Tőkés László: folytatódjon a nemzetegyesítési folyamat
Tőkés László szerint az alkotmányozáson keresztül tovább kell folytatni a nemzetegyesítési folyamatot. Az Európai Parlament alelnöke erről azután nyilatkozott, hogy megbeszélést folytatott Schmitt Pál köztársasági elnökkel pénteken a Sándor-palotában. A politikus fontosnak tartja, hogy az új alkotmány alapvetések fejezetében várhatóan az szerepel majd, hogy egységes magyar nemzet van, és az állam nemcsak felelősséget érez, ahogy az most az alaptörvényben szerepel, hanem felelősséget is visel a határon túl élő magyar nemzetiségűek iránt. Tőkés László hangsúlyozta: ennek jegyében magyarországi szavazati jogot kellene biztosítani a határon túli magyaroknak. Mint mondta: ebben egyetértettek Schmitt Pállal.