A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház kapta a legtöbb jelölést a román színházi díjakra
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház kapta a legtöbb jelölést a román színházi szakma legrangosabb szervezetének számító Romániai Színházi Szövetség (Uniter) idei díjaira.
A szövetség kedden tette közzé honlapján azon művészek névsorát, akiket egy háromtagú zsűri javasolt díjakra. Közülük választják ki május 9-én Nagyváradon a 24. Uniter díjkiosztó gálán elismerésben részesülő alkotókat és előadásokat.
A marosvásárhelyi színház összesen négy jelölést kapott. A teátrum Tompa Miklós Társulata által bemutatott A nyugalom című előadást három kategóriában ajánlották elismerésre. Bartis Attila író azonos című regényét Radu Afrim román rendező állította színpadra, a produkciót a legjobb előadás és a legjobb rendezés kategóriában is díjra ajánlották. Emellett B. Fülöp Erzsébet színésznőt a legjobb női főszerep kategóriában javasoltak elismerésre A nyugalomban nyújtott alakításáért. A marosvásárhelyi színház negyedik jelölését Andu Dumitrescu kapta a román Liviu Rebreanu Társulat által bemutatott Szentivánéji álom című előadás díszleteiért.
A legjobb előadás kategóriában szerepel a Bocsárdi László által rendezett A mi osztályunk című produkció is. A sepsiszentgyörgyi rendező a Kolozsvári Román Színházban vitte színre Tadeusz Slobodzianek drámáját.
A legjobb tévészínház kategóriának is van magyar vonatkozása, Gelu Colceag román rendezőt Spiró György Kvartett című drámájának televíziós adaptációjáért javasolták díjra.
Az Uniter vezetősége kiválóságdíjat is kioszt, amit az idén Gigi Caciuleanu román rendező-koreográfus kap meg. Életműdíjban részesül a pályafutása során több magyar drámát színpadra állító Victor Ioan Frunza rendező. Különdíjat kap a kolozsvári Bács Miklós egyetemi tanár, akinek a fiatal színészek nevelésében játszott meghatározó szerepét ismerik el.