Külhoniak a Dalban
Szombaton eldördül a rajtpisztoly, s tíz versenyző indul A Dal adásában, az Eurovíziós Dalfesztivál előválogató show-jában. Keresztes Ildikó, Baricz Gergő és Gyurcsík Tibor a külhoniak csapatát erősíti.
Idén is elindul a nemzeti dalválogató műsor, amelynek nyertese az Eurovíziós Dalfesztiválon képviselheti hazánkat Malmőben. A február 2-ai első elődöntőben tíz dal versenyez a továbbjutásért. A műsorszámok elbírálását szakavatott zsűri: Rúzsa Magdi énekes, Rakonczai Viktor zeneszerző, Walkó Csaba, az Eurovíziós Dalfesztiválon tavaly Magyarországot képviselő Compact Disco énekese, Rákay Philip, az M1-M2 intendánsa, valamint Csiszár Jenő rádiós műsorvezető végzi. A hétvégén három külhoni énekesért: Keresztes Ildikóért, Baricz Gergőért és Gyurcsík Tiborért is izgulhatunk.
A marosvásárhelyi születésű Keresztes Ildikó mögött szép karrier áll, énekesi pályája 1985-ben kezdődött, s rá három évre színészként is bemutatkozott.
„Kiadómnak köszönhetem, hogy a dal megszületett, benevezték és ott van a legjobb 30 között – értékeli versenyszámát Ildikó. – Szeretem a dalt, mert azt érzem, hogy súlya van, és ezáltal hitelesen tudom előadni. Szeretnék jól teljesíteni, hogy magammal is elégedett lehessek. A többit pedig a közönségre és a zsűrire bízom. Büszkeséggel és felelősséggel tölt el ez a feladat.”
Gyurcsík Tibor a felvidéki magyarokat, a Csallóközt és szűkebb hazáját, Dunaszerdahelyt képviseli. A verseny nagy kihívás számára, amit büszkén és bátran vállal.
„A pozsonyi műszaki egyetemen a csoportban egyedüli magyar voltam, akiről természetesen tudták, hogy magyar. így nekem már akkor is képviselnem kellett a magyarságot, ami nagyon jól működött – vall identitásáról Tibor. – Mindig sikerült megtalálni a közös hangot, ebben már van rutinom, de tudom, hogy Malmö sokkal nagyobb falat. Bízom benne, hogy a felvidékiek büszkék rám. Aki úgy dönt, hogy mellettem voksol, annak előre köszönöm!”
„Igazából Wolf Kati szereplése óta kísérem figyelemmel az Eurovíziót, de soha nem gondoltam, hogy egyszer az én dalom is versenyben lesz – teszi hozzá szerényen Gergő. – Nem tartom még magam kiforrott dalszerzőnek, éppen ezért óriási megtiszteltetés, hogy szombaton a saját dalommal és a saját szövegemmel állhatok a közönség elé. Remélem, hogy a nézőknek is tetszeni fog a Húz és egy-két szavazatra is érdemesnek tartanak.”
Adás: február 2., szombat (M1, Duna World 20.15)

