Meroving-kori temetőre bukkantak Észak-Franciaországban
Nekropoliszra bukkantak régészek az észak-franciaországi Monchy-Lagache-ban, a temetkezési hely legkevesebb 600 ember földi maradványát rejtheti.
A csontvázak száma és a gyermeksírok jelenléte azt mutatja, hogy valószínűleg egy teljes falu népességét temethették el a térségben. A csontvázakra a régészek 1,5 méterrel a föld alatt bukkantak. Az Inrap régészeti intézet szakemberei egy iskola építését megelőző régészeti feltáráson találtak rá a temetőre – közölte Richard Rougier, az Inrap tudományos és műszaki igazgatója.
Júliusban a szakemberek a terület mintegy 12 százalékát tárták fel és ott négy csontvázra bukkantak, ebből arra következtetünk, hogy a sírok száma 600-800 lehet – tette hozzá az illetékes. A sírok különösen jó állapotban maradtak fenn, semmilyen fosztogatásnak nincs nyoma – hangoztatta Rougier.
Picardie térsége, ahol a temetőt felfedezték, régészeti lelőhelyek sokaságával bír. 2014-ben például itt bukkantak a szakemberek egy kerekded nőalakot ábrázoló mintegy 23 ezer éves, őskőkorszaki mészkőszoborra. A Merovingok dinasztiája, a kora-középkori frank állam megalapítói az 5-8. században uralkodott. Néhány ebből a korból fennmaradt temetkezési helyet sikerült már feltárni, az viszont nagyon ritka, hogy teljes település temetője kerüljön elő.