Csak három tesztrepülés választ el a tömeges űrturizmustól

Szerző: | 2020.12.12., 13:36 | Tudomány

Illusztráció

A Virgin Galactic többször használható, rakétával hajtott turistaűrhajója, a Unity szombaton próbaútra indul a New Mexico-ban erre a célra épített kereskedelmi űrkikötőből.

Sir Richard Branson cége a tervek szerint 2021-ben indítja az űrturisztikai járatokat, eddig már több mint 600 fizető ügyfél, köztük Justin Bieber és Leonardo DiCaprio foglalt jegyet, hogy utazhassanak a gépen – írja a BBC.

A szombati járat lesz a három bemutatórepülés egyike, mielőtt elindulna a kereskedelmi szolgáltatás, melyre Sir Richard Branson már 16 éve ígéretet tett. A Virgin Group milliárdos alapítója a harmadik teszten maga is felszáll a fedélzetre. A szombati küldetésen csak a két pilóta, CJ Sturckow volt NASA-űrhajós és Dave Mackay, a Galactic vezető tesztpilótája vesz részt.

Hosszú út vezetett idáig, ráadásul az idei munkát lelassította a koronavírus-járvány, ami miatt csak korlátozott létszámmal tudtak dolgozni Új-Mexikóban, illetve a Galactic kaliforniai gyártóbázisán.

Will Whitehorn, az Egyesül Királyság Úripari Csoportjának elnöke óriási mérföldkőnek nevezte a repülést. „Ez egy nagyon biztonságos és olcsó rendszer lesz” – mondta a BBC News-nak.

2014-ben egy végzetes baleset után átvizsgálták a teljes rendszert, és egyes elemeit átalakították. „Ha az űrről van szó, akkor nincs szó versenyről, a biztonság az elsődleges szempont” – mondta Whitehorn. A projekt egyébként űrhajós kiképző létesítményként is szolgál, „jelenleg szimulált környezetben folyik a kiképzés” – tette hozzá, kiemelve: az űrturizmus és az űrtudomány mellett ez a képzés is az űrkutatáshoz kapcsolódó ipari forradalom döntő eleme lesz.

Az utasok olyan üléseken fognak ülni, amelyek a gravitációs terhelésnek megfelelően mozognak a repülés különböző szakaszaiban. A háttámlákon valós idejű repülési adatokat jelenítenek meg, az űrrepülő 12 nagy ablakát pedig úgy alakították ki, hogy a kilátásért egyetlen utasnak se kelljen versenyeznie.

Forrás: hirado.hu

Pin It on Pinterest

Share This