Ha sürgős az állampolgárság, irány Magyarország!

Akinek sürgős a magyar állampolgárság megszerzése, Magyarországon nyújtsa be a honosítási kérelmet, javasolja Zsigmond Barna Pál csíkszeredai főkonzul – tette közzé a Krónika.

Sepsiszentgyörgyi bemutatkozó látogatása során a magyar diplomata arra kért mindenkit, vegyék figyelembe, hogy bár történt bővítés, a csíkszeredai konzulátus csak egy kis közigazgatási egység, és az igénylésekhez mérten viszonylag kevés magyar állampolgárságot igénylőt tudnak kiszolgálni. Eközben Magyarországon 2500 helyen lehet benyújtani a honosítási kérelmeket: anyakönyvi hivatalokban, a bevándorlási és állampolgársági hivatal regionális kirendeltségeinél és jogszabálymódosítás eredményeképpen az integrált ügyfélközpontoknál, az úgynevezett kormányablakoknál is.

 

 

A csíkszeredai főkonzulátuson jelenleg december végére és jövő év január elejére lehet időpontot kérni a kérelem benyújtására. Zsigmond Barna Pál elmondta, az ügyfelek egyre felkészültebben érkeznek, az iratcsomók általában rendben vannak, ezzel lerövidül a kérések átvételének ideje. A főkonzul abban bízik, hogy ez lehetővé teszi a munkarend átszervezését, és szeptembertől tudnak majd új időpontokat is adni.

Tamás Sándor, a Kovászna megyei közgyűlés elnöke az eseményen arról számolt be, hogy miután azt tapasztalták, sokan igényelnének állampolgárságot, de Csíkszeredában későn kerülnének sorra, megbeszélték a háromszéki polgármesterekkel, hogy a magyarországi testvértelepülésekre szervezzenek autóbuszos kirándulásokat, és egyúttal ott nyújtsák be a honosítási kérelmet.

Érkeznek a visszajelzések

Most érkeznek az első kérelmekre a válaszok, így a rendelkezésükre álló kapacitással további eskütételek várhatók áprilistól. Az eskütétel kizárólag a konzulátus épületében és szűk körben történik, szögezte le a főkonzul, hozzátéve, hogy arra is van lehetőség, hogy aki Csíkszeredában nyújtotta be az iratait, az eskü helyszínét Magyarországra kérje.

Várhatóan április első felében vagy a hónap közepétől kezdődnek a menetrend szerinti állampolgári eskütételek a kolozsvári magyar főkonzulátuson – tudtuk meg Szilágyi Mátyás főkonzultól. A diplomata lapunknak elmondta: azért nem tudnak pontos időpontot mondani, mert a magyar állampolgári eskütételek időpontja attól függ, hogy milyen gyorsan bírálják el az iratcsomókat Budapesten. Az eljárás időtartama három hónapot vesz igénybe, de amennyiben hiányos az iratcsomó, akkor fél évig is elhúzódhat az ügyintézés, a főkonzul szerint azonban ez már szélsőséges eset. Csíkszeredai kollégájához hasonlóan Szilágyi Mátyás is megjegyezte, a kolozsvári főkonzulátuson leadott honosítási kérelmek között elvétve akad hiányos dokumentáció, a leggyakrabban a Magyarországon leadott kérelmek esetében fordult elő eddig, hogy néhány iratot pótolni kellett.

Jöhetnek az útlevelek is

Áprilisban elkezdik az útlevelek kiállítását is, de ez esetben is kevés embert tudnak kiszolgálni Csíkszeredában – tájékoztatott Zsigmond Barna Pál csíkszeredai főkonzul. Hozzátette: ez esetben is gyorsabb lesz majd az ügyintézés a magyarországi hivatalokban. A főkonzul azt is elmondta, a magyarigazolványok érvényben maradtak a kedvezményekkel együtt, sőt azoktól sem vonják be, akik megkapják a magyar állampolgárságot.

 

Forrás: kitekinto.hu