Kitépték a magyarok emlékkeresztjét Szerbiában

Kitépték a földből ismeretlenek a járeki haláltábor helyén a magyar áldozatok emlékére állított keresztet. A második világháború után a szerbek által létrehozott táborban több mint hatezer német és magyar halt meg.

Ismeretlen tettesek kitépték a földből a magyar áldozatok emlékére állított keresztet azon a helyen, ahol a második világháború végén a bevonuló partizánok nyomán felálló új szerb hatalom haláltábort létesített, ahová német és magyar internáltakat hurcoltak – írta pénteken az újvidéki Magyar Szó című lap.

A táborban hat és félezer német és magyar ember, köztük nyolcvan magyar csecsemő és gyermek halt meg az embertelen bánásmód következtében. A keresztek tavalyi ünnepélyes elhelyezésére két autóbusznyi egykori táborlakó érkezett Németországból, és jelen voltak a temerini önkormányzat és a VMDP vezetői, valamint több csúrogi és zsablyai túlélő és hozzátartozója is.

Tavaly novemberben, a halottak napi megemlékezésen a keresztek még háborítatlanul a helyükön álltak. Az elmúlt napokban azonban a magyar áldozatoknak emelt keresztet eltávolították a helyéről és a földre dobták.

Január 26-án a temerini önkormányzatban járt Gliša Mihajlov, a Baeki forum (Bácskai Fórum) nevű civil szervezet elnöke, majd innen Járekra ment, hogy megtekintse az ottani emlékhelyet, amelyre tavaly szeptemberben – szorosan egymás mellé – helyezték el a német és magyar keresztet a haláltáborban elhunyt német és magyar áldozatok emlékére. Az általa felfedezett ledöntött keresztről Gliša Mihajlov azonnal értesítette Csorba Bélát, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) temerini vezetőjét, aki visszaállította eredeti helyére a keresztet.

A nagyobb, a Duna Menti Svábok Világszervezete által készíttetett fejfát az elkövetők nem bántották. A nyomok alapján feltételezhető, hogy a kegyeletsértő cselekményt 2-3 nappal ezelőtt követték el – írta az Újvidéki Magyar Szó.

Forrás: origo.hu