RMDSZ

Három miniszteri és miniszterelnök-helyettesi tisztséget is kap az RMDSZ

Három miniszteri és miniszterelnök-helyettesi tisztséget is kap a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a Nemzeti Liberális Párt (PNL) által jelölt Florin Citu vezette, most körvonalazódó jobbközép kormányban.

A koalícióra készülő romániai pártok vezetőinek pénteken sikerült megegyezniük a legfontosabb kormányzati és parlamenti tisztségek elosztásáról. A tanácskozás után Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke rámutatott: megteremtették a kormányzati és parlamenti stabilitás alapjait nyolc olyan év után, amelyben 12 kormánya volt Romániának.

A Mentsétek meg Romániát Szövetségből (USR) és a Szabadság Egység és Szolidaritás Pártjából (PLUS) összeolvadt USR-PLUS adja a másik kormányfőhelyettest és a szenátus elnökét, a PNL pedig a képviselőház elnökét.

A miniszterelnökből, két miniszterelnök-helyettesből és 18 tárcavezetőből álló kormányban a PNL-nek 9, az USR-PLUS-nak 6, az RMDSZ-nek pedig 3 minisztere lesz. RMDSZ-es vezető lesz a fejlesztési, közművesítési és közigazgatási, a környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti, illetve az ifjúsági és sportminisztérium élén.

Hegedüs Csilla ügyvezető alelnök, az RMDSZ szóvivője az MTI-nek elmondta: a magyar érdekképviselet számára kiemelt fontosságú területek élén áll majd RMDSZ-es tisztségviselő.

„Ez egy óriási eredmény, a fejlesztési tárcánál ott van például a teljes regionális fejlesztési alap, a környezetvédelmi minisztérium hihetetlenül fontos a „Green Deal” (a klímasemleges kontinens megteremtését célzó „Európai Zöld Megállapodás”) miatt, oda tartozik a vízügy és az erdőgazdálkodás is, tehát az is egy nagyon komoly tárca, és természetesen nagyon örvendünk az ifjúsági és sportminisztériumnak is” – részletezte.

A közös kormányprogram kidolgozása érdekében a hétvégén tovább folytatódnak a tárgyalások. Az RMDSZ itt négy fontos témakörre összpontosít: lesz egy külön kisebbségvédelmi rész, de prioritásként kezeli az egészségügyet, az oktatást, és a munkahelyek védelmét.

Az RMDSZ-nek járó kormányfőhelyettesi, illetve a három tárcavezetői tisztséget illetően a Szövetségi Állandó Tanács dönt a jelöltekről, várhatóan hétfő estig – mutatott rá az RMDSZ szóvivője.

A pénteki, tíz órán keresztül zárt ajtók mögött zajló tárgyalásokról már napközben kiszivárgott, hogy a korábbi napok patthelyzetét az USR-PLUS visszalépése oldotta fel, amely a hangsúlyosabb kormányzati jelenlét fejében lemondott a képviselőház elnöki tisztségéről, így a tisztséget minden bizonnyal Ludovic Orban PNL-elnök tölti majd be.

Az USR-PLUS-hoz kerül egyebek mellett az igazságügyi, az európai alapokkal foglalkozó, a gazdasági és a közlekedési minisztérium.

A külügyi, belügyi, védelmi, pénzügyi és – a gazdasági minisztériumról leválasztandó – energiaügyi tárca vezetőjét a PNL jelöli.

A PNL-nek csaknem 29, az USR-PLUS-nak több mint 17, az RMDSZ-nek pedig 6,5 százalékos politikai súlya lesz a hétfőn összeülő új román parlamentben, a koalíciónak így – a kisebbségi frakció szavazataival együtt – mintegy 56 százalékos támogatottsága lehet a parlamentben.

Forrás: mti.hu