Amikor az ősi Egyiptom még fiatal volt

A múlt ködéből kibontakozó kezdetek…

Egyiptom első fáraója II. Ménész volt.

Abszurd kijelentés, de csak első hallásra. Tudniillik ez az ősrégen élt koronás fő vonult be a történelembe az egységes Egyiptom első urakodójaként (bár újabban egyik elődjét, Narmert tekintik az ország első egyesítőjének). Ám hosszú évszázadokkal korábban már megannyi kisebb állam sorakozott a Nílus alsó szakasza mentén: a folyó első zuhatagától a deltavidékig kanyargó Felső-Egyiptomban és a deltavidékre kiterjedő Alsó-Egyiptomban. Már ezek az országok is eljutottak az öntözéses gazdálkodásig, a városépítésig, az írásbeliségig, és lerakták az egyiptomi civilizáció alapjait. Mikor, milyen gyökerekből sarjadt hát ki az ókor egyik legcsodálatosabb magaskultúrája, mely piramisai, templomai erőt és szépséget ötvöző monumentalitásával, szobrai, domborművei, festményei lenyűgöző szépségével, valamint magas szintű tudományos eredményeivel a mai kor emberét is ámulattal tölti el?

Az egyiptomiak magukat délről jött népnek tartották, ugyanakkor markánsan megkülönböztették magukat szomszédjaik mindegyikétől, amit festményeik is tanúsítanak, melyeken az egyiptomi férfiakat sötétbarna, asszonyaikat világosabb bőrszínnel, a tőlük keletre élő sémi népeket az övéktől eltérő arcszínnel, ruházattal és arcszőrzettel, a déli határaik túloldalán lakó núbiai négereket fekete, a Nílus-völgytől nyugatra élő, ismeretlen eredetű, europoid líbiaiakat pedig szürke bőrszínnel ábrázolták. Emellett nyelvük is eltért szomszédjaikétól. Hol ringhatott hát bölcsőjük, s kik között találhatjuk meg rokonaikat?

A válasz tisztázása végett utazzunk vissza az időben a tízezer éve véget ért pleisztocén időszakba és az azt követő holocén (jelenkor) első évezredeibe. Az első emberek valószínűleg félmillió évvel ezelőtt, a pattintott kőkorszakban (más megnevezésekkel: őskőkorszak, illetve paleolitikum) jelentek meg Egyiptom földjén, amikor Észak-Afrikában még teljesen más éghajlat uralkodott, mint napjainkban. A Szahara vádijaiban, vagyis kiszáradt folyómedreiben vizek hömpölyögtek. Hatalmas tavak tükrén csillogott a trópusi napfény. A mai homok-, szikla- és kavicssivatagok helyén pedig éppolyan szavannák terpeszkedtek láthatártól láthatárig, mint ma Kelet-, illetve Dél-Afrikában. A Nílus – kitöltve jelenlegi völgye egészét – a mostanitól is szélesebb mederben hömpölygött, mocsaras partok között, a Földközi-tenger felé. Jelenlegi deltavidéke pedig sekély tengeröböl volt, melyet csak később töltöttek fel a delta folyamágai.

Egyiptomtól nyugatra, délnyugatra halász-vadász, gyűjtögető törzsek lakták a zöldellő Szaharát, melynek sziklarajzain egyaránt láthatunk negroid és europoid emberalakokat. A líbiai-szudáni-egyiptomi határtérségben fedezték fel az ún. úszók barlangját, mely nevét a sziklafalra festett, úszó mozdulatokat tevő, ősi vizekben úszó figurákról kapta, egy tíz kilométerre eső másik barlangban pedig 500 festett és karcolt, táncoló emberalak, illetve mitikus lény sorakozik egy 18 méter széles és hat méter magas, roppant falmezőben. A hely Rudolph Kuper német régész szerint legalább 8000 éve lakott lehetett, és véleménye szerint az itt ábrázolt emberek lehettek az egyiptomiak ősei, akik a környék többi barlangfestménye tanúsága szerint gazellákra és zsiráfokra vadásztak. Europoidok voltak, közelebbről hamiták, tehát távoli rokonságban állhattak az etiópokkal. Kr. e. 5300 körül azután – a Szahara kiszáradása során – megkezdődött a vidék elsivatagosodása, és a szárazság elől menekülő emberek megindultak a termékeny földek felé. A régészeti leletek tanúsága szerint ekkor, Kr. e. 5000 körül új népesség jelent meg a mocsarai nagy részét elveszített Nílus-völgyben, minden bizonnyal a délnyugatról érkező menekültek első hulláma, akiknek az exodusa mintegy öt és félezer éve ért véget, kiszáradt őshazájuk pedig elnéptelenedett.

Az új népesség megjelenésével egy időben a pattintott kőkorszakot felváltotta a csiszolt kőkorszak (más neveken: újkőkorszak, illetve neolitikum). Fejlettebb, nem pattintott, hanem csiszolt kőeszközök jelentek meg, s a neolitikumi forradalomnak nevezett, hatalmas arányú életmódváltozás során a halász-vadász, gyűjtögető életmódot felváltotta a földművelés és az állattenyésztés. A még mindig mocsaras Nílus-delta nyugati peremén, valamint Felső-Egyiptomban gabonát és kölest kezdtek nemesíteni-termeszteni, s megindult az állatok, elsősorban a szarvasmarhák, a sertések, a juhok és a kecskék domesztikálása. A civilizáció erőteljesebben fejlődött a déli, sűrűbben lakott országrészben, mint az északiban, s az előbbi helyen felvirágzó taszai régészeti kultúra már érett neolitikumi kultúra volt, melynek képviselői kőkapákkal művelték a földet. Kr. e. 4000 körül pedig –ugyancsak a déli országrészben – megjelent a Badári-kultúra és vele a rézeszközök használata. Ettől fogva a használati tárgyak egy részét már rézből készítették, ám mivel a réz puha fém, egyidejűleg továbbélt a kemény kőeszközök alkalmazása is, ezért ezt a korszakot kő-rézkornak (aenolitikumnak) nevezzük. A Badári-kultúrában tűnt fel a jellegzetes egyiptomi ornamentika, illetve az állatkultusz, mely hosszú évezredekig jellemezte az egyiptomi civilizációt (gondoljunk csak a szentnek tartott Ápisz-bikákra, a sólyomfejű Hórusz, az íbiszfejű Thot, a sakálfejű Anúbisz vagy éppen az oroszlánfejű Szahmet istenre, illetve az állatok mumifikálásának szélesen elterjedt gyakorlatára). A kerek alaprajzú nád- vagy agyagkunyhókban már derékaljjal és bőrpárnával ellátott faágyakon aludtak, halottaikat pedig a kunyhókhoz hasonlóan kör alaprajzú sírokban temették el, nyakláncokkal és karkötőkkel ékesítve őket, de még nem vízszintesen lefektetve, hanem embriótartáshoz hasonló, összezsugorított alakban helyezve őket végső nyugalomra. S ekkor emelkedett fel az ugyancsak felső-egyiptomi Nagada-kultúra, mely három periódusra (Nagada-I, Nagada-II, illetve Nagada-III) osztható, és átvezet a történelmi időkbe.

Az egyiptomi történelem kronológiája jórészt a Kr. e. III. században élt héliopoliszi főpap, Manethón krónikáján alapul, mely az egymást váltó uralkodóházak, vagyis dinasztiák történetén keresztül tekinti végig az ősi ország történelmét, s eszerint az első dinasztiát a cikk elején említett II. Ménész alapította meg Kr. e. III. táján. Ám már a Kr. e. IV. évezredben létrejöttek az első államok a Nílus mellékén.

Ezekben az időkben már mind északon, mind délen „feltalálták” az öntözéses gazdálkodást, hogy a csatornahálózat tervszerű kiépítésével effektíven ki tudják használni a Nílus évenkénti áradását, mely termékenyítő iszapot terített szét a folyó menti földeken, illetve, hogy a deltavidéken mind több mocsaras területet csapolhassanak le és változtassanak termő vidékké. Ám mindennek a megvalósításához szervezett társadalom, központi irányítás – vagyis állam szükségeltetett. Így alakult ki északon – Pe központtal – az Alsó-Egyiptomi Királyság, délen pedig a Felső-Egyiptomi Királyság. A Nagada-II kultúrát 00-ik dinasztiának is nevezik, amikor még különálló államocskák sorakoztak Felső-Egyiptomban. Ezekben a homályos előidőkben uralkodott például a nemcsak a hollywoodi filmben, hanem a valóságban is létezett Skorpió király (pontosabban: I. Skorpió, mivel később egy II. Skorpió nevű koronás fő is uralkodott). Megjegyzendő, hogy I. Skorpió történeti besorolása még vitatott, egyes történészek a 00., mások viszont a 0. dinasztiához kapcsolják. Ekkorra már – Nehen központtal – létrejött az egységes Felső-Egyiptomi Királyság. A nulladik dinasztia Narmer király és leszármazottai idején állt fenn Kr. e. 3200 és Kr. e. 3065 között, s ebből az időből már írásos emlékek is maradtak az utókorra, ám ezek az ősi írások még nehezen értelmezhetők. Valószínűleg Narmer volt az első déli király, aki meghódította az északi országot. A neheni Hórusz-templom maradványai között találták meg híres palettáját, melynek egyik lapján a király Felső-Egyiptom, a másik lapon viszont Alsó-Egyiptom koronáját viseli. A két királyság egységet viszont II. Ménész szilárdította meg, aki a két ország határán megalapította az egységes Egyiptom első fővárosát, a fehér falakkal övezett Memphiszt, melyet erős gátak védtek a Nílus áradásaitól. Ezzel pedig lezárult Egyiptom őstörténete, melynek újabb fehér foltjai tűnhetnek majd el a régészek kutatómunkája nyomán.