Orvosszakértők vizsgálják Oroszlánszívű Richárd szívét
Oroszlánszívű Richárd szívének apró darabját vizsgálja egy elismert francia orvosszakértő, aki azt próbálja megfejteni, hogy pontosan milyen baktérium ölte meg az angol királyt. A kutatók rendelkezésére csupán 1–2 milligrammnyi minta áll, de reményeik szerint ebből is levonhatók a végső következtetések.
I. Richárd angol király 42 éves korában hunyt el, miután egy számszeríj megsebezte, a sérülését pedig nem tudták rendesen kezelni. Philippe Charliernek – aki arról ismert, hogy korábban eloszlatta azon közkeletű feltételezést, miszerint Napóleont brit fogvatartói mérgezték meg – jutott a megtisztelő feladat, hogy megvizsgálhatja a Szentföldet is megjárt angol uralkodó szívének féltve őrzött darabját.
A vérmérgezésben elhunyt Richárdot bátorsága, brutalitása és heves vérmérséklete tette híressé. Angliát vaskézzel kormányozta apja, II. Henrik halálától, 1189-től 1199-ig. A francia médiában csak a temetők Indiana Jones-ának nevezett Charlier jelenleg azt kutatja, hogy milyen baktérium végzett Richárddal, s hogy milyen balzsamozási technikák álltak az emberek rendelkezésére abban a korban.
A kutató és csapata akkor került először reflektorfénybe, amikor megállapították, hogy a Vatikán által hitelesnek vélt csontok valójában nem Jeanne d’Arctól, hanem egy macskától és egy múmiától származnak. Máskor pedig azt sikerült bebizonyítani, hogy II. Henrik francia király legkedvesebb szeretője, Diane de Poitierst halálát mérgezés okozta; a hölgy az örök élet arany elixírjétől hunyt el.
Charlier most a roueni gótikus katedrálisban évszázadokon át őrzött hamvakat fogja megvizsgálni; az orvosszakértő szerint a szív körülbelül egy százalékának megfelelő 1–2 milligrammnyi minta elegendő lesz ahhoz, hogy végső konklúziót vonjanak. „Ez orvosszakértői kihívás. A lehető legkisebb mintából a legtöbb információt akarjuk kinyerni” – nyilatkozta Charlier.
Forrás: mult-kor.hu/kultúra.hu