„Magyarország nagy ékessége”

A XVIII. századi magyarországi tudomány kiemelkedő alakja volt egy hármas – magyar, szlovák, német – kötődésű teológus, nyelvész, történész, földrajztudós, pedagógus, újságszerkesztő, aki hazánk egyenrangú polgárainak tekintette mind a magyarokat, mind a németeket, mind a szlovákokat, mindnyájuk felemelkedését igyekezett szolgálni, így munkássága egyaránt értékes öröksége lett a magyar, a szlovák és a magyarországi német irodalomnak. Ő volt Bél Mátyás, a század egyik nagy polihisztora, aki nem sokkal halála után a Magnum decum Hungariae (Magyarország nagy ékessége) címet kapta kortársaitól.

A jeles személyiség a különböző források szerint 1684. március 22-én, Besztercebányán, vagy 1684. március 24-én, a Zólyom vármegyei Ocsova községben látta meg Isten szép világát. Édesapja, idősebb Bél Mátyás szlovák származású mészáros, édesanyja pedig egy veszprémi magyar iparoscsaládból kikerülő Cseszneky Erzsébet volt. Tanulmányait is szűkebb pátriájában, a Felvidéken kezdte meg. Tanult Losoncon, Alsósztregován, a kiváló tanárokkal büszkélkedő Besztercebányai Gimnáziumban, majd a nagyhírű Pozsonyi Evangélikus Líceumban. Ezt követően Pápán, az egyik legmagasabb színvonalú magyar református főiskolán bővítette ismereteit. 1704-ben pedig – a rozsnyói és a besztercebányai evangélikus egyházközségek anyagi támogatásával – a németországi Hallei Egyetemen pallérozta tovább elméjét. Három évig tanult az univerzitáson, elmélyedve a teológia, az orvostudomány, valamint az államtudomány világában. És itt döbbent rá, hogy külföldön mennyire kevéssé ismerik Magyarországot, hazánkról ugyanis adáig nem készült megfelelő térkép, kézikönyv, Bélben pedig megfogant a gondolat, hogy pótolja a hiányosságokat.

Sokoldalúan képzett fiatal tudósként tért haza 1708-ban, és tanárként állt munkába Besztercebánya gimnáziumában. Rokonszenvezett Rákóczival, ezért amikor Sigbert Heister császári tábornok megszállta a bányavárost, ki akarta végeztetni Bélt, mint Rákóczi-szimpatizánst. A magyar tudomány legnagyobb szerencséjére azonban a kivégzés elmaradt, és Bél Mátyás négy évig dolgozhatott a jó nevű iskolában, előbb, mint tanár, utóbb – mint rektor – a tanintézet vezetőjeként. Látványos eredményeket ért el, s pedagógusi tevékenységére felfigyelve, 1714-ben igazgatónak hívta meg a nagyhírű Pozsonyi Evangélikus Líceum, majd a Pozsonyi Evangélikus Egyházközség első lelkészévé is megválasztották. Igazgatóként bevezette a pontos tantervet, ellenőrizte a tanárok munkáját, jegyzőkönyvet vezetett az oktatásról. És nagy figyelmet fordított nemcsak az általa annyira fontosnak tartott történelem, illetve a földrajz, hanem a modern nyelvek oktatására is. Német nyelvtant írt magyar anyanyelvűek, valamint magyar nyelvtant a németek számára, továbbá segítséget nyújtott Doleschall Pál nyelvész szlovák nyelvkönyve megjelentetéséhez.

Filológusként úttörő munkát végzett a nyelvek eredetének kutatásában, ám a tudomány rég meghaladta elméletét, mellyel minden nyelvet a héberből vezetett le. Ugyanakkor hazánkban elsőként ő figyelt fel a magyar és a finn nyelv rokonságára. Szkíták-hunok rovásírásáról c. művében pedig – elsőként foglalkozott tudományos alapossággal a székely-magyar rovásírással. A magyar irodalmi nyelv műveléséért is sokat tett, és a Károli-biblia újszövetségi részének egyes, döcögő, vagy nehezen érthető részeit is újrafordította.

Ma is forrásértékű főműve a latin nyelvű Notitia Hungariae Novae Historico Geographiaca c. munka, melynek köteteiben vármegyénként mutatta be hazánkat. Könyvében ötvöződik a történelmi és a földrajzi szemlélet, valamint a táj, a környezet, a történelem és az ember kölcsönhatásának modern szelleme. A Magyarországot részletesen és tudományos alapossággal bemutató könyv megjelenését csaknem húsz évig tartó anyaggyűjtés és szövegezés előzte meg. A megyeleírásokat a vármegyék megkapták, az esetleges pontatlanságokat helyesbíthették. A történelmi, államismereti, politikai fejezetek megírásában pedig komoly gondot okozott a helytartótanácsi cenzúra, mely például kihúzatta a vallást érintő mondatokat, és nehezményezte a jobbágyok életének szépítések nélküli, valósághű leírását. Batthyány József kalocsai érsek azonban pártfogásába vette a tudóst, megnyerte számára Pálffy Milós nádor támogatását. A mű kinyomtatását Amszterdamban kezdték meg, gondos kivitelben, kiadásához anyagi támogatást nyújtott III. Károly magyar király (VI. Károlyként német-római császár), aki nemesi címet is adományozott a hatalmas munkát elvégzett tudósnak.

1735 és 1742 között, Bél Mátyás haláláig a mű kb. egyharmada jelent meg, négy kötetben. Nagyobbik része viszont kéziratban maradt, a kinyomtatandó köteteket Batthyány József vásárolta meg a szerző örököseitől, ám szállítás közben a kéziratok egy része a Dunába esett és elpusztult. A megmaradt részek az esztergomi káptalan, illetve Budapesten, az Országos Széchenyi Könyvtár tulajdonában vannak.

A XVIII. századi magyar tudományosság legkiválóbb alakja a maga korában elég hosszúnak számító életet élt, 65 évesen, 1749. augusztus 29-én Pozsonyban adta vissza lelkét teremtőjének.

Lajos Mihály