A kórkép mint történeti forrás

Pihurik Judit a Betekintőben megjelenő cikkében orvosi és egyéb források alapján Bayor Ferenc nyugalmazott tábornok, újvidéki városparancsnok 1942–43-as perét és elítélését elemzi a délvidéki események kapcsán.

Az „esettanulmány” forrása Bayor Ferenc nyugállományú tábornok 1942–43-as perének iratanyaga. Újvidék 1941-es katonai városparancsnokát gazdasági és egyéb bűncselekményekért – mivel tiszti rangjáról lemondott – 1942-ben polgári bíróság elé állították, és 1943-ban két év börtönbüntetésre ítélték. 1945-ben másokkal együtt kiadták Jugoszláviának, ahol halálra ítélték, és 1946 novemberében a péterváradi erődben kivégezték.

Magyarország – Horvátországnak a délszláv államból történt kiválása után – 1941. április 11-én csatlakozott a Jugoszlávia elleni német támadáshoz. A 3. magyar hadsereg alakulatai a korábbi történelmi határokig foglalták el a Délvidék nagy részét, a megszállt területen 1941. augusztus 15-éig katonai közigazgatás működött. A revízióban részt vevő magyar katonákat, a katonai és polgári közigazgatás tisztviselőit nem készítették föl a visszacsatolt területen élő lakossággal való kapcsolatteremtésre, politizálásra, és ez a későbbiekben súlyos következményekkel járt.

Stomm Marcel, a Szabadkára bevonuló 14. gyalogdandár parancsnoka így emlékezett vissza erre: „De nem kaptunk irányelveket arra vonatkozólag sem, hogy Bácska megszállásánál, ahol egy városban vagy községben négyféle nemzetiség lehet, mi legyen a magatartás a lakosság érdekében… […] Hiányzott az olyan tájékoztatás is, hogy mi legyen a magatartásunk a különböző nemzetiségekkel szemben, és milyen magatartás várható el az egyes nemzetek részéről irányunkban.” Ebben a kiélezett helyzetben lett Újvidék városparancsnoka 1941 áprilisától augusztus 15-éig az 1940-ben reaktivált tábornok.

Bayor Ferenc az első világháború idején ötvenhárom hónapig teljesített frontszolgálatot, katonai előmenetele átlagosnak mondható: 1934-ben kapta meg az ezredesi előléptetést, 1935-től főtanácsnok lett. Utolsó szolgálati helye Kaposvár volt, ahol katonai szempontból nem jelentős posztot töltött be: Somogy megyei testnevelési felügyelőjeként működött 1937. november 1-jétől 1938. július 30-áig. 1938-as nyugdíjazásáig ezredes volt, ekkor kapta meg a címzetes tábornoki rangot. Betegségei – súlyosabb fokú ideggyengeség, véredény-elmeszesedés következtében gyakori fejfájás, testi, szellemi kifáradás, fokozott reflexek, álmatlanság, nyomott hangulat, lábikragörcs – miatt mindennemű katonai szolgálatra alkalmatlannak nyilvánították, megjegyezve, hogy kora miatt állapotának javulása nem várható. Katonai értékelése szerint „kiváló” törzstiszt volt, de csapatszolgálatra nem tartották alkalmasnak.

Csak a terület-visszacsatolások következtében beálló káderhiány lehetett az oka, hogy a fentiek ellenére 1940-ben Bayor Ferencet is visszahelyezték aktív szolgálatba: fél évig Szatmárnémeti városparancsnoka volt, majd betegsége miatt Pesten kezelték. 1941 áprilisában kapta új megbízatását, s érkezett Újvidékre. Első – elsietett – lépéseként a városban már 1941. április 25-én megjelent a falragasz, amely szerint az 1918. október 31. után betelepült szerb, montenegrói, zsidó, cigány lakosoknak el kell hagyniuk a területet. A bácskai és baranyai területekről is folyó kitelepítéseket végül a németek fékezték le, mert nem volt érdekük, hogy az általuk pacifikált Szerbiába, ahová Horvátországból is folyamatosan érkeztek a szerbek, még több menekült érkezzen. A kísérlet, amelynek következtében 1941 májusáig körülbelül 7500 embert telepítettek át Szerbiába, és 3500 főt internáltak, tovább rontotta a bevonuló magyarok és a szerb kisebbség viszonyát.

Kádár Gyula ezredes memoárjában rendkívül kritikusan emlékezik vissza Újvidék városparancsnokára: „Bácska megszállása után itt is életbe lépett a katonai közigazgatás, ez a suta intézmény. Értesülésem szerint vezetője egy Novákovics nevű altábornagy volt, maga is délvidéki szerb származású; az ügyeket megértéssel és nagy jóindulattal kezelte. Csak dicsérni hallottam. Ezzel szemben az újvidéki katonai parancsnok, Bajor (Bayer) nyugdíjas tábornok – aki Erdélyben is a katonai közigazgatásnál volt vezető beosztásban – a visszaélések és törvénytelenségek sorozatát követte el. Az újvidéki szerb és zsidó lakosságra önhatalmúlag »hadisarcot« vetett ki, összegszerűleg kb. ötmillió pengőt. Amikor erről a honvéd vezérkar főnöke értesült – jellemző, hogy csak 1942-ben –, Bajor ellen haditörvényszéki eljárás indult, annál is inkább, mert a pénzekkel elszámolni nem tudott.” Kádár további vádakat is megfogalmazott, mert állítása szerint a katonai ügyész megmutatta neki Bayor fotóalbumát, mely kb. 800−1000 – a városparancsnokról készült – fényképet tartalmazott: „…az elképzelhető legocsmányabb pornografikus ábrázolásban maga Bajor szerepelt, a legbetegebb fantáziát is meghazudtoló, perverz helyzetekben. Erre a hazafias célra nyilván jókora összeg szükséges.”

Hasonlókat tartalmaz egy egészen más jellegű forrás is Bayorról: Ujszászy István vezérőrnagy a Belügyminisztérium Államvédelmi Hatósága fogságában 1948-ban tett vallomásában utal arra, hogy a korábbi városparancsnok Újvidéken számtalan visszaélést követett el, megsarcolta a szerb és a zsidó lakosságot, nőket becstelenített meg, és részben kirabolta a báni palotát. A fenti vádaknak van igazságtartalma, de vannak köztük tévedések és ellenőrizhetetlen állítások is: Bayor a per előtt lemondott rangjáról, ezért polgári és nem katonai bíróság elé állították; a beszedett pénzt nem sikkasztotta el, a nagy részével el tudott számolni. A pornográf albumról más forrás nem szól – de az orvosi véleményben említést tesznek a tábornok felfokozott szexuális érdeklődéséről.

A tények rekonstruálása azért nehéz, mert hiányosak a források: az 1943 októberétől kétéves büntetését a váci börtönben töltő, majd a nyilasok által 1944-ben szabadlábra helyezett tábornokot a rá vonatkozó összes dokumentummal együtt 1945-ben kiadták a jugoszláv hatóságoknak – de a polgári eljárás anyagának másolata a Csongrád Megyei Levéltárban megtalálható. A terjedelmes iratcsomó az ügy jelentőségéhez mérten imponáló mennyiségű dokumentumot tartalmaz: többek között az első és másodfokú ítéletet; a védőbeszédet; a védelem indoklását, a semmisségi kérelmet; az orvos szakértői véleményt és az elmeorvosi megfigyelést, ezeken kívül leveleket, jegyzőkönyvmásolatokat is.

Bayor városparancsnoki működésének felvázolása a fentiek miatt szintén nehézségekbe ütközik, mert az újvidéki levéltár anyagában összesen ötdoboznyi irat maradt fenn erről az időszakról, és ezek a visszacsatolás után szokásos tematikájú dokumentumokat tartalmazzák, kevés közöttük a Bayor által szignált, tevékenységének hátterét illusztráló forrás. A Hadtörténelmi Levéltárban személyi kartonja és bizonyos, a katonai közigazgatás működésére vonatkozó iratok találhatók, a Politikatörténeti és Szakszervezeti Levéltárban pedig a jugoszláviai perrel kapcsolatos néhány dokumentum. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában a „Bayor Ferenc és társai” feliratú dosszié főként a magyarországi orosz emigrációra vonatkozó iratokat tartalmaz. A tábornok valószínűleg szívügyének tekintette támogatásukat, mert Újvidéken, ahol 1254 fős volt az orosz kolónia, vöröskeresztes bizottságot hoztak létre, és a jövedelem nélküli családok számára népkonyhát nyitottak. 1941 szeptemberében Budapestre való visszatérése után az ottani orosz emigráns csoporttal is kapcsolatba került, egyik „értekezletük” résztvevőjeként említi egy 1952-es jelentés, amely szerint üdvözölték a bolsevizmus elleni harc megindulását. Bayort viszont ez az irat mint ismeretlen személyi adatokkal rendelkező, 1942-ben Budapesten tartózkodó „orosz emigráns tábornokot” említi.

Az újvidéki Honvéd Állomás Parancsnokság 1942. október 21-i feljelentése szerint Bayor Ferenc hivatali sikkasztás miatt 1942. március 31-től június 28-ig volt előzetes letartóztatásban, utána vizsgálati fogságban. A tábornok végül lopásért, sikkasztásért, közokirat-hamisításért, hűtlen kezelésért és hivatali visszaélésért állt bíróság elé. E vádak alól első alkalommal felmentették, a másodfokú tárgyaláson azonban lopásért és közokirat-hamisításért elítélték. A kortársak fentebb idézett vádjai sokkal jelentősebb tetteket sorolnak: nagy összegű sikkasztás és pornográfia is szerepel bennük. A periratok alapján azonban egyértelműen kiderült, hogy Bayor az újvidéki zsidóság által összegyűjtött pénzt és értékeket – bár elkövetett kisebb szabálytalanságokat, és a korrupció gyanúja is felmerült – nem saját céljaira fordította.

Az érintett pénz története egyértelműnek tűnik, mert megvan az újvidéki zsidóság levele Bayorhoz, amelyben felajánlották: „Újvidék város izraelita vallású lakossága a felett érzett örömében, hogy a dicső magyar honvédség a Délvidéket felszabadította és az anyaországhoz visszacsatolta, hazafias kötelességének tartja, hogy újvidék katonai parancsnoksága által megjelölendő célra méltó összeget felajánljon. Ezennel bátorkodunk átnyújtani az ezen célból megindult akció eddigi eredményét.” Valószínű azonban, hogy a hadisarc fizetésének Újvidék zsidó lakossága „elébe ment”, feltehetően azért, mert a terület visszacsatolása idején Magyarországon már évek óta érvényben voltak a zsidótörvények. Bayor 1941. április 30-án fogadta a dr. Lusztig Nándor hitközségi elnök vezette izraelita küldöttséget, amelynek tagjai az 5 milliós felajánlási okiratot és egy táskában 1 150 000 pengőt átadtak neki. Mikor kiderült, hogy 15 000-rel nagyobb az összeg, a tábornok kijavíttatta az okiratot, és a pénzt a Postatakarékpénztárban helyeztette el.

Tárgyi felajánlások is voltak: áru, ingatlan, jelzálogi bekebelezés, csekk, betétkönyv, értékpapírok, részvények. A teljes összeg nem folyt be, és Werth Henrik, a magyar Honvéd Vezérkar főnöke le is állítatta a további pénzbeszedést. A Bayor által a honvédség fejlesztésére szánt összeget sem fogadta el, az elsőfokú ítélet szerint az alábbi indoklással: „…könnyen olyan látszata lenne, mintha a zsidók szerelnék fel a hadsereget, – ellenben [Werth Henrik] utasította a vádlottat, hogy a pénzt tartsa magánál s használja azt fel a magyarság kulturális és szociális céljaira. – Ennek folytán a zsidó hitközség tagjai által felajánlott és befizetett értékek különböző építkezésekre, így a magyar kisemberek által lakott és a jugoszláv impérium alatt igen mostohán kezelt újvidéki Darányi-telep épületeinek, útjainak, dunai védőtöltésének a rendbehozatalára, különböző intézmények támogatására, általában a magyarság megerősítésére fordíttatott…”

Bayor tábornok Nagy Miklós újvidéki polgármesternek is megpróbálta átadni a pénzt, de ő szintén megtagadta az átvételt. A belügyminiszter rendeletére hivatkozott, amely arra intette, hogy bizonytalan, nem egészen tiszta dolgot ne vegyen át a katonai közigazgatásból. Bayor – vallomása szerint – a fentiek miatt „ismételten és kétségbeesetten” fordult a hadsereg szállásmesteri osztályához a pénz elhelyezése ügyében. Végül Bárdossy László miniszterelnök elé terjesztették a problémát, de mivel a tábornok továbbra sem kapott választ, nem tudta, kivel számoljon el. Ezért úgy döntött, hogy a Délvidéki Magyar Közművelődési Szövetségnek (DMKSZ) adja át, és intézkedett arról, hogy az esetleg még befolyó pénzek is odakerüljenek. Az utóbbi összeg kamatát, közel tízezer pengőt viszont neki utalták át Pestre, ahol a katonai közigazgatás felszámolása után, 1941 szeptemberétől tartózkodott.

A bonyodalmak – és a vádak – főként Bayor tábornok további cselekedeteiből származtak. Amikor 1941. szeptember 15-én átvette a 9517 pengő 83 fillér kamatot, az elismervényt a katonai közigazgatás pecsétjével pecsételte le, és visszadatálta szeptember elsejére, az átvétel helyeként Újvidéket tüntetve fel. Az eljáró póttisztviselő azonban korrigálta ezt, Budapestre és szeptember 15-ére javítva az adatokat. Bayor az összegből 861 pengőt „tőke” megjelöléssel „Darányi-alap”, 8656 pengő 83 fillért „kamat” megjelöléssel „Darányi-járulék” címen a Pesti Magyar Kereskedelmi Bankban helyezett el. Arra is fény derült, hogy korábban, a katonai közigazgatás időszakában a zsidók pénzéből 20 000 pengőt a leventeotthonnak utalt ki, ebből 1000 pengőt adott át egy leventeoktatónak, utóbbiról azonban csak később állította ki a nyugtát. A fennmaradó összeget az újvidéki Városi Takarékpénztárnál helyezte el.

Egy másik vádpont az összegyűjtött zsidó javak értékesítésével kapcsolatos. Ezt nehéz volt felbecsülni, ráadásul – mivel azt állították, hogy az áru gyenge minőségű – áron alul adták el. A vevő ellen is eljárást indítottak, mert nem tudta igazolni a beszerzést: Bayornak még a vétel idején pecsétes papírt kellett volna adnia a tranzakcióról. Ezt a volt városparancsnok szintén utólag, augusztus végén tette meg, amikor már nem lett volna joga hozzá.

A tábornokot lopással is megvádolták, mert állítólag a báni lakásból – ahol lakott – és a Szokol-házból április 13. és augusztus 30. között elvitetett különböző tárgyakat: két ezüsttálcát, egy perzsa- és egy szmirnaszőnyeget, két serleget, egy ólomkristály üveget és valószínűleg egy aranyozott keretes olajfestményt is.

A tárgyaláson a védőbeszéd kiindulópontja az volt, hogy Bayort a zsidók eleve le akarták fizetni, de ő ezt nem fogadta el, a pénzt pedig csak a jobb kamat kedvéért tette be személyesen a takarékpénztárba. Az ügyvéd részletesen ismertette az elszámolásokat, majd arra hivatkozott, hogy a tábornokot mindössze három félnapos katonai parancsnoki tanfolyam után nevezték ki először Szatmárnémeti, majd Újvidék katonai közigazgatási parancsnokává. Ismertette katonai pályafutását és kitüntetéseit is. Mentőkörülményként említette, hogy Bayor a saját neve alatt, a katonai parancsnokság körpecsétjével adta be a bankba a teljes összeget.

Újvidéket 1941. szeptember elején hagyta el, előtte a báni lakást – ahol korábban lakott – saját kérésére leltárilag átadta. A két tálcát és a két kis szőnyeget, amit magával vitt Budapestre, a saját pénzén vásárolta, azok nem szerepeltek a báni leltárban. A többi említett ingóság Bayor vallomása szerint véletlenül került hozzá, azokat vissza akarta adni. A hűtlen kezelés vádját a védelem azzal szándékozott cáfolni, hogy a feljelentés nincs az iratok között, mert azt a Belügyminisztériumhoz adták be, de a nyomozást Meggyesi Lajos folytatta le, aki közvetlenül az igazságügy-miniszter irányítása alá tartozott. Az ügyvéd ez utóbbi tényt tekintette a legfőbb sérelemnek, mert Meggyesit 1942. január 1-jén nevezték ki, korábban Jugoszláviában volt ügyész, ezért szerinte a magyar büntetőjogi eljárást, a kereskedelmi és a magánjogot nem is ismerte: „Csak így volt lehetséges az, hogy a feljelentés és a saját nyomozása alapján Magyarország egyik kiváló tábornokát letartóztatta… […] Mindez magában Újvidéken is súlyos lelki rombolást eredményezett. A nyomozó hatóság által emelt vádakat felnagyították, százezrek, milliók elsikkasztásáról, egy nagy bűnszövetkezet garázdálkodásáról közöltek valótlan híreket.”

Azt is sérelmezte, hogy bűnügyi útra terelték az ügyet, holott Újvidék polgármestere már az ügy elején beismerte, hogy nem volt hajlandó a pénzt átvenni Bayortól. Az ügyvéd zárszava ez volt: „Vajúdnak a hegyek és megszületik a nevetséges egér.”

Maga a tábornok – arra hivatkozva, hogy a zsidóktól beszedett pénzzel el akart számolni, csak nem volt kinek – nem ismerte el a bűnösségét. Védekezését elfogadták, mert a pénzre vonatkozó összes pénztári naplót és iratokat megtalálták nála. Bayor Ferencet ezért első fokon – azzal az indokkal, hogy hiányos volt az előkészítő eljárás – felmentették.

A teljes cikk a betekinto.hu-n olvasható.

Forrás: mult-kor. hu