Kemény, csomós bükkfa: így lesz több magyar a Vajdaságban

A szerbiai Magyar Nemzeti Tanács (MNT) szerdán elfogadta a 2013 és 2017 közötti időszakra vonatkozó, úgynevezett népesedési akciótervét – írja a VajdaságMa hírportál.

Az akcióterv olyan programokat, intézkedéseket tartalmaz, amelyek a házasság, az anyaság, a család, a nagycsalád értékeinek és presztízsének erősítését szolgálják, és alkalmasak arra, hogy elősegítsék a délvidéki magyarság megmaradását, különös tekintettel a születendő gyermekek számának növelésére, a lakosság elöregedésének lassítására, a többgyermekes anyák össztársadalmi megbecsülésének és helyzetének javítására. Elsősorban családbarát munkahelyek létrehozását szorgalmazzák.
A hatvanoldalas dokumentumban felvázolt program nem csupán az MNT hatásköreire korlátozódik, hanem feladatokat szán az önkormányzatoknak, a civil szférának és az egyházaknak is. Az akciótervet Korhecz Tamás, az MNT-nek és a népesedési akcióterv munkacsoportjának elnöke mutatta be a szervezet ülésén. Elmondta, hogy a stratégiát megvitatta a közigazgatási hivatal, és rövid közvita keretében a nyilvánosság is részt vett a szöveg elkészítésében, véglegesítésében.
A szakadék széle
Korhecz úgy fogalmazott, hogy az MNT „kemény, csomós bükkfába” vágta a fejszét, amikor arra vállalkozott, hogy lelassítsa vagy esetleg megállítsa a magyar közösség fogyását, és kidolgozza az ehhez szükséges intézkedéseket. Az MNT elnöke szerint a délvidéki magyarság elérkezett a szakadéknak a széléig. Úgy fogalmazott: még egy lépés, és olyan folyamatok indultak volna el, amelyek már végérvényesen, megállíthatatlanul vezettek volna magyar közösség felszámolásához. „Húsz év alatt megközelítőleg százezer magyar ember tűnt el erről az ezer éve általunk lakott földről, és oly mértékben öregedett el a magyar lakosság és szórványosodtak el a falvaink, hogy ha ezt a folyamatot nem tudjuk feltartóztatni, akkor városaink, községeink gazdasági értelemben élhetetlenné, életképtelenné válnak, közösségünk szórványosodása megállíthatatlan lesz, kultúránk, intézményrendszerünk, oktatási rendszerünk pedig fenntarthatatlan lesz, megtorpan, beomlik, összeomlik” – hangoztatta Korhecz Tamás a dokumentum ismertetésekor.

Forrás: mno.hu