Miért nem tudott Magyarország kiugrani a második világháborúból?

Miért nem tudott Magyarország ugyanúgy kiugrani a második világháborúból 1944. október 15-én, mint ahogyan azt két hónappal korábban Románia megtette? Mi volt a kudarc oka? Rossz szervezés? Árulás? Esetleg a sors fintora? – mindenesetre tény, hogy a háború még további fél éven keresztül pusztította az országot, romba döntve városokat, gyárakat, falvakat, közben pedig halálos csapdába küldött egy egész nemzedéket.

Annak ellenére, hogy Magyarország területét mind a két fő hadviselőfél, tehát a német és az orosz is mellékhadszíntérnek tekintette, a Kárpát-medence térsége fokozatosan felértékelődött, Románia 1944. augusztus 23-i kiugrása után pedig egyenesen kulcsfontosságúvá vált. A legfőbb okot a zalai olajban kell keresni, amely ettől kezdve a Német Birodalom hadigépezetét ellátó egyetlen kőolajmező volt. Német katonai szakértők 1944 nyarán úgy tájékoztatták Hitlert, hogyha a Wehrmacht elveszíti a Dunántúlt, akkor már csak egyetlen hónapig tudja folytatni a háborút. És ezzel az orosz stratégák is tisztában voltak. Sztálin egyértelműen a berlini irányt tekintette elsődlegesnek, 1944 októberében mégis úgy fogalmazott, hogy „igyekszünk gyorsan kijutni a hitleri Németország határaihoz, de ehhez előzőleg szét kell vernünk a magyar területen lévő ellenséget. Magyarországhoz fő érdekünk fűződik”.

A magyar kiugrási kísérletet két kiugrási példa is megelőzte. Az elsőt Olaszország adta.

Itália királya, III. Viktor Emánuel a szövetségesek szicíliai győzelme után 1943. július 25-én leváltotta Mussolini fasiszta diktátort, aki 1922 óta irányította a mediterrán országot. A vereségek miatt megbukott Duce helyét Pietro Badoglio marsall vette át, aki hamarosan megkezdte a titkos tárgyalásokat a háborúból való kiugrásról.

Mindez 1943. szeptember 8-án következett be. Olaszországban ezt követően meglehetősen kusza viszonyok alakultak ki, mert miközben zajlott a háború, és a szövetségesek és a németek javában lőtték egymást, Mussolini hívei északon megalakították a maguk köztársaságát, és kegyetlen harc robbant ki a fasiszták és a partizánok között.

A román kiugrás is a hadi helyzet miatt történt.

Románia éppúgy, mint Magyarország, titokban már 1943-ban felvette a kapcsolatot az angolszász hatalmakkal. Ellentétben azonban a Kállay-kormánnyal, a román királyi udvar a Szovjetunióval is kereste az érintkezést. Mindez azt követően történt, hogy a brit kormány 1944. január 16-án erre egyértelmű jelzést tett. A Barbu herceg által vezetett román delegáció 1944 tavaszától már komoly tárgyalásokat folytatott Kairóban, majd Moszkvában, ahol április 12-én közölték az előzetes fegyverszüneti feltételeket.

A szovjet vezetés 1944 első feléig majdnem azonosan tekintett Magyarországra és Romániára, sőt az utóbbival szemben Besszarábia, Észak-Bukovina és Transznyisztria bekebelezése, továbbá az 1941-es odesszai vérengzés miatt mélyebb ellenszenvet táplált. 1944-ben azonban örömmel fogadta a román felajánlkozást, amely lehetőséget biztosított a Balkán-félsziget irányában történő gyors előnyomulásra. Hogy a román szándékokat ösztönözzék, Moszkvában burkolt ígéreteket tettek az erdélyi kérdés Románia javára történő megoldására.

A román átállás villámgyors és határozott volt: I. Mihály román király augusztus 23-án 16 órakor letartóztatta Ion Antonescu tábornagyot, az ország teljhatalmú katonai diktátorát. Két órával később tájékoztatta fegyverszüneti kérelméről a meglepett német követet, Manfred von Killingert. Közben a Constantin Sentescu vezérezredes elnökletével megalakított új kormány lezáratta a Bukarestbe bevezető utakat és vasutakat, s blokád alá vonatta a város környéki német alakulatokat. Ehhez persze az is kellett, hogy a térségben tekintélyes román haderő, összesen 24 hadosztály állomásozzon. Este 22 órakor a román király beszédet mondott a rádióban és bejelentette, hogy országa csatlakozik a Németország elleni szövetséghez, és mint a fegyveres erők főparancsnoka, utasította hadseregét, hogy foglalja vissza Észak-Erdélyt.

Másnap a román hadsereg országszerte támadásokat intézett addigi szövetségese, a német hadsereg ellen, 25-én pedig I. Mihály hadat üzent a Harmadik Birodalomnak. A „királypuccs” sikerült.

Magyarországot mindez roppant kínosan érintette, hiszen a front villámgyorsan határaihoz érkezett.

Sentescu egyik legelső dolga az volt, hogy felszólítsa Magyarországot Észak-Erdély kiürítésére. Hogy szavainak nagyobb nyomatékot adjon, a román légierő augusztus 30-án bombázta Nagyváradot, Szászrégent, Kecskemétet és Ceglédet.

Akkorra már a szovjet csapatok Székelyföldön negyedik napja átlépték a magyar határt, és ezzel megkezdődött az erdélyi csata.

A hadakozás magyar szempontból kezdetben figyelemre méltó részsikereket hozott.

A magyar 2. hadsereg szeptember 5-én, a 3. hadsereg pedig 13-án indított támadása a Déli-Kárpátok lezárására a tordai, illetve a temesvári csatába torkollott. A Kolozsvár térségéből kiinduló támadás szétverte a román 4. hadsereg tizenkét hadosztályát, még az egyik hadosztályparancsnok, Constantin Visarion dandártábornok is fogságba esett. A honvédek egész Tordáig derekasan verekedtek, csakhogy szeptember 9-én szembetalálták magukat az Erdélybe bevonuló Vörös Hadsereg 750 páncélost és tízezer löveget meg aknavetőt felvonultató 2. ukrán frontjával.

Az aradi támadás sem érte el a kitűzött célját, a Temesvár mögötti hegyszorosok lezárását. Az orosz ellentámadás Szeged és Makó térségében pillanatok alatt kijutott az Alföldre, és csak az egy hónapig tartó, változó sikereket hozó, amúgy a világháború második legnagyobb tankcsatáját is eredményező debreceni ütközet mentette meg az Erdélyben és az Északkeleti-Kárpátokban verekedő magyar és német alakulatokat a teljes bekerítéstől.

Ebben a helyzetben próbálta Magyarország hajóját békés kikötőbe kormányozni Horthy Miklós.

Addigra már Budapesten is tudták, hogy a kormányzónak nem az angolszászokkal, hanem a Szovjetunióval kell megállapodnia.

Faragho Gábor tábornok titokban Moszkvába ment, ahol október 8-án kapta meg a feltételeket. Ezek: a szovjet csapatokkal szembeni ellenségeskedés beszüntetése, hadüzenet Németországnak és visszavonulás az 1937-es határok mögé. Miután ezt Horthy elfogadta, a küldöttek október 11-én aláírták az egyezményt. A Vörös Hadsereg ezen a napon kelt át a Tiszán és foglalta el Szegedet.

A németek nagyon sok mindent tudtak a magyar tervekről.

Edmund Veesenmayer, Berlin Budapestre küldött nagykövete és teljhatalmú megbízottja már október elején közölte Szálasival, hogy készüljön, mert Hitler kiszemelte a politikai vezetésre.

Noha Horthy legszűkebb környezete már egy ideje tervezte a kiugrás részleteit, először mégis a németek léptek: október 8-án elrabolták, majd néhány napos vallatás után a mauthauseni fogolytáborba vitték a kormányzóhoz hű Bakay Szilárdot, a fővárost védő budapesti I. hadtest parancsnokát. A kiugrás napján is a németek léptek elsőnek, mert október 15-én délelőtt egy SS-különítmény elrabolta ifjabb Horthy Miklóst, a kormányzó még élő egyetlen gyermekét. Horthy a kormányülés megkezdésekor már tudta, hogy fia az SS foglya. A tanácskozáson elmondta, hogy fegyverszünetet kért a Szovjetunió kormányától. Elhallgatta viszont, hogy a Moszkvában folyó fegyverszüneti tárgyalásokon már október 11-én alá is írták az előzetes fegyverszüneti megállapodást. Azért nem mondott el mindent, mert tudta, hogy a németbarát miniszterek minden szót jelentettek Edmund Veesenmayernek, akit amúgy a tanácskozás után Horthy személyesen fogadott.

A kormányzó a fia elrablása miatt felháborodottan rontott neki, de Veesenmayer eljátszotta az ártatlant és azt mondta, hogy erről semmit sem tud. Hazudott. Csak azt követően ígérte meg, hogy majd tájékozódik, miután Horthy dühösen az asztalra dobta a délelőtti incidens helyszínén talált német töltényhüvelyeket. A tárgyalás helyszínéül szolgáló szoba ajtaja kissé nyitva volt, és az ajtó mögött Horthy Istvánné, a kormányzó 1942-ben repülőbaleset áldozatául esett, idősebbik fiának özvegye hallgatózott. Amikor Horthy kiejtette száján a fegyverszünet szót, menye jelzett a kezével, s a Várból azonnal utasították a Magyar Rádiót, hogy az adást megszakítva olvassák be a kormányzónak a nemzethez intézett kiáltványát.

A 13 óra 10 perckor beolvasott szöveg a honvédségnek szóló hadparancs volt:

„Honvédek! Hőn szeretett hazánk szívében folyó pusztító harctól, a küzdő erőket számbavéve, immár döntő, az országra nézve kedvező fordulatot nem várok. Ezért elhatároztam, hogy fegyverszünetet kérek. Mint a fegyveres hatalom legfőbb hadura, felszólítalak benneteket, hogy honvédeskütökhöz híven, hűséggel és feltétlen engedelmességgel teljesítsétek elöljáró parancsnokaitok útján kiadott parancsaimat. További létünk attól függ, hogy a honvédség minden tagja e súlyos helyzetben kötelességtudó és végsőkig menő fegyelmezett magatartást tanúsítson.”

Csakhogy: a vezérkar nyilas szimpatizáns tisztjei nem küldték ki a csapatokhoz Horthynak az átállást elrendelő hadparancsát.

A három hadsereg parancsnoksága ehelyett olyan értelmű utasítást kapott, hogy a kormányzói proklamációt nem szabad fegyverszünetként értelmezni, vagyis a harcot folytatni kell.

Ezért bukott meg a kiugrási kísérlet.

Az 1. hadsereg parancsnoka, Dálnoki Miklós Béla vezérkari főnökével, Kéri Kálmánnal együtt, de csapatai nélkül ment át az oroszokhoz, a 2. hadsereg parancsnokát, Dálnoki Veress Lajost pedig, aki Horthy segítségére akart sietni, a németek letartóztatták.

A rádió délután már csak katonadalokat, valamint a további kitartásra buzdító szónoklatokat sugárzott. Közben Budapest utcáin német tankok jelentek meg, megszállták a főváros stratégiai pontjait, a hidakat, a rádiót és a postát. A Várat is körülzárták a németek, a kormányzóhoz hűséges háromszáz testőr azonban egészen addig kitartott és a helyén maradt, amíg el nem hangzott a fegyverletételt elrendelő kormányzói hadparancs. Horthy a németek foglya lett.

Estére az utcákat ellepték a teherautókon száguldozó, röpcédulákat osztogató, felfegyverkezett nyilasok, amiből mindenki megértette, hogy a kiugrási kísérlet összeomlott, a nyilas hatalomátvétel pedig befejeződött. Másnap, Horthy Miklós német zsarolásra aláírta lemondó nyilatkozatát, visszavonta proklamációját, fölmentette Lakatos Géza miniszterelnököt és kormányát, valamint kinevezte miniszterelnökké Szálasi Ferencet.

Forrás: hirado.hu

Fotó: MTI/reprodukció