Fejezetek Gát múltjából

Szerző: | 2020.12.11., 17:44 | Tudomány

A Bereg vármegyei főispáni és uradalmi székhelytől, Munkácstól mintegy tizenöt kilométerre, a mocsár közepén fekvő Gát községet viszonylag későn, csak Nagy Lajos király uralkodásának idején, 1374-ben említi először oklevél. Az ekkor készített beregszászvégardói okmányban a falu mint Makkosjánosival szomszédos és határos település szerepelt. A Szernye-mocsár azonban már egy évszázaddal korábban feltűnik, 1272-ben, egy V. István királytól származó adománylevélben. Az egyik, 1374. évi oklevélben fordul elő a Nagy út Beregszászvégardó és Makkosjánosi között, mely utóbbi Gátnál vezetett Munkács felé. A Nagy út alatt kétségtelenül országos jelentőségű hadi és közlekedési utat kell értenünk, amelyen már vámhelyeket is felállítottak.

Gát falu a nevét feltehetően onnan kapta, hogy a szinte áthatolhatatlan lápot tápláló egyik fő vízfolyást, a Mérce-patakot a későbbi településnél elreteszelték, azaz gátat, töltést építettek oda. Egykor gátnak hívták a mocsaras helyeken keresztülvezető utakat is. Lehoczky Tivadar egyértelműen kijelentette: „Gát a Nagy-tón volt gáttól, »clausura«, melyről a XIV. század okmányaiban gyakran történik említés, kapta a nevét.” Ezt erősíti a község nevének eredetéről szóló helyi elbeszélés (monda) is, amelyet a faluban sokan ismernek, és igaz történetnek tartanak.

A környék településeivel kapcsolatban már a XIII. században gyakran említenek az oklevelek hasonló gátakat. Ez azt bizonyítja, hogy nemcsak a Szernye-mocsárban voltak ilyen építmények vagy a lápot átszelő utak, hanem a Tiszahát vízfolyásokkal szabdalt egész területén. Ezek a Munkács–Beregszász közötti hadi és kereskedelmi úthoz csatlakoztak, amely az ország más részeivel teremtett összeköttetést, így a Vereckei-hágóval, Ungvárral, illetve Szatmárnémetivel. Egy 1482. évi okmányban Gát, Dercen és Izsnyéte falvak között határpontokként a Liget-, illetve Mocsár-erdőt, a Hidas-patakot, a Molnos-mocsarat és a Határos-ért jelölték meg.

A helyi történelmi emlékezet is kétséget kizáróan állítja Gát község jóval korábbi keletkezését, amelyet a szájhagyomány örökített át napjainkig. Úgy tudják, hogy a sűrűn benőtt mocsár alapos ismerete mentette meg az első tatárjárás idején, 1241-ben falujuk népét a pusztulástól. A monda szerint Gát lakóinak mintegy a fele a Szernye-mocsárban talált menedéket, mert jól ismerték a gázlókat, az ember súlyát megbíró zsombékokat. A tatárok viszont nem mertek a lápba hatolni, ezért elejtett magyar foglyokkal kiabáltatták be az ingoványba: „Sári, Mári, gyere ki! Elmentek a kutyafejű tatárok!” A gátiak azonban nem hittek a csalárd, hívó szavaknak, és nem jöttek elő. „Ennek köszönhetően nem halt ki a falu” – mesélik ma is.

A falu élete évszázadokon át összefonódott a munkácsi váruradalommal. Csánki Dezső írt először munkájában a domíniumról, amely szerinte már a XIII. században „nagy hírre emelkedett… s magába zárta a megye (Bereg) szívét, főhelyeit. A Tisza partján fekvő Vári várostól kezdve Beregszász és (Nagy) Bereg városokon át északkeletre Újfalu… Gát… (Bereg) Déda képezik végpontjait s egy vár, négy város és 27 falu hatalmas testét.” Gát azonban még nem szerepelt az egri püspökséghez tartozó borsovai esperesség 1233–1335 közötti négy évének pápai tizedjegyzékében, amelyet Györffy közölt. A szomszédos Dercen népe 1332-ben és 1334-ben nyolc-nyolc, Makkosjánosi 1333-ban három garast, a megelőző évben ismeretlen összeget fizetett.

A domínium nagyobb része ebben az időben magyarlakta területen feküdt, mert az 1241–1242. évi tatárjárást követően erősen megritkult magyarság a XIV–XV. század fordulójára kiheverte a hatalmas vérveszteséget, és az ország mintegy négymillió fős lakosságán belül elérte a nyolcvan százalékot. A napjainkban közvetlenül Munkács alatt húzódó magyar nyelvhatár húsz-harminc kilométerrel északabbra haladt, az Ungvár–Munkács–Nagyszőlős–Huszt vonal felett, a mai Kárpátalja területén.

Nagy Lajos halála után özvegye, Erzsébet uralkodása (1382–1387) alatt a domínium királynői birtok. Erzsébet halála után került a magyar trónra a Luxemburg-dinasztia utolsó uralkodója, Zsigmond (1387–1437), aki az apja trónját öröklő Máriát 1385-ben vette feleségül. A királynő tíz év múlva meghalt, és a király átvette a munkácsi váruradalmat, amely természetesen továbbra is koronai birtok maradt. Zsigmond két év múlva, az 1397. április 28-án, Budán kelt oklevelében szolgálataiért Perényi Péter macsói bánnak és nővérének, Veronikának új adományul adta az utódok nélkül elhunyt Tákosi Miklós Gath (Gát) nevű birtokát. Néhány hónap múlva, augusztus 14-én Zsigmond felszólította a leleszi konventet, hogy korábbi parancsa értelmében Perényit iktassa be a Bereg vármegyei Gath birtokába.

1397-ben érkezett Magyarországra a rutének (ruszinok) egyik legnagyobb, negyvenezer főt számláló betelepülő raja Korjatovics Tódor podóliai herceg vezetésével az elnéptelenedettnek mondott Ung, Bereg, Ugocsa és Máramaros vármegye háromszáz helyiségébe. Zsigmond királytól Korjatovics a munkácsi váruradalmat kapta adományul, így a következő évben már mint munkácsi herceget említik az oklevelek. Az uradalom része volt ekkor Munkács és Beregszász városa, Mezővári és Nagybereg mezővárosok és huszonhat környező falu, köztük Gát a szomszédos településekkel, valamint a fornosi részek, a gáti és a gúti vámszedő helyek.

Felhasznált irodalom: Botlik József: Gát (Száz magyar falu könyvesháza). Budapest, 2001.

Kopasz Gyula

Kárpátalja.ma

Vasárnapi üzenet

Vasárnapi üzenet

Mennybemenetel ünnepén érdemes végig gondolnunk, hogy mit is jelent számunkra a reménység, hogy helyünk, polgárjogunk van Krisztus által a mennyben.

Pin It on Pinterest

Share This