Megtizedelte-e az emberiséget egy ősi szupervulkán-kitörés?

Bár mint korábban írtam, a németországi Laacher-see tó alatt nem rejtőzik szupervulkán, a Föld más pontjain találhatók ilyen elképesztő erejű kitöréseket produkáló tűzhányók, mint például a Toba, mely Indonéziában, Szumátra szigetének északi részén rejtőzködik a kalderájában elhelyezkedő Toba-tó alatt, s melynek 74-75 ezer évvel ezelőtti, utolsó kitörése drámai hatásokkal járhatott eleink életére nézve.

A 100 km hosszú, 30 kilométer széles, legmélyebb pontján pedig 505 m mély Toba-tó a Föld legnagyobb krátertava. Rein van Bemmelen holland geológus már 1949-ben felfedezte, hogy a tó körül vulkáni kőzetréteg található, s maga a tó is roppant kiterjedésű vulkáni kalderában fekszik. A közelmúltban végzett vizsgálatok pedig a Toba 74-75 ezer évvel ezelőtti erupciójakor felszínre dobódott hamut mutattak ki a Maláj-félszigeten, Indiában, a Dél-Kínai tenger, az Indiai-óceán s a hozzá tartozó, az indiai szubkontinens és a hátsó-indiai félsziget közé beékelődő Bengáli-öböl fenekén. Az említett kitöréskor 2800 köbkilométernyi vulkáni anyag került a környezetbe, s ez volt az elmúlt 25 millió év legnagyobb erejű tűzhányókitörése. A kirobbanó vulkáni hamu belepte Hátsó-Indiát, valamint az indiai szubkontinenst, az utóbbi területét átlag 15 cm vastagon, ám Közép-Indiában egy helyen hat méter, a Maláj-félsziget egyes részein pedig kilenc méter vastag hamuréteget fedeztek fel, s mintegy tízmilliárd tonna kénsav is a légkörbe került, mely a növényzetre nézve rendkívül pusztító savas esőkhöz vezetett. S még ez sem minden… Mint Stanley Ambrose amerikai kutató, az Illinoisi Egyetem antropológiaprofesszora kifejtette, a világosszürke hamuréteg visszaverte a földfelszínről a napsugarakat, az atmoszférába dobódott s ott eloszlott kénrészecskék pedig hat éven át eltérítették a napsugarakat, melyek nagy része nem érte el a felszínt. A grönlandi jégtakaróból mélyfúrással nyert jégminták arra utalnak, hogy mindez 1800 évig tartó jégkorszakot eredményezett, és Ambrose szerint 16 Celsius-fokkal csökkent a Föld hőmérséklete. A jégminták szerint ugyanis jelentősen lecsökkent a szerves anyagokban, az élő szervezetekben jelenlévő szénszint mértéke, ami azt jelzi, hogy az említett időszakban globális lehűlés történt.
Az amerikai kutató a Toba hamurétegét Indiában felfedező ausztrál Martin A. J. Williams professzorral együtt elemezte a Bengáli-öböl üledékéből fúrással nyert mintákban jelenlévő pollenmaradványokat, valamint a Közép-Indiában a vulkáni hamuréteg fölötti és alatti őstalajban található szénizotópok arányát. S mivel tudjuk, hogy a sűrű erdőségek szénizotóp-lenyomata élesen különbözik a füves vagy erdős szavannákétól, a hamuréteg alatti talajban pedig az erdőségekre, míg a hamu fölötti őstalajban a szavannákra jellemző szénizotóp-lenyomatot fedeztek fel, arra a következtetésre jutottak, hogy a Toba kitörése éghajlati változásokat idézett elő: a térség éghajlata sokkal szárazabbá vált, az erőségek kipusztultak, s helyüket nyílt, füves térségek váltották fel. A szárazabbá vált éghajlat pedig Ambrose szerint ugyancsak lehűlésre utal, mivel – mint kifejtette – ha csökken a hőmérséklet, a csapadék mennyisége is csökken.
S milyen hatásokkal járt mindez korai elődeinkre? Fajunk, a Homo sapiens sapiens mintegy 200 ezer éve jelent meg Afrikában. Majd egy eljegesedés alatt, több mint 75 ezer évvel ezelőtt, amikor az Afrikát az Arab-félsziget délnyugati csücskétől elválasztó Bab-el-Mandeb tengerszoros – a globális vízszintlecsökkenés miatt – összébb szűkült, egyes embercsoportok tutajokkal átkelhettek a tengerszoroson, és Dél-Arábia partjai mentén, majd Iránon keresztül Indiába vándoroltak. Kőeszközeiket felfedezték mind a Toba vulkáni hamurétege alatt, mind fölötte, tehát már a szupervulkán kitörése előtt ott éltek az indiai szubkontinensen. Michael Petraglia, az angiai, Cambridge-i Egyetem régésze – megvizsgálva a kőeszközöket – úgy találta, hogy a két rétegben talált tárgyak szinte teljesen egyformák, tehát az itt élő emberek túlélték a kitörést, s szerinte az erupció nem volt drámai hatással az ősi emberiségre. Hans Graf légkörkutató, ugyancsak a Cambridge-i Egyetem munkatársa szerint a Föld átlaghőmérséklete csak 2,5 Celsius-fokkal csökkent, Indiában pedig mindössze 1 Celsius-fokkal, ami ugyancsak azt sugallná, hogy a kitörés nem okozott nagy törést az emberiség őstörténetében.
Stanley Ambrose viszont – az emberiség mitokondriális DNS-ének vizsgálata alapján – arra a következtetésre jutott, hogy az emberiség genetikai változatossága sokkal kisebb mértékű, mint más, hasonló korú törzsfejlődésen átment fajoké, s ez arra utal, hogy a kitörést és az azt követő éghajlatváltozást csak pár ezer ember élte túl. S véleménye szerint ez, valamint az említett grönlandi jégminták azt a feltevést támasztják alá, hogy csakugyan jelentős hőmérsékletcsökkenésre került sor, vulkáni tél köszöntött a világra, mely megtizedelte az emberiséget. Ami pedig az Indiában feltárt, említett kőeszközöket illeti, szerinte további kutatást igényel, hogy csakugyan ugyanattól az embercsoporttól származnak-e a hamuréteg alatt és fölött feltárt tárgyak, vagyis emberi maradványokat is kellene találni, hogy megbizonyosodjunk róla: ugyanattól a csoporttól származnak-e a hamu alatti és fölötti eszközök.

Újfalussy Géza
Kárpátalja.ma