Új kártevő Magyarországon

A Dél-Amerikában honos, Peruban leírt roppant kártékony paradicsom-sarlósmoly (Tuta absoluta) 2010-ben Magyarországon is felbukkant.

A kifejlett lepke ezüstös szürkésbarna, elülső szárnya fekete pettyes. Testhossza körülbelül 6 milliméter, szárnyainak fesztávolsága 10 milliméter. A barnás színű lárva a levélben, szárban, termésben rág járatokat.

Alighanem Chiléből behozott fürtös paradicsommal került át Európába; először Katalóniában tűnt fel alig öt éve, idővel a Földközi-tenger mellékén, majd mindenütt megjelent. Már több nyugat- és közép-európai országban is megtalálták, Magyarországon egy kiskunfélegyházi üvegházban vették észre először.

A paradicsomot sokszor teljesen elpusztítja ez a veszedelmes kártevő, de a paprikát, a burgonyát, a veteményborsót és a dohányt is károsíthatja. Az intenzív védekezés ellenére újabb és újabb körzeteket fertőz meg, Dél-Európában már erdei élőhelyeken is megtelepedett. Föltehető, hogy petéje átvészeli a telet, lárvája tavasszal csattanó maszlagon, fekete csucsoron is táplálkozik.

National Geographic Magyarország