Március 15-től a kormányablakoknál is be lehet nyújtani a honosítási kérelmet
Március 15-től várhatóan a kormányablakoknál is be lehet majd nyújtani az egyszerűsített honosítási kérelmeket – erősítette meg Wetzel Tamás miniszteri biztos az MR1 Krónika című műsorának értesülését vasárnap az MTI-nek.
A lépéstől azt várják, hogy tovább gyorsítja a kérelmek befogadását és elbírálását – tette hozzá. Az MTI információi szerint eddig 35 ezer honosítási kérelem érkezett az eljárás januári indulása óta. A kérelmeket eddig a 2200 magyar anyakönyvi hivatalban, több mint kilencven külképviseleten, valamint a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal megyeszékhelyeken lévő ügyfélszolgálati irodáiban lehetett beadni, ez bővül az új lehetőséggel.
Egyszerűsített honosítási kérelmeket január 3-tól lehet benyújtani. Wetzel Tamás miniszteri biztos az MTI-nek korábban azt mondta, hogy az első évben 250-400 ezer kérelmezővel számolnak.
Magyar állampolgárságot azok az emberek vagy leszármazottaik kérhetnek, akik 1920 előtt vagy 1938 és 1945 között magyar állampolgárok voltak, beszélnek magyarul, és nincs valamilyen kizáró közbiztonsági vagy nemzetbiztonsági ok. A törvény az eddigitől eltérően a határon túli magyaroknak nem szabja az állampolgárság megszerzésének feltételéül a bejelentett magyarországi lakóhelyet, a magyarországi lakhatás és megélhetés igazolását és az alkotmányos alapismeretek vizsgát.
Az eskütételek március 14-én kezdődhetnek.
Forrás: MTI