A magyar stand lett a legszebb
A Magyar Turizmus (MT) Zrt. nyerte el a legszebb nemzeti standnak járó elismerést az International Fair Of Tourism (IFT) vásáron Belgrádban, február 24-e és 27-e között.
Az MT Zrt. központja és Dél-Alföldi Regionális Marketing Igazgatósága nyolc társkiállítóval közösen egy ötven négyzetméteres standon várta az érdeklődőket, akik a kürtőskalácsot és kiváló borainkat is megkóstolhatták. Az elismerést odaítélő szakmai zsűri egyöntetűen voksolt a magyar megjelenés díjazására – tájékoztatta a Független Hírügynökséget az MT Zrt.
Magyarország Szerbia és Horvátország mellett a kiállítás kiegészítő szakmai rendezvényen, az Enterprise Europe Network programon is bemutatkozási lehetőséget kapott, illetve egy workshopon is részt vett a hazai szolgáltatókkal közösen. A magyar vásári megjelenést nagy érdeklődés kísérte. A látogatók főként a hazai fürdőkről, aquaparkokról, gyógy- és wellnesslehetőségekről informálódtak, népszerű volt a Dél-Alföld, a Dél-Dunántúl és a Balaton turisztikai régió, valamint természetesen Budapest is.
A KSH előzetes statisztikai adatai szerint tavaly 44 ezer 600 szerb vendég összesen 87 ezer 500 vendégéjszakát töltött el a hazai kereskedelmi szálláshelyeken, ami a vendégek számát tekintve ötven százalékos, a vendégéjszakákét tekintve pedig több mint negyvenhat százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest. (pr)
FH
Forrás: hirtv.hu
Kép: google.hu