Másképp pihen a két agyfélteke

Pihenéskor a jobb agyfélteke sokkal intenzívebb kommunikációt folytat, mint a bal, ami átértékelheti a bal félteke kitüntetett szerepét az agykutatásban.
Az amerikai Idegtudományi Társaság most lezárult éves ülésén számoltak be annak a kutatásnak az eredményeiről, amely pihenés közben vizsgálta a két agyfélteke működését. A kutatásból kiderült, hogy pihenés közben az agy jobb féltekéje aktívabb, mint a bal, függetlenül attól, hogy a vizsgált személy jobb vagy balkezes-e, azaz melyik agyféltekéje tekinthető dominánsnak.
A Georgetown Egyetem orvosi központjának kutatásában résztvevők speciális, optikai szálakkal ellátott sapkát viseltek, amely infravörös fényt bocsát ki az agy külső rétegeibe, és méri az onnan visszaverődő fényt; így egyértelműen kimutatható, hogy az agy mely részei a legaktívabbak, melyek kommunikálnak a legtöbbet. Az így kapott adatokat a szakemberek közeli infravörös spektroszkópiás eljárással értékelve azt tapasztalták, hogy a két agyfélteke eltérő módon „pihen”: míg a bal agyfélteke viszonylag keveset kommunikált pihenés közben, addig a jobb továbbra is fontos feladatokat végzett és kommunikált saját magával, illetve a bal féltekével is.

Balkezesek, jobbkezesek, agyféltekék
Régóta ismert, hogy míg jobbkezeseknél a bal agyfélteke domináns, addig a balkezesek többségénél ez éppen fordítva van. A bal agyféltekét tartják a logikus és elemző féltekének, a jobbot pedig a kreatív feladatok felelősének, bár ezek a különbségek a valóságban árnyaltabbak. A mostani vizsgálat kapcsán a kutatók kiemelték, hogy a „kreatív” jobb félteke pihenéskor tapasztalt fokozott működése az álmodással lehet kapcsolatban, illetve azzal, hogy az agynak ez a része ilyenkor dolgozza fel és rendszerezi a korábban kapott információkat.
A tanulmány szerzője szerint célszerű lenne nagyobb figyelmet fordítani a jobb agyfélteke működésének kutatására. Az agyféltekék pihenés közbeni eltérő működési intenzitását is érdemes tovább vizsgálni, és előbb-utóbb az is kiderülhet, hogy egy rövid szundikálás vajon a jobb- vagy a balkezesek részére jelent nagyobb pihenést – tette hozzá.
Forrás: origo.hu