Járókelő-effektus – mégsem igaz a jelenség?

A járókelő-effektusként ismert híres szociálpszichológiai jelenség egy új kutatás alapján mégsem igazolható, sőt, a kutatók pont ellenkező eredményt kaptak.

A járókelő-effektus szerint az olyan helyzetekben, mint egy rablás vagy utcai támadás, minél több szemtanú van jelen, annál kisebb az esélye, hogy segítséget nyújtson valaki a bajbajutottnak – olvasható a New Scientist hírei közt.

Az effektusra egy 1964-es gyilkosság irányította rá a figyelmet. Kitty Genovese-t, egy 28 éves New York-i nőt a lakása előtt megtámadtak a hajnali órákban. A támadó többször megszúrta a segítségért kiáltozó nőt. A szomszédos lakásokból többen felfigyeltek a támadásra, összesen 38 fül- és szemtanúja volt a szörnyű gyilkosságnak, mégsem sietett senki az áldozat segítségére. Az eset nagy port kavart, így vizsgálni kezdték, mi állhatott a történetek pszichológiai hátterében.

John Darley és Bibb Latané szociálpszichológusok több kísérletet végeztek, hogy bizonyítsák a különös jelenséget. Az egyik lehetséges magyarázat, hogy a szemtanúk úgy érzik, kevesebb felelősség hárul rájuk, ha mások is jelen vannak az adott szituációban, illetve a félelemérzet is nagyban közrejátszik. Továbbá, ha láthatóan senki sem avatkozik közbe, kevésbé fogják fel vészhelyzetként az esetet.

Richard Philpot és kollégái a brit Lancasteri Egyetemről kutatásukban azonban azt az eredményt kapták, hogy a járókelő-effektus mégsem állja meg a helyét. Brit, dél-afrikai és holland erőszakos támadások vizsgálata során arra jutottak, hogy az esetek 90 százalékában legalább egy fő, ha nem több megpróbál segíteni a bajbajutotton.

Ha ez még nem lenne elég, azt is bizonyították, hogy a közbeavatkozás valószínűsége a szemtanúk számával emelkedik – ami szöges ellentétben áll a járókelő effektus elméletével.

A beavatkozásra való hajlam mindhárom országban hasonló arányban mozgott annak ellenére, hogy Dél-Afrikában alacsonyabb a közbiztonság és gyakoribbak az erőszakos bűncselekmények. Philpot szerint ez azt mutatja, hogy az emberekben megvan a természetes hajlandóság, hogy segítsenek a rászorulókon.

Philpot csapata a következőkben azt szeretné vizsgálni, hogy az egyedi tényezők, például az elkövetők száma, vagy hogy van-e náluk fegyver, hogyan befolyásolja a szemtanúk hajlandóságát a segítségnyújtásban.