Sikerekben gazdag Kárpát-medencei döntő
Immár 12 éve, hogy az Ungvári Nemzeti Egyetem Magyar Filológiai Tanszéke bekapcsolódott a Simonyi Zsigmondról elnevezett helyesírási verseny szervezésébe. A megmérettetés négy fordulóból áll, a megyei döntő után nyolc tanuló és két kísérőtanár képviselheti Kárpátalját a budapesti Kárpát-medencei döntőn, melyet ebben az évben május 30-án rendeztek meg az ELTE Bölcsészettudományi Karán.
A színvonalas megnyitón a BTK dékánja, dr. Dezső Tamás üdvözölte a jelenlevőket. Ünnepi beszéde után a Derceni Középiskola Simonyi Zsigmond-serleget kapott, hiszen az iskolából több mint tíz tanuló vett már részt a budapesti döntőn. De a kárpátaljai siker itt még nem ért véget, hiszen a Magyar Nyelvtudományi Társaság Arany Oklevéllel és értékes könyvcsomaggal jutalmazta Csetneki Adriennt, a Verbőci Középiskola tanárnőjét, kinek négy tanítványa is Kárpát-medencei döntős volt. Idén első alkalommal a kísérőtanárok a verseny idején tanári továbbképzésen is részt vettek, melynek keretein belül hasznos ismereteket szerezhettek a 12. helyesírási szabályzatban történt módosításokról.
Örömünkre szolgált, hogy az eredményhirdetés során Bíró Szintia, a Derceni Középiskola tanulója különdíjban részesült, ő volt a legeredményesebb határon túli diákok egyike.
Az idén is, mint minden évben, a szervezők gondoskodtak kulturális programokról is. A versenyzők és kísérőik szombat délben a Nemzeti Múzeumban tettek látogatást. Ezt követően kvíz keretében Magyarország történetével kapcsolatos tudásukat is kamatoztathatták. A kárpátaljai csapat itt is megállta a helyét, s százszázalékos eredményességgel teljesített. A délutáni órákban pedig megtekinthették a Mátyás-templomot, a Halászbástyát, illetve a Budai Várat.
A városligeti gyermeknapon számtalan érdekes s hasznos program várta az odalátogatókat. A játékok és a versenyszámok mellett, a közlekedés, az internet pozitívumairól s negatívumairól előadások keretében szerezhettek információkat.
Tudatában vagyunk annak, hogy egy ilyen utazás költségeinek biztosítása milyen terhet ró a családokra, ezért kérelemmel fordultunk több vállalkozóhoz is. Ezúton szeretnénk kifejezni hálánkat a Kaszonyi Termálfürdő tulajdonosának, Olekszij Ivancsónak és igazgatójának, Gábor Ferencnek, akik nagylelkű adományukkal biztosították a versenyre utazó csapat utazási költségéhez szükséges anyagiakat.
Nagy örömünkre szolgál az a tény, hogy Kárpátalján még vannak emberek, kiknek fontos a felnövekvő generáció tudásának kamatoztatása, s az, hogy a fiatalok mindezt önfeledten, anyagi problémáktól mentesen tehessék.
Végül, de nem utolsósorban szeretnék köszönetet mondani a versenyben részt vevő tanulók felkészítő tanárainak, s a tisztelt szülőknek, kik minden áldozatot meghoztak a siker érdekében.
Nagy Natália,
a Magyar Filológiai Tanszék docense