Felavatják a nemzeti összetartozás emlékművét Ópusztaszeren
Matl Péter kárpátaljai szobrászművész közel tíz méter magas alkotása jelképezi szombattól a magyar nemzet összetartozását az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban – tájékoztatta a Csongrád Megyei Kormányhivatal kommunikációs vezetője csütörtökön az MTI-t.
Varga Márta elmondta, hogy az emlékművet a tervek szerint Orbán Viktor kormányfő avatja fel a park Szent Mihály-napi rendezvényének egyik programjaként. A rendezvényre számos politikust, művészt, egyházi és közéleti személyiséget várnak a szervezők a határon innen és túlról. A szoboravatót megelőzően 98-an tesznek állampolgársági esküt.
A nemzeti összetartozás szobra egy kitárt szárnyú, 210 cm magas bronz turulmadár karddal a karmai között egy faragott mészkő oszlop tetején. A szobor körszobor, azaz minden irányból egyformán érvényesül, a világosszürke, csaknem 7 méter magas süttői mészkő talapzat pedig úgy emeli a környék fölé a madarat, hogy az emlékpark szinte minden pontjáról látható. Az oszlop pásztorbotra emlékeztet, oldalait indás mintázat fonja körül az összetartozást, a nemzet egységét jelképezve. A népi díszítőművészetből ismert növényminta bimbói a történelmi vármegyék bronzból öntött címerei.
Matl Péter azért választotta a turulmadarat az egység, az összetartozás szimbólumának, mert ahogyan a mondabeli madár is akadály nélkül tud nagy távolságokat repülni, ugyanúgy áthidalható a Verecke-Munkácsi várhegy és Ópusztaszer közötti távolság is lélekben. „A magyar nemzet történelmi tudatának fontos helyszínei közötti távolságot a turulmadár úgy köti össze, hogy közös eredetünkre, összetartozásunkra emlékeztet minket”- fogalmazott a művész.
A szobor kelet-nyugati tájolású, amely a magyarság vándorlásának irányára utal.
Matl Péter 1960-ban született Munkácson, ma is ott él. Tagja a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társaságának. Elsősorban köztéri szobrokat, díszkutakat, egyházi oltárokat és szobrokat készít. Köztük van az Emese álma című, faoszlopon álló, fából faragott nőalak Zalakaroson és az Emlékmű a sztálini terror munkácsi áldozatainak című, homokkőből készült munka. 1996-ban megnyerte a Magyarok Világszövetsége által kiírt millecentenáriumi szoborpályázatot a Vereckei-hágón álló Honfoglalás emlékmű elkészítésére. Munkásságát több kitüntetéssel, díjjal ismerték el.
Forrás: MTI