Kisebbségi törvény: újabb nekifutás

Szinte óramű pontossággal tért vissza egy év után a kisebbségi törvény kérdése a romániai közéletbe. A hányattatott sorsú jogszabálytervezetet az elmúlt hat évben már kétszer is el akarták fogadni, ám valahogy mindig a képviselőház poros fiókjaiban maradt.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) újra megpróbálja áterőltetni a bukaresti törvényhozáson, ám lehet, hogy ez már késő lesz. A törvény tartalmi elemei két évtizedes múltra tekintenek vissza, a tervezet maga pedig lassan hat-hét éves, a romániai magyarságnak pedig azóta lehet, már többre van szüksége.

A kisebbségi törvény egy olyan jogszabály, mely hűen példázza mind a román politikum hatékonyságát, mind pedig a kisebbségi jogok kiharcolásának nehézségét. A jogszabály ötlete a romániai magyarság berkeiben már az 1990-es években megszületett, az RMDSZ majd később annak belső és külső ellenzéke is több elképzelést megfogalmazott a témával kapcsolatban. Konkrét formát 2005-re öltött, amikor a Szövetség a román parlament elé terjesztette a Törvény a nemzeti kisebbségek jogállásáról című tervezetet. A Szenátus akkor leszavazta a tervezetet, amely a végső döntéshozó jogkörrel rendelkező Képviselőházba került.

A honatyák még a bizottsági tárgyalások során eltemették a dokumentumot, amely csak 2010 elején bukkant újra elő, a Demokrata-Liberális Párt (PDL) és az RMDSZ által alakított kormánykoalíció mézesheteiben. Emil Boc miniszterelnök a tavalyi év júniusát szabta a kisebbségi törvény elfogadásának határidejéül, a gazdasági válság azonban lekörözte a kormányfő által minden demokratikus ország velejárójának titulált jogszabályt.

Az RMDSZ nemrég megtartott tisztújító kongresszusa előtt újra megjelent a törvényhozási búvópataknak is méltán nevezhető dokumentum. Több romániai magyar politikus már januárban beszélt arról, hogy az idei év fő prioritásai között a kisebbségek jogállását szabályozó törvény is szerepel. Kelemen Hunor, a Szövetség február végén választott új elnöke azt nyilatkozta, akár a parlamentet megkerülve, kormányzati felelősségvállalással is érvénybe lehetne azt léptetni. Erről ugyan nem született döntés, ám a március 2-án aláírt koalíciós megállapodás garantálja a jogszabály tavaszi ülésszak végéig történő elfogadását.

Mit tartalmaz a kisebbségi törvény?

A törvény sorsa ugyanúgy, ahogy eddig is, a politikum kezében van. Kétségtelen, hogy az RMDSZ igen jó alkupozícióban van, hiszen a demokrata-liberálisok kormányon maradását a szervezet garantálja. A legfontosabb kérdések ettől a ponttól kezdve azonban tartalmi jellegűek. Mit is tartalmaz tehát a nemzeti kisebbségek jogállását szabályozni szándékozó tervezet? Alapjában véve három tartalmi egységre bontható, az első az általánosan vett kisebbségi jogokról, a második a kisebbségi szervezetekről, a harmadik pedig az ún. kulturális autonómiáról rendelkezik.

A projekt rengeteg olyan lépést tartalmaz, amely még mindig elfogadhatatlannak tűnik a román elitek számára, nem csoda tehát, hogy ilyen sokáig tart az elfogadása. Rögtön az elején a jogszabály kimondja, hogy az ország 19 nemzeti kisebbsége államalkotó elem, ez azonban felér egy hallgatólagos alkotmánymódosítással, hiszen az alaptörvény szerint Románia egységes nemzetállam, melyben a szuverenitás a román népé. A törvény ezután különböző kisebbségeket illető jogokat sorol fel, és negatív diszkrimináció-ellenes biztosítékokat épít be a román jogrendbe. A jogok elismerése és jogerős garantálása kétségtelenül fontos lépés, ám a tervezet nem sokban lépi át a már jelenleg is létező keretet. Nyelvhasználat tekintetében például a lassan több mint egy évtizedes közigazgatási törvény rendelkezéseit veszi át, az oktatás tekintetében pedig az új tanügyi törvényhez hasonlít. A kritikusok azt is kifogásolják, hogy a kisebbségek nem kapnak vétójogot az őket illető döntések tekintetében.

A kisebbségi szervezetek meghatározásánál is több probléma felmerül, hiszen a tervezet előnyben részesíti azon szervezeteket, amelyek a parlamentben is jelen vannak, illetve igen szigorú feltételeket szab az szervezetalapításnak. Emellett a parlamentben működő szervezeteket ismeri el az egyes kisebbségi közösségek egyetlen jogos képviselőjének. A Nemzeti Kisebbségek Tanácsában (NKT) is csak azok a tömörülések vehetnek részt, amelyek a törvény hatályba lépésekor képviselik szavazóikat a törvényhozásban. Az NKT egyébként a kormány konzultatív testülete, amely azonban döntési jogkörrel rendelkezik a nemzeti kisebbségi szervezetek működésének finanszírozására szánt költségvetési alapok elosztását illetően.

Kulturális autonómia

A kulturális autonómia gondolata talán a legellentmondásosabb főként a többségi politikusok szempontjából. A tervezet szerint „kulturális autonómia valamely nemzeti kisebbség azon képességét jelenti, hogy a tagjai által választott tanácsok révén normatív és igazgatási értékű döntéseket hozhat a nemzeti, kulturális, nyelvi és vallási identitását érintő kérdésekben” (57. cikkely, 1. paragrafus). Ennek értelmében a kisebbségek ún. kulturális autonómiatanácsokat hozhatnak létre, a megalapítás folyamatát azonban a törvény által elismert kisebbségi szervezetnek (a magyarság esetében az RMDSZ-nek) kell kezdeményezni. Amennyiben az adott tömörülés ezt nem kezdeményezi, az autonómiatanács jogkörei automatikusan rászállnak. A jogkörök pedig amúgy is igen kaotikusak. A törvényhozó szándéka szerint egyfajta „együttdöntési” mechanizmus jönne létre az autonómiatanácsok, a helyi és megyei önkormányzatok illetve a kormányzati szervek között. Ennek az együttdöntési mechanizmusnak a paraméterei azonban nincsenek meghatározva, így az egyébként az oktatás és kultúra területén biztosított hatáskörök gyakorlása nehézkessé válik. Terjedelmi megkötések miatt nem térhetünk ki minden cikkelyre, ám rá kell mutatnunk, hogy a kulturális autonómiatanácsok megszervezésében és működtetésében a hivatalos kisebbségi szervezetek szintén jelentős előnyhöz jutnak. A tanácsok megválasztása körüli homályos megfogalmazások pedig akár az „etnobizniszt” is lehetővé teszik.

Nem csoda tehát, hogy az erdélyi magyar közéletben sokan vádolják az RMDSZ-t azzal, hogy meglévő pozíciói bebetonozására törekszik a kisebbségi törvény által. Tavaly az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF) keretében a Szövetség tárgyalni próbált az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal (EMNT) ám a tárgyalások azóta megszakadtak. Kelemen Hunor megválasztásakor azt ígérte, a közeljövőben újra szeretné éleszteni a fórumot, ha ez időben megtörténik a kisebbségi törvényről is egyezség születhet. Ez fontos, hiszen a 2011-es év politikai körülményei között a kulturális autonómia intézményének legitimitása nem alapozható kizárólagosan a Szövetségre. Ugyanez a logika érvényes a Székely Nemzeti Tanácsra (SZNT) is, amely a múltban nyíltan ellenezte a kisebbségi törvénytervezetet.

Anakronizmus?

A román képviselőház a napokban változtatott a tervezet elfogadásának procedúráján, így az eddigi három helyett mostantól csak egy, az emberi jogi bizottságnak kell a törvényt megtárgyalnia. Ez a fejlemény felgyorsíthatja az elfogadást, ám még módosításokra is lehetőséget ad, főként, hogy a kormány kényelmes többséggel rendelkezik ebben a bizottságban. A módosítás lehetőségének hangsúlyozása azért fontos, hiszen a 2005-ös tervezet sok ponton anakronisztikussá válhatott. Senki nem kérdőjelezi meg például egy, a kisebbségi jogokat szentesítő kerettörvény szükségességét és hasznosságát, hiszen ez biztosíthatja a jogok tiszteletben tartását, a negatív diszkrimináció minden fajtájának elkerülését, a választókörzetek etnikai arányait előnytelenül változtató intézkedések (gerrymandering) megakadályozását stb. Ugyanakkor az elmúlt öt évben átfogó társadalmi és szakmai vita folyt a 2005-ös tervezet előnyeiről és hátrányairól, ezek meg nem fontolása hiba lenne.

Forrás: kitekinto.hu