Noszvajon táboroznak a Határtalanul Középiskolai Vetélkedő legjobbjai

Noszvajon, a Honfoglaló táborban találkozhatnak egymással a Határtalanul Középiskolai Vetélkedőn legjobb eredményt elért anyaországi és külhoni diákok, valamint tanáraik. A találkozó augusztus 27-31. között valósul meg.

A Határtalanul Középiskolai Vetélkedő a Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkárság Határtalanul programjához kapcsolódik, amelynek keretében már 530 ezer magyarországi iskolás kapott lehetőséget, hogy magyar kormányzati támogatással a határon túlra utazzon és megismerkedjen a külhoni magyarlakta vidékekkel és magyar közösségekkel.

A Határtalanul programhoz kapcsolódó vetélkedőn az idei évben 160 ezer anyaországi és külhoni fiatal vett részt. A vetélkedő keretében a diákok történelmi, földrajzi és néprajzi kérdésekben mérhették össze tudásukat. Az első helyet idén budapesti, a második helyet békéscsabai, a harmadik helyet pedig eszéki csapat hozta el. A győztes osztály egymillió forint, a dobogósok pedig 300-300 ezer forint nyereményben részesülnek.

A Honfoglaló táborba azok a középiskolás diákok juthattak el Kárpátaljáról, Felvidékről, Erdélyből, Vajdaságból, Horvátországból és Magyarország különböző régióiból, akik a többfordulós nagyszabású vetélkedő legjobbjai voltak ebben a tanévben.

A táborban izgalmas történelmi, néprajzi és földrajzi játékok, vetélkedők várnak a fiatalokra, a pedagógusokra pedig tartalmas programok az összetartozás jegyében. Az idei tábor különlegessége, hogy a Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkárság és a BGA Zrt. jóvoltából már az „űrbe is eljuthatnak” a középiskolások. Egy szimulátor segítségével azt próbálhatják ki a diákok, hogy milyen érzés lenne, ha elhagynák a Földet.

Nyitókép forrása: hatartalanul.net

Nemzetpolitikai Államtitkárság