Hogyan kezelték az allergiát és az asztmát az ókorban?

Bár legtöbbször XXI. századi „járványnak” tartják, a légzőszervi problémák és betegségek egyidősek az emberiséggel. A történelem során sok elmélet állítottak fel az allergia és az asztma okairól, illetve a kezeléseikről is: mai szemmel nézve egészen meglepő módszerekkel próbáltak segíteni a betegeken.

Ugyan modern betegségnek tekintjük, az allergia és az asztma nem újdonság az emberiség történelmében. Aulus Aurelius Celsus (i. e. I. század) római enciklopédista úgy írta le az asztmát, mint amikor az ember „nem tud halkan és zihálás nélkül lélegezni”. Lucretius (i. e. I. század), szintén római filozófus pedig feljegyezte, hogy „bizonyos ételek egyesek számára mérgező anyagok”. Idősebb Pilnius (i. sz. I. század) elsőként állapította meg a pollen és a légzőszervi megbetegedések közötti összefüggést: ő a vörösborba tett csikófarkot javasolta „gyógymódnak”. Az AchooAllergy dr. F. Estelle R. Simons Ancestors of Allergy című könyve alapján gyűjtötte össze, hogyan próbálták meg kezelni ezeket a problémákat az ókorban.

A kínaiak és a csikófark
Shen Nong (i. e. 2700 körül) a kínai gyógynövénygyógyászat atyjának számít. A legenda szerint ötezer évvel ezelőtt ő javasolta először az efedrát, azaz a csikófarkot, amelyet aztán az asztmaszerű tünetek kezelésére használtak. A Ma Huangot, azaz az efedrát hörgőgörcsök enyhítésére, érszűkület megszüntetésére és a nyálkakiválasztás gátlására használták. A kínaiak vitték a csikófarkot Görögországba, ahonnan aztán átterjedt más civilizációkra is.

Egyiptomban a tömjénben és a szőlőben bíztak
Az Ebersz-papirusz nyomán sok mindent tudunk az egyiptomiak szokásairól. A körülbelül i.e. 1550-ben íródott feljegyzés alapján a metu „rendellenességének” vagy „szennyeződésének” tartották az asztmát. Metunak azokat a csatornákat nevezték, amelyek szerintük a levegőt és a vizet eljutották a belső szervekbe, köztük a tüdőbe. Az orvosok ezért megpróbálták a „szennyeződést” megszüntetni, a többi között tömjénnel, okkerrel és szőlővel.

Hippokratész elmélete
Hippokratészt (i. e. 460-377), az orvostudomány atyját tartják az első orvosnak, aki felfedezte, hogy a környezeti tényezőknek közük van a légzőszervi betegségeknek. Az asztmát „zihálásként” írta le, és megjegyezte, hogy „azok az emberek, akik a köhögéstől görnyedt hátúvá válnak, még a pubertás előtt meghalnak”.

Az indiai „szelek”
Sushrutának (i.sz. 5. század), egy indiai gyógyítónak köszönhetően rengeteget tudunk országa orvoslásáról, amelyben egyszerre voltak valláshoz és mitológiához köthető, valamint tudományos alapokon nyugvó módszerek. Indiában úgy gondolták, hogy „szelek” szükségesek az emberi test helyes működéséhez; ha az egyik hiányzik, akkor a „nedvek” átveszik az irányítást a test felett, és ezért alakulnak ki a betegségek.

Meglepő módon az asztmára a dohányzásban látták a megoldást: a nyugtató hatásáról ismert csattanó maszlagot kellett elszívniuk a betegeknek. Ezt a szokást később a brit hadsereg is átvette.

Forrás: hazipatika.com