Három Föld-méretű bolygót fedeztek fel egy közeli csillag körül

Három, a Földnél alig nagyobb planétát fedezett fel egy nemzetközi kutatócsoport a NASA bolygóvadász űrteleszkópja, a Kepler segítségével.

Az égitesteket az amerikai, brit és német csillagászok az Astrophysical Journal című szaklapban mutatták be, és tanulmányuk elérhető a szabadon hozzáférhető arXiv honlapon is.
Az EPIC 201367065 katalógusjelű csillag egy vörös törpe, amely méretét és tömegét tekintve alig feleakkora, mint a Nap. Mindössze 150 fényévnyire található, így az EPIC 201367065 a tíz legközelebbi, bolygórendszerrel rendelkező csillag közé tartozik – olvasható a PhysOrg hírportálon.
A három bolygó átmérője 2,1-szerese, 1,7-szerese, illetve másfélszerese a Földének. A legkisebb és a csillagtól legtávolabb keringő planéta az úgynevezett élhetőségi zónában van, vagyis felszínén a hőmérséklet lehetővé teszi folyékony víz meglétét.
A kozmikus léptékben kis távolság lehetőséget ad a csillagászoknak a bolygók légkörének tanulmányozására, hogy megállapítsák annak összetételét.
„A nitrogénből és oxigénből álló vékony légkör lehetővé tette az élet kifejlődését a Földön. A Kepler űrteleszkóp által eddig felfedezett bolygók többsége viszont vastag, magas hidrogéntartalmú légkörbe burkolózik, amely az általunk ismert életformákkal összeegyeztethetetlen, ám ki tudja, a természet tele van meglepetésekkel” – fogalmazott Ian Crossfield, az Arizonai Egyetem csillagásza, a tanulmány vezető szerzője.
A továbbiakban más távcsövekkel, egyebek mellett a Hubble-űrteleszkóppal folytatják a megfigyeléseket, hogy feltérképezzék a bolygók légkörének molekuláris összetételét. „A Hubble észreveszi, amennyiben ezek a meleg, a Földnél alig valamivel nagyobb égitestek légkörében magas a hidrogén koncentrációja” – hangsúlyozta Erik Petigura, a Kaliforniai Egyetem berkeleyi intézményének (Berkeley) kutatója, aki a Kepler-felvételek komputeres elemzése során vette észre a három égitestet.

http://phys.org/news/2015-01-earth-size-planets-orbiting-nearby-star.html