A legmagasabb atombiztonsági normákhoz ragaszkodik az EU
Megbeszélésükön megerősítették az atomreaktorok állapot- és kockázatfelmérésének (stressz-teszt) szükségességét és fontosságát is.
Nicolas Sarkozy francia elnök bejelentette: egyetértés volt abban, hogy valamennyi uniós atomreaktort alá kell vetni a felmérésnek. Hozzátette, azon reaktorokat, amelyek teszteredményei nem megfelelők, be fogják zárni.
Angela Merkel német kancellár egyebek között azt hangsúlyozta, hogy a felmérést az unióval szomszédos országokban is el kell végezni.
Herman Van Rompuy, a kormányfői tanács elnöke úgy fogalmazott: az lenne a legjobb, ha világszerte tesztelnék az atomerőműveket, nem csupán Európában.
Mindketten fontosnak mondták azt is, hogy a kockázatértékelést még idén lefolytassák, és annak eredményeit közzétegyék, megosszák a lakossággal. A teszteket független szakértők végzik majd – erősítették meg. Az állam- és kormányfők ismételten szolidaritásukat fejezték ki a japán néppel, és felajánlották az unió további segítségét.
Helyszíni források utaltak ugyanakkor ara, hogy Japán mindeddig csak korlátozott mértékű támogatást kért az EU-tól.
David Cameron brit miniszterelnök felvetette azt is, hogy a történtek egyik tanulságaként a két félnek szabadkereskedelmi tárgyalásokat kellene kezdenie.
Az nukleáris biztonsági helyzet a fő témának bizonyult a kétnapos csúcstalálkozó második napján, miután a többi napirendi pont fő kérdései már csütörtök éjjel eldőltek.
Forrás: MTI