Szorongás, depresszió, álmatlanság – mind kialakulhat a fertőzés után

Minden ötödik koronavírussal fertőzött embernél mentális betegség alakulhat ki 90 napon belül – állapította meg egy kiterjedt kutatás.

A szorongás, depresszió és álmatlanság a leggyakrabban jelentkező mentális egészségügyi probléma volt azon gyógyult koronavírusosok körében, akiknél 90 napon belül pszichés zavar alakult ki. A demencia kialakulásának is jelentősen megnőtt a kockázata a szakértők szerint.

Sokan aggódnak, hogy a Covid-19 túlélőinél nagyobb eséllyel alakulnak ki mentális egészségügyi problémák, eredményeink pedig arra utalnak, hogy ez valószínű” – mondta Paul Harrison, az Oxford Egyetem tudósa.

Az egészségügyi ellátásnak készen kell állni a segítségnyújtásra, különösképpen azért, mert eredményeink nagy valószínűséggel alábecsülik a pszichiátriai problémával küzdő páciensek számát – tette hozzá.

A The Lancet Psychiatry című tudományos lapban publikált tanulmány 69 millió ember egészségügyi adatait elemezte az Egyesült Államokban, köztük 62 ezren megbetegedtek koronavírussal.

A pozitív koronavírus-tesztet követő három hónapban ötből egy gyógyult betegnél először diagnosztizáltak szorongást, depressziót vagy inszomniát. Ez kétszer nagyobb valószínűséget jelent, mint azonos időszakra vonatkozóan páciensek más csoportja esetében.

A tanulmány szerint a már korábban is mentális betegségekben szenvedőket 65 százalékkal nagyobb valószínűséggel diagnosztizálták Covid-19-cel, mint az azok nélkül élőket.

Ez valószínűleg a kifejezetten ehhez a járványhoz köthető pszichés stressz és a betegség fizikai hatásainak kombinációjának köszönhető” – véli Michael Bloomfield, a University College London pszichiátere.

A szintén az intézményben dolgozó szakértő, Simon Wessely szerint annak ismerete, hogy a mentális egészségügyi problémákkal élők nagyobb eséllyel fertőződnek meg koronavírussal, egybecseng azzal, amit más, korábbi fertőző betegségek esetében megfigyeltek.

A Covid-19 hatással van a központi idegrendszerre, így közvetlenül növelheti a későbbi rendellenességek számát. A kutatás azonban megerősíti azt, hogy ennél több van a háttérben és hogy ennek kockázatát korábbi egészségügyi problémák is megnövelik” – fejtette ki Wessely.

Forrás: hirado.hu