Magyarellenes falfeliratok Érsekújváron – az MKP tiltakozik

ersekujvarMagyarellenes  falfeliratok jelentek meg a hét végén Érsekújváron – jelentette az  Új Szó című pozsonyi napilap hétfőn. Az újságban közölt fénykép szerint „Smrt Madarom!” („Halál a  magyarokra!”) felirat olvasható a Törökszalasztó utca egyik családi  házának a falán.

Szombatról vasárnapra virradóra több zsidóellenes  feliratot is mázoltak a házfalakra Érsekújvár központjában. A Magyar Koalíció Pártja (MKP) közölte, hogy feljelentést tesz.”A múlt héten országszerte megjelent provokatív SNS-es óriásplakátok után Érsekújváron borzolják a kedélyeket a vasárnap reggelre megjelent nemzetgyalázó feliratok. A Magyar Koalíció Pártja szándékos és tudatos provokációnak tartja az ismeretlen tettes vagy tettesek által elkövetett nemzetgyalázást” – olvasható az MKP közleményében, amelyet Fiala Ilona, a párt sajtótitkára juttatott el az MTI pozsonyi tudósítójához.

A párt szerint „nem véletlen a hely és az időzítés, hiszen a közelgő népszámlálás alkalmával éppen Érsekújváron alakulhat ki olyan helyzet, melynek következtében az ottani magyarság részaránya a 20 százalékos küszöb alá szorulhat”.

„Az MKP elítéli és a békés egymás mellett élés intoleráns megnyilvánulásának tekinti a hétvégi érsekújvári incidenst. Ugyanakkor bátorságra és elszántságra szólítja fel nemcsak az érsekújváriakat, hanem nemzeti közösségünk valamennyi tagját, hogy a provokációk ellenére is büszkén vállalják anyanyelvüket, nemzetiségüket és vallási hovatartozásukat” – áll a közleményben.

Alig egy hete magyarellenes óriásplakátokat helyeztetett el Szlovákiában a Szlovák Nemzeti Párt (SNS). Az óriásplakátokon öles betűkkel hirdetik szlovákul: „Nebudme doma cudzincami!”, ami magyarul azt jelenti: „Hazánkban ne legyünk idegenek!”. A főfelirat alatt pedig ez olvasható: „Nechceme zit vo Felvidéku!”, azaz „Nem akarunk a Felvidéken élni!”.

Az SNS plakátja arra buzdítja a lakosokat, hogy írják alá a párt petícióját, amelynek alapján népszavazás kiírását kezdeményeznék a szlovák nyelv kizárólagos használatáról a hivatalokban. Eddig mintegy 55-60 ezer aláírás gyűlt össze.

A szlovák nacionalisták június 4-én, a trianoni békeszerződés aláírásának napján fogják megünnepelni az SNS megalapításának 140. évfordulóját. Az 1871-ben alakult történelmi pártnak egyébként a nevén kívül semmi köze sincs az 1990-ben alakult jelenlegi SNS-hez – írta a közelmúltban az Új Szó.

Forrás: MTI