centiméterenként 150 vonalat karcolt az üvegbe. „Rezgési készülékével” bonyolult, a papírpénzeken látható biztonsági rajzolatokat lehetett készíteni.
Foglalkozott galvánelemek tökéletesítésével, készített áramszabályozót ívlámpához és villamos forgonnyal hajtott kiskocsit. Legelterjedtebb és mindenütt jelen lévő találmányát fiatalon, mintegy mellékesen konstruálta.
Állítólag 1826-ban a rendházban arról beszélgettek, milyen jó lenne ebéd után friss ásványvizet inni. Jedlik hamarosan előállt a „bökősvíz” (szódavíz) készítésére szolgáló eszköz terveivel, az első szikvízüzem 1829-ben létesült. Jedlik nem szabadalmaztatta találmányát: „nem gyáros vagyok, hanem tanár” – mondta.
Jedlik Ányos volt az első, aki a Pesti Királyi Tudományegyetemen 1848-tól magyar nyelven adott elő fizikát. Fizikai, kémiai és matematikai szókincsünk nagy része tőle ered, ő vezette be például a dugattyú, eredő, összetevő, huzal, merőleges, nyomaték, vetület szakszavakat. Állítólag amikor közeledni érezte halálát, így búcsúzott rendtársaitól: „Hamarosan a Teremtőm előtt fogok állani, és végre megtudom, mi a fény és elektromosság.”
Forrás: mult-kor.hu