Moszkvai tudós kutatja a kárpátaljai magyarokat

Október 10-24. között a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Hodinka Antal Intézetének vendégeként vidékünkön folytat kutatásokat Gleb Pilipenko, Oroszország Nemzeti Tudományos Akadémiája Szláv Intézetének tudományos munkatársa, a Moszkvai Lomonoszov Állami Egyetem (MGU) oktatója.. Vele beszélgettünk…

– Gleb, hogyan került kapcsolatba a beregszászi nyelvészekkel?

– Először is, szeretnék köszönetet mondani a II. Rákóczi Ferenc Kárpátalja Magyar Főiskola tanárainak vendégszeretetéért, segítségéért, ez sokat jelent számomra. Tavaly Moszkvában egy nemzetközi szociolingvisztikai konferencián találkoztam Csernicskó Istvánnal és Beregszászi Anikóval, akik szintén előadást tartottak, bemutatkoztam, beszélgettünk a kutatási témámról, és Csernicskó tanár úr meghívott Kárpátaljára. Ezek után szóba került egy esetleges kárpátaljai kutatómunka is, ami most vált valóra.

– Hogy jutott eszébe, hogy Ukrajnában, ezen belül éppen itt, nálunk fog kutatni?

– Engem a határon túli magyarok kétnyelvűsége, nyelvhasználata érdekel, Moszkvában a Tudományos Akadémián bilingvizmussal foglalkozom. Vajdaságban, Muravidéken már jártam, Kárpátalján még nem. Másrészt pedig úgy jött az ötlet, hogy a moszkvai magyar tanárnőm kárpátaljai származású, Klára Vavra, és nagyon sokat mesélt Kárpátaljáról, Ungvárról a magyar nyelvórákon, s felkeltette érdeklődésemet ez a rejtélyes vidék.

– Milyen kutatási céllal érkezett Kárpátaljára, milyen kutatási témával foglalkozik?

– Mint említettem, kétnyelvűség-kutatással foglalkozom magyar-szláv nyelvi szituációkban. Tudom, hogy mostanában kedvelt kutatási téma a határon túli magyarok nyelvi sajátosságainak a leírása, de én, hogy úgy mondjam, az érem másik oldalát vizsgálom. Azt, hogyan beszélnek a határon túli magyarok az államnyelven: szerbül, szlovénul, ukránul, oroszul. Vagyis azt próbálom leírni, hogy a magyar nyelvnek milyen a hatása az államnyelvre, Kárpátalja esetében az ukránra és a volt Szovjetunió hivatalos nyelvére, az oroszra.

– Ez a téma, vagyis a kárpátaljai magyarok ukrán és orosz nyelvtudása érzékeny kérdés, melynek nyelvpolitikai és oktatáspolitikai hátterével a Hodinka Intézet kutatói is sokat foglalkoztak. Ismeri Ön a kárpátaljai nyelvészek ilyen irányú kutatásait?

– Igen, ismerem a főbb kutatásokat, de igazán most nyílik alkalmam arra, hogy a témába vágó szakirodalommal részletesebben megismerkedjek. Megérkezésemkor a főiskola könyvesboltjában és könyvtárában sok értékes szakirodalmat találtam, amihez Moszkvában nem tudok hozzájutni, mivel többségük magyar nyelvű. Több könyvet kaptam ajándékba is itt a szerzőktől, kutatóktól, hogy csak néhányat említsek: Orosz Ildikó kutatásairól szóló kiadványokat, Csernicskó István és a Hodinka Intézet munkatársainak számos kötetét. Azt látom, hogy a kutatók sokat tesznek azért, hogy minden oldalról szakmailag korrekten vizsgálják ezt az érzékeny kérdést, és a tudomány felelőssége az is, hogy ne hallgassa el a problémákat, ne elkerülje a konfliktusokat, hanem megoldásokat keressen.

– Önnek már néhány kárpátaljai magyar tannyelvű iskolában volt alkalma kitöltetnie kérdőívet. Hogyan látja, milyen a kárpátaljai magyar gyerekek ukrán és orosz nyelvtudása? Mik az eddigi kutatási tapasztalatai?

– A helyzet nagyon érdekes. Eddig hét iskolában volt alkalmam kutatást végezni. Az derült ki, hogy nagyon gyenge az ukrán nyelvtudás a kárpátaljai magyar iskolások (a 10-11. középiskolai osztályok tanulói) körében. Orosztudásról pedig egyáltalán nem lehet beszélni, az teljesen eltűnt már ebben a korosztályban. Igaz, még csak a Beregszászi és a Nagyszőlősi járásban töltettem ki a kérdőíveket, lehet, hogy Ungváron és a Munkácsi járásban kicsit más lesz a kép, s az adatok elemzése sem történt meg. Pontosabbat csak a részletes elemzés után mondhatunk. A fő problémát abban látom, hogy nem jó tanítási módszert alkalmaznak. Az ukrán nyelvet ugyanúgy tanítják a magyar gyerekeknek, mint az ukrán anyanyelvűeknek, s nem mint idegen nyelvet vagy környezeti nyelvet. A másik ok pedig az lehet, hogy kicsi a motiváció az ukrán nyelv tanulásához. Nagyon közel van Magyarország, ez sokaknak továbbtanulási lehetőséget jelent, s ott nem kell az ukrán nyelv.

– Ön a szerbiai Vajdaságban élő magyarok szerb nyelvismeretét is vizsgálta, és erről egy monográfiát is megjelentetett. Ha összehasonlítja az ottani és az itteni helyzetet, akkor mit talál? Hasonló vagy teljesen különböző a helyzet, ami a magyarok államnyelvi ismereteit illeti?

– Érdekes összehasonlítani a két régió nyelvi helyzetét. Vajdaságban a szerb nyelv Trianon után vált hivatalos nyelvvé, míg Kárpátalján az ukrán csak nemrég, húsz éve, de a szituáció nagyjából hasonló. Vajdaságban sem beszélik jól a magyarok az államnyelvet, a tömbmagyar településeken alig tudnak pár szót mondani szerbül. Ennek hátterében azonban valószínűleg az ittenitől eltérő tényezők is lehetnek. Ezekre a kérdésekre, remélem, a kutatásom fényt derít.

– Hogy látja, hogyan lehetne javítani a kisebbségek államnyelvi ismereteinek színvonalát, beleértve a kárpátaljai magyarokat is? Hogy érzi, kutatási eredményei hozzájárulhatnak ahhoz, hogy eredményesebb legyen az ukrán nyelv oktatása a magyar iskolákban Kárpátalján?

– Úgy gondolom, hogy új nyelvtanítási és tanulási módszerek kidolgozására van szükség leginkább és legsürgősebben. A magyar iskolákban az ukrán szakos tanárokkal való beszélgetésekből kiderült, hogy a jelenleg használatos ukrán nyelv tankönyvek és tantervek nem magyaroknak készültek. A változást, a helyzet javulását az mozdítaná elő, ha a grammatikaoktatás és a helyesírás tanítása helyett a kommunikációközpontú nyelvtanítást vezetnék be az ukrán órákon. Reményeim szerint kutatásomnak e téren is lesz gyakorlati haszna: azzal, hogy leírom, rendszerezem azokat az interferenciajelenségeket, amelyeket a magyarok ukrán beszédükben produkálnak, rávilágítok azokra a területekre, amelyekre jobban oda kell figyelni az ukrán oktatása során. A kutatási eredményeket felhasználva, és a beregszászi kollégákkal konzultálva, szeretnénk majd kidolgozni olyan stratégiákat, módszertani elveket, amelyek hatékonyabbá tehetik az ukrántanítást.

– Oroszországban számos nemzeti és etnikai kisebbség tanulja az államnyelvet, az oroszt. Oroszországban mi a helyzet? Tudnak az oroszországi kisebbségek oroszul?

– Igen, Oroszországban nagyon sok nemzeti és nyelvi kisebbség él. A helyzet elég változatos, az adott régiótól függ. Például a finnugor köztársaságokban az orosz nyelv presztízse nagyon nagy. Ezért például Mariföldön vagy Komiföldön más veszély van: a finnugor nyelvek visszaszorulása figyelhető meg. Ezeket a kisebbségeket a nyelvvesztés fenyegeti, a nyelv kihalása. De például a Kaukázusi köztársaságokban a helyi nyelvek erősek, ám ott más oktatási rendszer van, mint Kárpátalján. Ott az oktatást az anyanyelven kezdik, majd párhuzamosan zajlik oroszul és a kisebbség nyelvén az oktatás, majd fokozatosan áttérnek az oroszra mint tanítási nyelvre. Jakutföldön és északon vannak problémák az orosz nyelv elsajátításával, mert azon a területen az őshonos lakosság többségben van, így sokkal kevesebb szintéren találkoznak az orosz nyelvvel a hétköznapokban. De ott is elsajátítják a televízió, a rádió, az újságok, a média segítségével. Ez érdekes probléma, de ez egészen más, mint itt. Nem lehet általánosítani, minden régiót külön kell vizsgálni.

– Hol és milyen formában szeretné publikálni kutatásai eredményeit?

– Először az Orosz Tudományos Akadémia Szlavisztikai Intézetének folyóiratában, a Славяноведение-ben szeretném publikálni a kutatás eredményeit, illetve konferenciákon, tudományos szimpóziumokon számolok be. Később szeretném kibővíteni a kutatást más korosztályokban is, nem csak középiskolások körében, hogy a kép teljes legyen. A teljes kutatás eredményeit pedig reményeim szerint jövőre egy monográfiában foglalom össze, amelynek kiadására szintén az Akadémiától kaptam ígéretet.

– Ön kitűnően beszél magyarul, ami egy moszkvai nyelvésztől meglepő. Hol tanulta meg ilyen jól nyelvünket?

– A moszkvai Lomonoszov egyetemen kezdtem el magyarul tanulni. Volt egy vendégtanárunk, Tóth István, Kecskemétről, majd egy magántanárnál, Klara Vavránál folytattam a nyelvtanulást, aki kárpátaljai származású. Ők azok, akiknek köszönetet szeretnék mondani, azért, hogy kinyitották előttem ezt a gyönyörű világot, a magyarságot.

– Hogy tetszik Önnek Kárpátalja, milyennek találja Beregszászt, a kárpátaljai magyarokat?

– Kárpátalja nagyon érdekes régió. Oroszországban rejtélyes vidéknek tartják Kárpátalját, de gyakran azonosítják Nyugat-Ukrajnával. Nyugat-Ukrajna pedig nagyon sajátos térség Oroszország számára az erősödő nyelvi és nemzetiségi feszültségek miatt. Moszkvában keveset tudnak arról, hogy a magyaroknak más a történelme, a kultúrája. Kárpátaljának még az éghajlata is más, és nincs olyan feszültség a nemzetiségek közötti kapcsolatokban. Az emberek nagyon szívélyesek, nyitottak, szellemesek és nagy vendégszeretettel fogadnak engem mindenhol. Beregszász pedig kellemes hangulatú vidéki kisváros. Minden van, ami a teljes, színvonalas élethez kell: színház, főiskola, stadion, a boltokban minden kapható, ami szükséges. Jól és biztonságban érzem itt magam.

– Köszönjük szépen a beszélgetést, és sok sikert kívánunk a kutatómunkájához!

– Köszönöm szépen!

Beregszász, 2011. október 13.

Márku Anita

Hodinka Antal Intézet