Naprendszerünk mása?

A nagyrészt Észak-Chilében elterülő, de Peru, Bolívia és Argentína határvidékeire is átnyúló Atacama-sivatag a Föld egyik legszárazabb térsége, ahol a szinte örökké derült égbolt rendkívül alacsony légköri páratartalommal párosul, s mindez ideális feltételeket teremt a csillagászati megfigyelések számára. Nem véletlenül építették fel itt az Európai Déli Obszervatórium (ESO) három csillagvizsgálóját, melyek több távcsöve a világ legnagyobb és legpontosabb asztronómiai műszerei közé tartozik.
A Sao Pauló-i Egyetemen dolgozó brazil tudós, Jorge Mendez által vezetett nemzetközi kutatócsoport a közelmúltban jelentős felfedezést tett az ESO-val. Az obszervatórium 3,6 méteres távcsövére szerelt HARPS bolygókereső spektrográf (a spektrográf egy fényforrás színképét lefényképező műszer) adatai alapján egy, a Jupiterhez hasonló tömegű exobolygóra bukkantak a HIP 11915 katalógusjelű csillag körül. A felfedezés jelentősége pedig abban rejlik, hogy nemcsak a planéta tömege esik szinte teljesen egybe a Jupiter tömegével, de a távoli bolygó ugyanakkora távolságban is kering központi csillaga körül, mint Naprendszerünk óriása a Nap körül. Ráadásul a HIP 11915 mind a korát, mind a tömegét, mind a kémiai összetételét tekintve nagyon hasonlít a Naphoz, így az eddig felfedezett bolygórendszerek közül ez hasonlít a legjobban a miénkre.
S mi következhet abból, hogy adva van egy naprendszer, melyben egy Jupiter-méretű gázbolygó mondhatni Nap–Jupiter távolságra kering a csillagától? Naprendszerünkben a Jupiter óriási gravitációs erejének köszönhető, hogy a bolygórendszer születésekor a hatalmas planéta az üstökösök többségét valósággal „kilökdöste” a belső régiókból, most pedig magához vonzza a meteorok, az aszteroidák, az üstökösök jó részét, csökkentve annak veszélyét, hogy ezek az égitestek nekiütközhessenek a belső bolygóknak, köztük a Földnek, így kevesebb kozmikus becsapódástól kell tartanunk. A Jupiter „kozmikus porszívói” szerepét szemléletesen mutatta be a Shoemaker-Levy 9 üstökös esete, amikor is az üstökös a gázóriás gravitációjának hatására az óriásbolygó körüli pályára kényszerült állni, majd 1994-ben – több darabra szakadva – becsapódott a Jupiterbe. Ha a hatalmas planéta nem fogna be annyi kisebb égitestet, mint amennyit befog, akkor sűrűbbek lennének a Földet érő becsapódások, melyek nagyon megnehezítenék, sőt el is lehetetlenítenék az életet.
Visszatérve a HIP 11915 rendszerhez: az eddigi kutatások alapján tudjuk, hogy a bolygók nem egymagukban, hanem csoportosan születnek, s ha valahol találunk egy exobolygót, ott minden bizonnyal több is van. Könnyen elképzelhető, hogy a HIP 11915 és Jupiter-méretű kísérője között néhány kisebb kőzetbolygó is keringhet, akár a lakhatósági zónában is – vagyis olyan távolságra a központi csillagtól, ahol folyékony halmazállapotban is létezhet a víz, mint a Föld esetében. Se nem fagy meg minden víz a túl nagy hidegtől, se nem párolog el az egésze a túlságosan magas hőmérséklet miatt. Bolygónk egyébként a Nap lakhatósági zónájának kellős közepén kering, a Vénusz az övezet belső, míg a Mars a zóna külső peremén rója az űr kilométereit. A HIP 11915 tehát figyelemre méltó csillag, bolygórendszerének további kutatása reményekkel kecsegtethet.

Újfalussy Géza